Keress egy receptre, vagy összetevőre

POLTAVAI KAPUSZTNYAK LEVES- ÉDESKÁPOSZTÁVAL ÉS KÖLESSEL


A főzés megadja annak a lehetőségét, hogy minden nap valami újat alkothatunk, amit mi magunk is élvezünk és másoknak is örömöt szerzünk vele.

A kapusztnyak, kapusztnyica (капустняк, капустница)- az ukrán, lengyel (kapusniak), szlovák, orosz konyhák nemzeti étele, megtalálható szinte minden szláv népnél. Nagy népszerűségnek örvend szerte a világon. Nem csoda, hiszen nagyon finom, laktató és egészséges étel. Leginkább ukrán kapusztnyak néven ismert. Emlékeztet, hasonlít az orosz scsí leveshez. 
Nagyon sok változata ismert- savanyú káposztával (főleg vele készül), édes káposztával, hússal (elsősorban sertésből, de lehet marha-, csirke-, pulykahúsból is), húsmentesen, kölessel, rizzsel (természetesen mindhez + a krumpli), grecskával, burizzsal, de az északi részeken még hallal is készítik (viszont a halhoz nem illik a sav. káposzta, csak az édes), de van friss vagy szárított gombával főtt is. Egyik finomabb, mint a másik! Sok receptben szerepel kevés füstölt vagy friss szalonna, füstölt hús vagy kolbász. Igazi népi étel. Ugye, milyen sokoldalúan lehet elkészíteni? Képzeljék, esküvőkre is főzték régebben. Húsmentes változatát hagyományosan szenteste és karácsonykor eszik.
Én egy poltovai, ukrán káposztaleves receptet választottam ki a sok recept közül, mert volt itthon egy fej édes káposztám és egy adag sertéspörkölt maradékom. Ezért gyorsan el is készült a kapusztnyakom! Nagyon ízletes levest ehettem, megsúgom, 2x is repetáltam belőle :) , nem kis adagot.
Bár savanyú káposztából főzik a legtöbb vidéken, a poltavai régióban édesből készül. Legközelebb a hagyományosabb savanyú káposztásat fogom megfőzni.

Hozzávalók:

500-600 g sertéscomb, lehet oldalasból is
4-5 krumpli
1 fej vöröshagyma
2 nagy sárgarépa
½-1 fej friss, tavaszi káposzta (vagy ½ kiló savanyú, átmosva)
3 evőkanál paradicsom sűrítmény (vagy 3-4 friss paradicsom)
fél pohár köles kása
bors
kapor
petrezselyemzöld

Aki nem kész sült vagy főtt húsból készíti, először is főzze készre a hozzávaló húst bő vízben. A hagymát apróra vágtam, a sárgarépát hüvelykujjnyi hosszúságúra daraboltam és nagylyukú reszelőn hosszanti csíkokra reszeltem. A krumplit apró kockára vágtam. Szokták egészben a levesbe tenni és mikor megfőtt, kiemelik, összetörik darabosra és ezzel is sűrítik a levest.

A káposztát apróra kell vágni, de én azt is inkább lereszeltem. A kölest szűrőben átöblítettem, lecsepegtettem. A petrezselymet és kaprot nagy adagban szoktam lefagyasztani télére, most abból használtam el a maradékokat. Megdinszteltem kevés olajon a sárgarépát a hagymával. A húst felöntöttem vízzel, amikor felfőtt, hozzáadtam a krumplit, félidőben a káposztát és a kölest (kölesnek  20 perc főzőidő szükséges), a legvégén a paradicsom sűrítményt a megdinsztelt zöldséggel. Közepes lángon főztem. Sóztam, borsoztam. Végeredményként egy alaposan megfőtt, sűrű állagú levest kell kapnunk. Kb bő fél óra-40 perc alatt el is készült a káposztalevesem. Tejfellel is szokták fogyasztani.

Ha savanyú káposztával főzzük, akkor a krumplinak mindenképpen meg kell előbb főnie, mielőtt a leveshez adnánk.


Jó étvágyat mindenkinek hozzá!


KIEGÉSZÍTÉS, érdekességek

A szlovák változat szerint: 1 kg megfőzött füstölt oldalas, 1 kg savanyú káposzta, 1 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2,5 dk szárított gomba, 25 dk jóféle füstölt kolbász, erős paprika, az átsütött 5-7 dk füstölt szalonnát egy kiskanál darált piros paprikával a kész leveshez adják. De mehet bele babérlevél és rizs. A gomba, oldalas kimaradhat. Tejföllel tálalják.

A lengyel változatban húsleves alap készül vegyes zöldséggel- sárgarépával, petrezselyemmel, zellerrel, hagymával. Ami belekerül még- 0,5 kg savanyú káposzta (lével együtt, nem mossák át, hogy jó savanyú legyen), néhány burgonya, babér, kiskanál majoranna, kömény, paradicsom, vagy par. püré, só, bors és az elmaradhatatlan kb 150-200 g füstölt szalonna.

Kölessel készítik ősidők óta a kapusztnyakot az ukrán Zaporizsja-i kozákok.
A scsí leves (oroszul щи) fő alkotóeleme szintén a savanyú vagy friss káposzta. A IX. századig vezethető vissza az eredete, bizánci közvetítéssel akkor került az orosz konyhára a káposzta (wikipédia), kezdték termelni az orosz parasztok. Először zöldséglevesként főzték, a későbbiekben gazdagították hússal, szalonnával. Receptje analóg a kapusztnyakkal, de mégsem keverendő össze.

Klasszikus scsí receptje

Én így szoktam készíteni, a receptet annó egy 1959-es kiadású könyvben találtam «Краткая энциклопедия домашнего хозяйства»- A háztartás rövid Encyklopédiája.

0,5 kg marhahúst 2 órán át főzök kis lángon 2,5 l vízben, egy egész hagymával és egy sárgarépával az íze miatt. Ha készen van, hozzáadom az apróra vágott 250-300 g krumplit, puhára főzöm (ha egyszerűsítem a folyamatot. előbb a sav.káposztát főzöm bele majdnem puhára, aztán adagolom a többi hozzávalót).
Jó fél kilónyi savanyú káposztát megpárolok serpenyőben kevés vízzel, kb majdnem egy órát. Ez a recept szerint így van leírva, de sokszor az elkészült húslevesben főzöm meg, így egyszerűbb.

Egy fej hagymát megdinsztelek a hosszú csíkokra (lehet nagylyukú reszelőn) reszelt 3 db sárgarépával. A végén hozzáadok egy kis paradicsom sűrítményt, nyáron lehet 2-3 paradicsomot.

A leveshez keverem a már megpuhult káposztát, sárgarépát, 1 babérlevelet, sót, lisztes rántást készítek egy evőkanál lisztből, szintén hozzáadom, 10 percet főzöm még. A legvégén megszórom apróra vágott friss petrezselyemmel, kaporral. Rozskenyeret kínálok mellé, tejfelt.

A scsí-be is lehet tenni szárított vagy friss pl. tinóri gombát (akár ecetesen is), káposzta helyett -sóskát, spenótot, friss csalánt. Halat, paprikát, kaprot, fokhagymát, savanyú almát, tejfelt, sonkát, kaprot, petrezselymet, de azért a legfőbb komponense a savanyú káposzta. Oroszország nyugati részén disznóhússal készítik vagy szárnyasból, de ez már nem a hagyományos (autentikus) scsí leves. Az uráli scsíbe külön megfőzött árpagyöngyöt tesznek. Előfordul, hogy egy fél főtt tojással tálalják a leves közepén.


Facebookon is követhetőek  a receptjeim!


vicuska13.blogspot.hu

FOSZLÓS, MAGOS, PUHA, SAJTOS POGÁCSA


Ma pogácsasütés volt.
Judit és Sándor szomszéd házaspár receptje nyomán készült még Karácsonyra a legelső adag, aztán pár nap múlva újra sütöttem, mert akkora sikere volt és a sütemény dömping ellenére gyorsan elfogyott. Ma egy pici módosítással készítettem- de minden formájában nagyon finom, puha (másnap is), sós, magos, sajtos pogácsa. Kihűlés után műanyagdobozban tárolom, az aljába rakott szalvétára sorakoztatva.
Gyorsan készül, csak félórát kell hűtőben pihentetni.

Fotó: Renáta

500 g liszt
250 g margarin (20 másodpercig mikróban megolvasztani)
1 dl étolaj (hidegen sajtolt napraforgóolajjal de finom!)
1 dl tej
4-5 dk friss élesztő
2 teáskanál cukor
3 teáskanál só
1 tojás sárgája a tésztába
150 g reszelt keménysajt a tésztába

1 tojás sárgája a tetejére lekenni
5 dk reszelt sajt a tetejére

Az élesztőt felfuttattam a cukros, langyos tejben. Össze gyúrtam a tésztát, nem kell megijedni, mert lágy lesz. Az olajat a legvégén, adagonként gyúrtam hozzá.
½ órára, folpackba (vagy lehet zacskóba) csomagolva, betettem a hűtőbe. Kivéve a hűtőből a tésztát átgyúrtam. Lisztezett táblán nyújtottam, szaggattam. Raktam bele magokat: napraforgómagot és tökmagot, jó ízt ad neki. Lekentem a tojás sárgájával és megszórtam a reszelt sajttal.
Úgy is készíthetjük, ha nem akarunk tésztát nyújtani vagy éppen nincs hol, hogy egyforma gombócokat formázunk a megkelt tésztából és ellapítjuk pogácsává.

175-180C fokon sütjük kb. 30 percet.

Két gáztepsivel sütöttem, a második tepsivel kb165C fokon, mivel a sütő jól bemelegedett, ezért pont elég volt.


A mai sütéshez hidegen sajtolt, illatos napraforgóolajat használtam és füstölt sajtot- isteni finom lett!!! Napraforgómagot gyúrtam a fele adagba, bő két maroknyit. 
A fele mennyiségű pogácsát napraforgómaggal és sajttal szórtam meg, másik felét pedig csak sajttal.

Nem tudom megunni!!!


2017 május, Vanilin elkészítette, szezámmaggal a tetején, kis változtatásokkal. "Tényleg isteni puha, foszlós pogácsák születtek, amelyek még két nappal később se lettek szárazak. Remek vendégváró falatok! :)"

Köszönöm!

Facebookon is követhetőek  a receptjeim!

vicuska13.blogspot.hu

LÉGIESEN KÖNNYED KELTA RÓZSAKALÁCS


Ezt az elegáns rózsabrióst (Franciaországban nevezik a kalácsot briósnak) egyszerű elkészíteni, az eredmény pedig szemet gyönyörködtető és nagyon finom. Dupla adagot készítettem belőle, nagyon könnyed, puha kalácsok lettek, egy kisebb családnak fele adagból is elegendő. Fagyasztható! Zárójelben írva adom meg a fele hozzávalót, ahogyan az eredeti receptben szerepel.

700 g sima (vagy másképpen finom) liszt (350g)
160 g puha vaj (80 g)
4 tojás sárgája (2 ts)
280 g meleg tej (140 g) Kérdezték FB-n, ezért ideírom, a tej aránya 1:1-ben megy a g és ml, de minél zsírosabb a tej, annál nehezebb. Tehát 280 g 15%-os bolti tej = kb 280 ml, úgy olvastam neten, másik helyen ezt adták meg- 144,2 g=140 ml-el
6 evőkanál cukor (3 ek)
2 csomag vaníliás cukor (1 csg)
20 g élesztő (10 g) (szerintem nyugodtan bele mehet a duplája)

a kalácsok lekenéséhez egy kis édes tej
porcukor, megszórni a kész kalácsokat

Miután minden hozzávalót előkészítettem, a tejet megmelegítettem, a lisztet egy nagyobb tálba szitáltam, a liszt szobahőmérsékletű legyen. A tejben, egy evőkanál cukorral, letakarva, felfuttattam az (kézzel belemosott) élesztőt. A lisztet összekevertem a sóval és a maradék cukorral. Kb 10 perc múlva összeállítottam a kalács tésztáját- a tojás sárgáját előbb villával fellazítottam, úgy adtam a liszthez, + a felfutott élesztős tejet és bedagasztottam. Amikor már nehezen ment a gyúrás, akkor adtam hozzá a mikróban 20 másodpercig lágyított vajat, háromszorra, mindig jól beledolgozva a tésztába. Legalább 10 percig gyúrtam még, mire jól összeállt.
Másfél órára kelni tettem, tiszta konyharuhával letakarva. A konyha hőmérsékletétől függ, mennyi idő alatt kel meg a tészta a duplájára. Miután megkelt a tészta, átgyúrtam.

A RÓZSÁK MEGFORMÁZÁSA

A megkelt tésztát két részre osztottam. Nem túl vékonyra nyújtottam (kb 1/2 cm), 5 cm-es átmérőjű köröket szaggattam belőle.


3 kört egymásra raktam, a fotó szerint. Együtt feltekertem, az alsó körtől kezdve, és kettévágtam, keresztben. Mindegyik körlappal megismételtem a fentieket. 


Nem túl szorosan beraktam papír muffinformába. Kisebb méretű formáim voltak itthon, ezért 3-3 rózsát ültettem mindegyikbe. Egy részét tepsi híján a papírkosárkákra raktam, arról is készítettem fotót, milyen lett kisülve- kicsit laposabb kalácsok születtek, de ők is jól mutattak. Eredetileg a nagy muffinformában 7-7 rózsa fért el egy papírformába sorakoztatva. Úgy a legszebb :)

Ez a kalács csak a papírmuffin formában sült


Ez a kalács a muffinsütőben és papírformában sült


Mindegyiket lekentem cukorral megédesített tejjel és hagytam még egy kicsit kelni, 15-20 percet. 180 C fokra előmelegített sütőben megsütöttem kb. 25-35 perc alatt.


 Porcukorral hintve kínáltam tejjel és tejes kávéval.

A megmaradt tojás fehérjét zacskóban lefagyasztottam, ebből készül majd újra a kedvencem- Angyalok eledele süti csak tojás fehérjéből.


Recept tőle- irishka26rus innen.

Eredetileg pedig erről az olasz weboldalról.


A Kalács-mánia FB oldalán Terike Atkáriné osztotta meg a csábító fotót erről a kalácsról, köszönöm Terike, hogy eszembe juttattad, hiszen a régóta elmentett recept várta sorsát, hogy elkészítsem végre. Bonbon Mánia Zsuzsannája szintén elcsábult rá és megsütötte a csoport örömére a csodás kalácsokat, ő adta neki a találó rózsabriós nevet.


Kedves kalács kedvelők, hajrá, bátran vágjatok bele! Nem fogtok csalódni! :) 



Érdekesség:

A Wikipédia szerint a kalács szavunk szláv eredetű. Hasonló tésztaféleség Bulgáriában a kozunak, Franciaországban a briós, Lengyelországban a chałka, Olaszországban a panettone, Romániában a cozonac, az erdélyi szászoknál a Klotsch, a szerbeknél a kolač.
(idézve Wikipédiáról)

Facebookon is követhetőek  a receptjeim!

Kövendi Anikó küldte a fotókat FB-n Győrből. Még forró, most jöttek ki a sütőből :) Kedves Anikó, köszönöm!
6 cm-es pogácsa kiszúrót használt.





vicuska13.blogspot.hu

CSICSERIBORSÓ CURRY FÜSTÖLT KOLBÁSSZAL


Egy nagyon-nagyon finom, gyors vacsora született ma az indiai csirkecurry mintájára, egy arasznyi füstölt kolbásszal a csirkemell helyett. Paradicsomos currys csicseriborsó indiai fűszerekkel, magyarosan.

500 g üveges csicseriborsó konzerv
1 fej hagyma
2-3 cikk fokhagyma
1 kávéskanál, római kömény
egy kávéskanál gyömbérpor (vagy 1 cm friss gyömbér reszelve)
1 teáskanál curry
kis korianderpor
1 db csípős paprika egészben (nyáron saját termésből lefagyasztottam őket)
1 csokor petrezselyemzöld, korianderzöld híján
1 teáskanál garam masala
só, bors
1 dl főzőtejszín (kókusztej helyett)
1-2 kanálka paradicsom sűrítmény

Egy mélyebb serpenyőben átsütöttem a hagymát a fűszerekkel, félidőben rádobtam a vékony karikára vágott fokhagymát, a karikázott kolbászt, ráöntöttem lével együtt! a csicseriborsót. Kis lángon 20 perc alatt készre pároltam. A legvégén hozzákevertem a főzőtejszínt és megszórtam a petrezselyemmel. Készen is lett a csicseriborsó curry mártásban.  Friss kenyérrel fogyasztottuk. Jól illik hozzá a párolt rizs vagy naan kenyér.
Laktató étel. Ez az adag 2 főre elegendő. A csicseriborsó lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz ezért sokáig tart jóllakottság érzetünk tőle. Szerintem fogyókúrához ideális! :) 
Ugyanígy készíthető kolbász helyett csirkemellel- kedvenc ételem a murg makhani, az indiai currys vacsora.
Ha nem befőzött csicseriborsót használunk az étel elkészítéséhez, akkor előző este beáztatjuk és másnap, időben elkezdve a főzést, egy és fél órát főzzük, legalább. Kuktában elég a fél óra.

Facebookon is követhetőek  a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

FINOM, PUHA, SZAFTOS SZILVÁS-KÖRTÉS SÜTEMÉNY


Még szeptember elején sütöttem Anikó (Zsanuária) blogjáról ezt a könnyű, nyárias, nagyon jó ízű süteményt. Bármilyen gyümölccsel süthető, cseresznye, meggy, barack (sárga- és őszi-), alma, szilva, körte, sőt szőlő is. 
Eredeti forrás: Lajos Mari 1984-es kiadású „99 gyümölcsös édesség” könyve.

Egyensúly tészta:

250 g vaj
250 g cukor
250 g liszt
5 tojás
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
1 dl rum
őrölt fahéj, porcukor
½ kg magozott szilva és körte szeletelve


Először is felvertem a tojás fehérjét kemény habbá.
A vajat elektromos mixerrel habosra kevertem a cukorral és a tojás sárgájával, majd a rummal. Felváltva, óvatosan kevertem hozzá fakanállal a sütőporos lisztet és a tojás habját. A massza sűrű, krémes állagú lesz.
Sütőpapírral bélelt gáztepsibe egyengettem a tésztát, vágott felével felfelé kiraktam a szilvával és hosszúkás csíkokra szeletelt körtével. Meghintettem a fahéjjal. Sütőpapír híján természetesen zsírozott, lisztezett tepsit használunk. Kisebb méretű tepsiben magasabb lesz a sütink, de ez így volt tökéletes.
Előmelegített sütőben 180C fokon 20-25 perc alatt készre sütöttem. 
Nagyon finom lett!!!



Facebookon is követhetőek  a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

PUHA, VANÍLIÁS KRÉMMEL TÖLTÖTT (PUDINGOS) KALÁCS


Ez egy tökéletes, pihe-puha, nagyon finom, vanília pudinggal töltött kalács recept! A kész kalácsokat, hosszában kettévágva, betöltjük vaníliás krémmel, amibe csak két kanál cukor kerül, tehát nem túl édes, sőt. FB közösség Kalács-mánia oldalán találtam Klára Brenkus receptjét a kalácsok fotójával. Első látásra meggyőzött engem is, hiszen rengeteg pozitív visszajelzést kapott azoktól, akik megsütötték. Érdemes kipróbálni!


2,5 dl tej, langyosan
2 dk friss élesztő
3 tojás sárgája (ha kevés a tojásunk otthon, lehet akár 2 ts)
10 kávéskanál cukor
csipet só
2 dl olaj (nálam fele Olíva olaj) (visszajelzések alapján többen 1,5 dl olajat használtak)
450 g sima liszt

KRÉM:

5 dl tej (fél liter) (lehet 3/4 liter tej és hozzá + 1 pudingpor)
2 vaníliás pudingpor
2 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál cukor
ha kihűlt, + kb 100-130 g vaj (de elég akár 50 g is), nekem így finom volt

1 tojás sárgája, lekenni a süti tetetjét

Az élesztőt belemostam a tejbe. Kalácstésztát dagasztottam, eleinte úgy tűnt, hogy nehezen veszi fel az olajat, amit apránként adagoltam, de gyönyörűen összeállt a tészta. Ettől lesz szép hólyagos! Konyhakendővel letakartam és kb. egy óra alatt duplájára kelesztettem. A tésztát 20 felé elosztottam, mindegyiket 30 cm hosszúra sodortam a két tenyerem között, félbehajtottam és háromszor megcsavartam, a végét alulra tűrtem. Két, sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket. Letakarva 30 percet kelesztettem. Lekentem egy tojás sárgájával.


175-180C fokon (nem légkeveréssel) 30 perc alatt arany barnára sütöttem. A két tepsit félidőben megcseréltem alulról felülre.
A krémet megfőztem, kihűlés után habosra kevertem a vajjal.
Amikor a szép kalácsok kihűltek, kettévágtam hosszában és nyomózsák segítségével betöltöttem a krémmel. Tetejét porcukorral „behavaztam”.

Másnap is pihe-puha, már ha marad belőle :)

A tojás fehérjét zacskóban lefagyasztottam, ebből készül majd újra a kedvencem- Angyalok eledele süti csak tojás fehérjéből.


Klára ajánlja kipróbálni csokoládé vagy karamell krémmel töltve, úgy is finom a kalács.

Libor Mária, Limara FB oldalán találtam a receptet, "Akik szeretnek kenyeret sütni", nálam ez a kalács bejegyzés eddig (egy hét alatt) 440 like-ot kapott, és 52 megosztást! Ezúton is köszönöm mindenkinek!!! 
FB oldalamon pedig 8540 embert ért el és 75 ember osztotta meg másokkal. Örülök, hogy ennyi embernek tetszett!

Facebookon is követhetőek  a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

GYORS SALÁTA CSIRKEMELLBŐL ANANÁSSZAL ÉS GOMBÁVAL


Összedobtam egy finom, egyszerű salátát vacsorára a következő hozzávalókból:

1 csirkemell, ami húslevesben főtt 
egy ananászkonzerv
egy csemege kukoricakonzerv
egy fej vöröshagyma
ecetes gomba, saját befőzésű
bő 5o-60 g kemény sajt (bátran mehet bele több is)
só, bors
kevés majonéz

A csirkemellet sós vízben megfőzzük, nálam húslevesben főtt ki. A húst és a körananászt, hagymát kis kockákra vágtam. A gombát, ha hosszabb volt a szára- kettévágtam. Sóztam, borsoztam, a leszűrt kukoricával, reszelt sajttal és a majonézzel összekevertem.

Kellemes ízű hússaláta lett a végeredmény, kevés idő alatt készült el! 

PS: A gomba kiváltható kis kockára vágott savanyú uborkával. 

Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

KÜLÖNLEGES ÚJÉVI KRUMPLISALÁTÁNK GOMBÁNAK FORMÁZVA


Évtizedekkel ezelőtt Jugoszláviából, Zentáról hozott orosz krumplisaláta receptem az alapja ennek a mutatós salátának, a terített asztal méltó dísze lett.
Egy-két hozzávalón módosítottam, leírom, hogyan készítettem.
Az eredeti recept itt található.


5 tojás keményre főzve
10 közepes krumpli héjában megfőzve
kell még egy nagyobb fej vörös- vagy lilahagyma (vagy 2-3 kisebb)
4 db savanyú uborka
2 sárgarépa, héjában főtt
kemény sajt


bors

Öntet:

5 dl tejfel
1 citrom kifacsart leve
az ecetes uborka leve, csak annyi, hogy ne legyen túl sűrű az öntet, + így pikánsabb az íze
1 evőkanál porcukor
egy bő teáskanál mézes mustár
1 evőkanál olaj

Előkészítettem a hozzávalókat. A krumplit és a sárgarépát külön-külön megfőztem héjában enyhén sós vízben. A főző vizet leöntöttem, a zöldségeket hűlni hagytam. Kislyukú reszelőn lereszeltem mindkettőt. Eközben összeállítottam a tejfeles öntetet, ízlés szerint ízesítse mindenki a hozzávalók alapján.
A tojást 10 perc főzés után hideg vízbe helyezve lehűtöttem, megpucoltam a héjától. Ebből 2 főtt fehérjét lereszeltem, a tojás sárgáját az öntetbe reszeltem.
A hagymát most nem karikára, hanem kisebb kockákra vágtam. Két szárba szökkenő hagyma zöldjét levágtam, ezt díszítéshez félretettem. Kevés friss zöldpetrezselymet apróra vágtam.
Az uborkát és a sajtot is lereszeltem előre.
Egy nagy ovális porcelántálon a tejfölös öntettel megformáztam a gombát, ahogy elképzeltem. Erre az alapra került egy sor krumpli, minden sort sóztam, borsoztam és rápötyögtettem az öntetből.


Hagymasor következett, majd uborka és egy sor tojás nagyobb kockára vágva (1/4 karikák), majd krumplival zártam a rétegezést. Miután lekentem vékonyan az öntettel, kialakítottam a gomba szárát- rászórtam a tojás fehérjét, az aljára a petrezselymet. Elhelyezgettem a zöld hagymaszárakat.
A gomba kalapját a főtt, reszelt sárgarépával a kalap alját a sajttal formáztam meg. Hűtőben kis ideig állni hagytam a kész művet és tálaltam.


A megmaradt hozzávalókból az eredeti recept szerint összeállítottam üvegtálbna egy kétszemélyes adagot (erre ment el 2 krumpli, két tojás, egy sor hagyma és egy sor uborka, maradék öntet).
Nagyon vidám hangulatot teremtett a salátánk látványa és finom is volt.
Igény szerint egy gombasort is be lehet iktatni, csak hogy stílszerű legyen a formájához! 

Vidám alkotást és jó étvágyat kívánok hozzá!!! BÚÉK!



Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

ÜNNEPI DIÓS SÜTEMÉNY VANÍLIÁS KRÉMMEL


Egy nagyon finom, pörkölt dióval készült krémes süteményt ajánlok az ünnepekre (Era barátnőm receptje). A névnapomra sütöttem, óriási sikere volt.
A leírt mennyiség nagy gáztepsi méretre íródott. Az I. és II. lapot együtt kell sütni.

Először bő 3 marék diót száraz serpenyőben megpörköltem és a könnyen lejövő vékony héjától, két tenyerem között, megszabadítottam, a kezemmel kissé összetördeltem, félretettem későbbi felhasználásáig.

I.lap:
200 g liszt
½ marék porcukor
2 tojás sárgája
100 g margarin
1 sütőpor

Tejfellel összegyúrtam, vékonyra kinyújtottam és a sütőpapírral bélelt tepsibe terítettem.

II.lap:

8 tojás sárgája
300 g cukor
250 g darált dió
1 evőkanál liszt
½ sütőpor
a 8 tojás fehérjét kemény habbá vertem

A cukrot a tojássárgájával mixerrel habosra, fehéredésig kevertem. Összekavartam a többi hozzávalóval, majd óvatosan a kemény tojáshabbal is. Rásimítottam a tepsiben elterülő I.lapra és előmelegített sütőbe toltam 175-180C fokra, kb. 40 percet sütöttem.


KRÉM:

1 vaníliás puding
350 ml tej (3,5 dl)
2 evőkanál cukor

400 g vaj+
250 g porcukor
A vajat habosra kevertem a porcukorral. A pudingot megfőztem, kihűlés után sima krémet készítettem a vajjal.

A kihűlt süteményre kentem a kész vaníliás krémet. Rászórtam a megpörkölt darabos diót, kicsit belelapítgattam a tenyeremmel. Tetejére öntöttem a meleg csokimázt.

CSOKIMÁZ:

2 evőkanál sötét színű kakaót simára kevertem kevés hideg vízzel, 2 tábla csokit (1 ét- és 1 tejcsokit) kockákra tördeltem, dupla fenekű lábaskában (vízgőzön)1 evőkanál olajjal felmelegítettem, amikor megolvadt a csoki, hozzáadtam bő 50 g vajat (vagy összesen 4 evőkanál olajat adunk a 2 tábla csokihoz). Simára kevertem.


Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

MÉZESKALÁCS TEJSZÍNNEL TOJÁS NÉLKÜL


A mézeskalács illata hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez. Már a régmúlt időkben is misztikus jelentőséget tulajdonítottak fő alkotóelemének, a méznek. Drága mivoltának köszönhetően csak ünnepekkor készítettek vele süteményt. A mézeskalácsnak manapság számtalan receptje létezik. Nekem ez a kedvencem- sógornőm nagy népszerűségnek örvendő receptje, melyet mindenki elkér a környezetünkben, aki megkóstolta, ez pedig egyértelmű értékelést jelent. Most már én is évek óta ezt a tejszínes, tojásmentes változatot sütöm, mert megunhatatlan és nagyon-nagyon finom! Ez nem a puha változata a mézeskalácsnak. Próbálják ki!

A mézet nem kell melegíteni. Több margarinnal könnyebb összegyúrni. Vajjal még finomabb!
Legalább egy éjjelen át pihentetem a masszát. A tejszínt óvatosan habbá verjük 1-es fokozaton, mixerrel. Ha + 100 g margarint vagy vajat adunk hozzá, bár nehezebb vele dolgozni és nyújtásnál jobban kell lisztezni, de  puhább lesz  a mézeskalács.


3 dl felvert tejszín (tehát legalább 30 %-os)
3 dl méz
1 kg liszt
1 csomag mézeskalács fűszerkeverék (vagy gyömbér, szegfűszeg, fahéj- ízlés szerint)
300 g cukor
1 evőkanál szódabikarbóna
200 g margarin (vajjal is finom)

Összeállítottam, egy éjjelen át folpackba csomagolva a hűtőben pihentettem. Pár napig eláll ebben a formában, lehet másnap, vagy harmadnap sütni, vagy a felét ekkor, másik felét rá 1-2 napra. Kevesebb idő megy el egyszerre a sütésre, ha pl. beosszuk és nem egyszerre sütjük ki.
Lisztezett táblán kinyújtottam, a különböző formákkal kiszúrtam, sütőpapíros tepsin 12 perc alatt kisültek 180 C fokon. Ebből a mennyiségből lett 6 tepsivel, egy tepsire, mérettől függően 6x8 sor mézeskalács fért el. A tepsiről leszedve igyekezni kell kihűlésig sima felületen hagyni, mert forrón könnyen elferdülhet. utána már lehet egy nagy dobozba ömleszteni.
Most csak a felét díszítettem. A többit simán megettük, bekóstolgattuk, mint mindig :)




Az első fotón látható sütemény kiszúró ráccsal gyorsabban készen vagyunk :)




Díszítés

A cukormázhoz mixerrel felvertem 1 tojásfehérjét, hozzáadtam 200 g porcukrot és kevés citromlevet facsartam bele. 

Műanyag vagy fémdobozban tároljuk.

Orsi mézes kekszei:


AZONNAL PUHA MÉZESKALÁCS
Adrienntől

Mi a dupla adagot készítettük el (azaz 1kg lisztből). Finom és tényleg puha. NEM szabad 8 percnél tovább sütni, különben túlsül és attól bekeményedhet. Légkeverésen pedig elvileg elég 4 perc is (mi nem ezen sütöttük).


0,5 kg liszt
15 dkg kr. cukor
15 dkg vaj
1 dl méz
1 dl habtejszín
0,5 tk szódabik.
1 tojás
fűszerek

1 éjszakára hűtőbe

Összeállítom - Vaj+méz olvasztva kerül bele (óvatosan, nehogy összekapja a tojást)

1 éjszakára hűtőbe

1toj.sárg.+1 kanál tej - tetejére kenni sütés előtt

180 fokon, 8 percig sütöm

1 adag = kb. 4 tepsi süti


Író:
Fehérje+porcukor - magas fokozaton kikeverem, krémes, alig folyós állagúra, pár csepp citromlével


1x
2x
3x
4x
0,5 kg liszt
15 dkg kr. cukor
15 dkg vaj
1 dl méz
1 dl habtejszín
0,5 tk szódabik.
1 tojás
fűszerek
1 kg liszt
30 dkg kr. cukor
30 dkg vaj
2 dl méz
2 dl habtejszín
1 tk szódabik.
2 tojás
fűszerek
1,5 kg liszt
45 dkg kr. cukor
45 dkg vaj
3 dl méz
3 dl habtejszín
1,5 tk szódabik.
3 tojás
fűszerek
2 kg liszt
60 dkg kr. cukor
60 dkg vaj
4 dl méz
4 dl habtejszín
2 tk szódabik.
4 tojás
fűszerek


Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)
vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők