Keress egy receptre, vagy összetevőre

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése

BROKKOLIS-JUHTURÓS CSIRKE KRUMPLIS LEPÉNY ÁGYON



SZERZŐJE ÉS ALKOTÓJA- ÁKOS (azóta vejem)

Hozzávalók 2 fő részére:

1 nagy csirkemell, hogy tölthető legyen
1 kis fej brokkoli- friss vagy fagyasztott
15 dkg juhtúró
10 dkg reszelt sajt
vaj vagy margarin
fűszerek ízlés szerint (foghagyma, só, bors)

LEPÉNY

2 nagy burgonya
1 pohár kefir
2 evőkanál liszt
kevés só
fokhagyma

A csirkemellet megtisztítjuk, kettévágjuk, és mindkettőbe zsebet metszünk.

A brokkoli rózsáit a lehető legkisebbre vágjuk, a szárát lemetsszük.


Töltés: egy csipet brokkoli, egy gombócocska a juhtúróból- szép gömbölyűre tömjük a melleket. Kivajazott edénybe fektetjük, tetejére vajat simítunk, sózzuk, borsozzuk, kis fokhagymával megbolondítjuk. Kb. 180C˚-ra előmelegített sütőben készre sütjük, az utolsó 10 percben megszórjuk reszelt sajttal és rápirítjuk.

A lepényhez a burgonyát nagy-lyukú reszelőn lereszeljük, belekeverünk egy kevés lisztet, hozzáadunk egy pohár kefirt, pihenni hagyjuk. Ha az állaga úgy kívánja, még adunk hozzá a lisztből, hogy sütés közben össze tudjon állni a massza.


Serpenyőben kevés mennyiségű olajon megpirítjuk mindkét oldalát, majd sütőben, grillen még ropogósabbra pirítjuk.


A töltött csirkét a lepényre fektetjük oly módon, hogy a friss sajt ráömöljön. Megszórjuk frissen aprított petrezselyemzölddel.

Száraz fehér borral és jókedvvel tálaljuk!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

Emeletes csirkemell mozzarellával töltve


Receptklub TV adásából

2 csirkemell
200 g mozzarella sajt
½ kg krumpli
4 db. paradicsom
1-2 cikk fokhagyma
2 ek. olíva olaj
1-2 kk. darált pirospaprika
bazsalikom
petrezselyem zöldje

bors

Nagyon megtetszett a TV adásban bemutatott többemeletes csirkemell látványa. El is készítettem ebédre- azon kívül, hogy mutatós még nagyon finom is!

A melleket bevagdossuk, de nem az aljáig oly módon, hogy szét tudjuk teríteni egy nagyobb lapba, enyhén kiklopfoljuk. Az egyik mellet, egy oldalát, sózzuk, borsozzuk, a másikat szintén, de előtte aromatizáljuk bazsalikom levelekkel és apróra vágott fokhagymával, ezeket az ízesítőket finoman belekalapálgatjuk a húsba.
Nehezék alatt sütjük forró olajban, először a sóval-borssal. A sózott oldala legyen felül… Én egy vízzel telt fazékkal „súlyzóztam” le. Amikor megpirult, megfordítjuk a húst és a másik oldalának is szép színt adunk, megint csak a nehezék alatt.
A meghámozott krumplit apró kockára vágjuk, és sózott vízben megfőzzük, majd leöntjük a levét.
A sajtot és a paradicsomot felkarikázzuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk.

Amikor a második hússzeletet egyik oldalát megsütve átfordítjuk- ráhelyezzük a szeletre a paradicsomot és a mozzarellát, betakarjuk a már előzőleg aranyra sült csirkemellel és így egyőtt átmelegítjük.

A visszamaradt olajban átsütjük a krumplit megszórjuk paprikával, petrezselyemmel, ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk.
Tálaljuk!
Nekem 125 g-os mozzarellám volt, de elégnek tűnt ez az adag. DE, legközelebb a krumpliadagot megduplázom, mert nagyon finomra sikeredett! Bátrabban használom a fokhagymát, jót tett neki és valószínűleg a bazsalikomot sem fogom sajnálni hozzá :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

TAGANROGI BORSCSLEVES CSIRKÉBŐL ÉS SÓSKÁVAL


Irina családi receptjeiből

Ezt a levest télen és nyáron egyaránt szívesen készítem. Nyáron friss paradicsommal, télen pedig paradicsomléből. Számomra érdekes fordulat a borscsban a sóskalevél.

Csirke (lehet csontos borjúhús is), 1-2 csirkemell
500-600 g krumpli
1-2 sárgarépa
1-2 cékla
1 paprika
2 fej hagyma
200 g paradicsomlé vagy paradicsom
1 üveg 0,7 l sóska vagy frissen vásárolt levelek vagy fagyasztott
4 főtt tojás
50 g tejföl
petrezselyemzöld és kapor szabad mennyiségben
só, bors, cukor

2 db csontos csirkemellet vettem hozzá, amit 3 l vízben főni raktam a megmosott hagymával, héjastól. Amíg főtt, megpucoltam a zöldségeket, a céklát lereszeltem, a sárgarépát karikáztam, 1 hagymát apróra vágtam. Félidőben hozzáadtam a borscshoz a céklát.
A sárgarépát, hagymát, kockázott paprikát serpenyőben megpároltam és felöntöttem a paradicsomlével.
Amikor a cékla elvesztette a színét, a leveshez adtam a kockázott krumplit és párolt zöldségeket. Felfőtt, még 2-3 percig főztem. Hozzáadagoltam a kockázott főtt tojásfehérjét és a kiolvasztott mirelit sóskát és a sárgájával kikevert 50 g tejfölt. Ahogy újra felforrt, fűszereztem a só-bors-cukorral + a petrus és kapor, pár percet rottyant és készen is volt.
10 percet pihentetettem és tejföllel tálaltam!
Mehet bele aprított zöldhagyma szára és fokhagyma is.

Felejthetetlenül finom ízvilága van !!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

CSIRKEMELL TEKERCS BRYNDZÁVAL ÉS SPENÓTTAL


egy nagy csirkemell
300 g bryndza (juhtúró)
spenót- fagyasztott, frissel is lehet
petrezselyem
zöldhagyma vagy hagyma
fokhagyma
só, bors
olaj

A csirkemellet keresztben óvatosan kettévágtam, de nem végig és szétterítettem- folpack alatt kicsit meg is klopfoltam, csak hogy formára igazítsam.
A spenótot kiolvasztottam és nagy sűrűségű szűrőben le is szűrtem a levét.
A kiterített húsra rákentem a spenótot, előtte enyhén sóztam, borsoztam, megszórtam a zöldekkel és a szétnyomott fokhagymával no meg az aprított bryndzával, óvatosan feltekerve kiolajozott tepsibe elhelyezve, lefóliázva előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt 180-190 C fokon készre sütöttem. Utolsó 10-15 percben a fólia nélkül sült.
A fokhagymát ne sajnáljátok bele, nagyon ízletessé teszi a tekercsünket!!! Miután kihűlt- éles késsel felszeleteljük.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

NARANCSHÉJBAN TÁLALT ÚJÉVI SALÁTA



3 db narancs
a narancsgerezdek apró kockára vágva
fél főtt csirkemell
kukorica konzerv
2 alma
4 főtt tojás
1 fej zöldsaláta, kézzel tépdesni
2/3 pohárnyi majonéz

Az alaposan megmosott, szárazra törölt narancsokat ketté vágtam, de lehet a 3/4-énél is levágni, csak akkor több naranccsal számoljunk. A belsejét kiszedtem és felaprítottam. A főtt csirkemellet szintén apróra vagdostam, hozzákevertem a kukoricát, kb. a fél adagot a konzerv mennyiségből és a többi hozzávalót, a majonézzel együtt. Betöltöttem a narancskelyhekbe a salátát és bébikukoricával, kis esernyőkkel díszítve tálaltam.
Nagyon kellemes, üde ízű és látványos harapnivalót sikerült összehozni :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők