Keress egy receptre, vagy összetevőre

LEFAGYASZTHATÓ SÓS ROPOGÓS SAJTOS CSIGA


Ez is az az „este összeállítom, ha jön a vendég, gyorsan kisütöm” kategória. Nyersen lefagyaszthatóak a rudak, de ki lehet a fele mennyiséget sütni és csak a másik felét elraktározni a mélyhűtőben. Amikor sor kerül rá, elővéve feldaraboljuk, nem kell teljesen kiengednie, így könnyebb szeletelni és már süthetjük is.

Tehát este összeállítottam a rugalmas tésztát:

50 dk liszt
25 dk margarin
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál só
1 egész tojás
200 g tejföl

Hosszúkás rudat formáltam belőle, amit kettéosztva elvágtam, majd újra feleztem mindkét darabot- így 4 egyenlő részt kaptam. Mindegyiket egyesével kinyújtottam és rákentem a sajtos krémet:

200 g vaj
200 g reszelt sajt
1 teáskanál só
vagy ½ teáskanál só és 1 teáskanál piros Arany
én a saját elrakású darált piros paprikát sóban
használtam- 1 bő evőkanálnyit

Amennyire lehetett, szorosan feltekertem és fóliába (folpack) csomagolva, mint egy szaloncukrot, a hűtőbe küldtem másnapig.
Következő napon elővettem egy rudat, 2 mm-esre szeleteltem éles szélesebb késsel és sütőpapírral bélelt sütőlemezre sorakoztatva a csigákat 200 C fokon 10 perc alatt kisütöttem.


Amíg sült, azalatt felszeleteltem a következő rudat.

A 4 rúdból négy gáztepsinyi sós ropogós sajtos csigát kapunk. Frissen, de pár napig dobozban tárolva is nagyon finom sós rágcsa.

Recept Limarától, innen 

vicuska13.blogspot.hu

EGYSZERŰ ÉS GYORS TEJLEPÉNY A SÜTŐBŐL


Finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető tejlepényt vacsoráztunk a minap, nem kell hozzá szinte semmi, gyorsan elkészül :) a receptjét Tücsök és Bogár blogján találtam. Ő lusta asszony vacsorájának titulálta :) Lekvárral, gyümölccsel, vaníliás öntettel vagy csak egyszerűen porcukorral hintve fogyasztható. Olvastam valahol, hogy a tepsi alját kirakhatjuk szeletelt almával vagy meggybefőttel és az előkészített nyers masszát arra öntjük, így sütjük. Mi ribizli lekvárral fogyasztottuk, porcukor nélkül, mert nem szeretjük a kellemesen édes süteményeket.

Elkészítésénél figyelembe vettem a hozzászólásokat, kinél mi nem sikerült- nekem tökéletes lett. Vastag falú kerámia tepsit használtam, mérete 30x17x5cm. Vajjal kikentem. A sütőt előmelegítettem az előírt 250 C fokra, de félidőben lecsökkentettem 220-230 C-ra és 30 perc helyett 35 percet sütöttem. Úgy gondolom, hogy ez sütőfüggő. Annyit változtattam a hozzávalókon, hogy 1/3 rétes liszt alkalmaztam, a többi sima liszt.

Nagyobb üvegedényben a megszokott módon habverővel csomómentes palacsintatésztát kevertem ki a hozzávalókból. Az én sütőm éget alulról, ezért az aljában elhelyeztem egy gáztepsit, mindig használom. Félidőben ebbe öntöttem bele egy kis vizet, hogy véletlenül se piruljon túl a lepényem. Sütés végére helyenként aranybarnára sül és enyhén felfúvódik a teteje. A sütőből kiemelve ellenben szépen elterül, visszaülepedik a helyére. Langyosan, kihűlve is könnyed, kellemes lepényke.

1 l tej
12 dk liszt
8 dk rétes liszt
3 db egész tojás
1 csomag vaníliás cukor
csipet só

Másnap is nagyon finom volt! Érdekes, ahogyan a lisztes rész leszáll az aljára- ott sűrűbb az állag, a teteje pedig krémesen lágy, de összeáll, rezgős.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

MEGGYES KRÉMES KEKSZ CSOKOLÁDÉ ALATT


A forma mérete: 11X28 cm tégla alakú üvegforma, amely lefelé enyhén szűkül

4 db tojás
100 g cukor
10 dk margarin vagy vaj
200 g liszt
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál holland kakaó
egy üveg leszűrt meggybefőtt
200 g krémszerűen kenhető tejszínes krémsajt, tömlős (2X100g) (lehet túrót vagy mascarponet használni)
1 dl 33 %-os tejszín
1 mosott citrom reszelt héja (rch)

1 tábla 100 g-os csokoládé
70 ml tejszín

egy hosszúkás kekszforma (az enyém üveg)

A margarint nagyon habosra vertem a cukorral, egyesével hozzákevertem a tojásokat. Apránként belekevertem a sütőporos lisztet. A tésztamasszát kétfelé osztottam, kisebb tálba átkanalaztam a massza 1/3-át. A nagyobbik részbe alaposan beleforgattam a kakaót. A sütőt bekapcsoltam, 175 C fokra állítottam. A kekszformát kibéleltem sütőpapírral, alulra raktam a kakaós tésztát, erre rá a világos színűt és villával 1-2 cm mélye megkevergettem, egymás mellé kis köröket forgatva, hogy márványos legyen. A tetejét megszórtam a meggyel. Majdnem egy órán át készre is sütöttem.
A tejszínt kemény habbá vertem a porcukorral (előtte jól le kell hűteni, hogy könnyen verődjön), hozzá kevertem-kavartam a kenősajtot a citromhéjjal és még egyszer gyengéden felvertem (a legkisebb fokozaton).
A mázhoz megmelegítettem a tejszínt, de nem szabad!!! forrnia, csak annyira legyen meleg (80-90 C fok), hogy a csokoládé feloldódjon benne. A sűrűsége a tejszínnel szabályozható. Ha kihűlt a glazúr, ráöntjük a keksz tetejére.


Vendégségbe vittük ezt a finom meggyes kekszet és éppen hogy készen lettem a glazúrral, indulnunk kellett. Nem érkezett volna tisztességgel rádermedni. A kocsiban való tortaszállítás baleseteit figyelembe véve nem mertem ráönteni a csoki öntetet, nehogy aztán mindenhová eljusson a kárpiton, ezért hűtőbe tettem, majd később boldogan bekóstolgattuk. Helyette csokiból készült virágokkal díszítettem a krémet.

vicuska13.blogspot.hu

SÓS POGÁCSA FÜSTÖLT HÁZIKOLBÁSSZAL



Csillánál találtam a receptet, és magam is realizáltam a konyhámban. Egyszerű elkészíteni, este kell begyúrni és másnap alkalomadtán sütni. Finom harapnivaló, jó kísérő akár sör, bor mellé, teával vagy ahogy a párom ette tegnap- zöldbab leveshez kenyér helyett.

1 dl langyos tej
1 teáskanál cukor
3 dk élesztő
Felfuttattam a langyos tejben a belemosott friss élesztőt.

Közben előkészítettem a többi hozzávalót:

60 dk átszitált liszt
12 dk disznózsír
12 dk margarin
2 teáskanál só
1 egész tojás
kb. 300 g tejföl

egy arasznyi füstölt házikolbász, talán 12 dk-nyi
1 db tojás a kenéshez

Összeállítottam a hozzávalókból a tésztát a felfuttatott élesztővel együtt. Közepesen kemény legyen a végeredmény. Letakartam fél órára és magára hagytam.
A kolbászt felkarikáztam (héját leszedtem) és apróra vagdostam. Az ujjnyi vastagra nyújtott tésztára szórtam, feltekertem, enyhén ellapítva és kettéhajtva fóliában a hűtőbe tettem pihenni másnapig.


Eljött a várva várt másnap. A tésztát megfeleztem és táblán kinyújtottam kb. 1 cm-resre. Berácsoztam és sütőpapíros tepsin még sziesztáztattam (pihentettem) fél órát, közben a másik felét ugyanígy előkészítettem. A sütőt 190 C fokra előmelegítettem.
Én bizony elfelejtettem lekenni tojással, tehát itt ez a rész kéne, hogy jöjjön- lekentem óvatosan a tetejét felvert tojással. 13-15 perc alatt kisütöttem. Két nagy gáztepsivel lett. Nagyobb és kis formával szúrtam ki a pogikat, hogy olyan hamm falatka is legyen belőle.
Szerintem finom pogácsát kapunk, ha reszelt sajtot vagy köménymagot szórunk rá.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

A BEHÁLÓZOTT CSIRKE ESETE AZ ÜNNEPI ASZTALLAL


Ezt a finom, ünnepi csirkemellet 2009-ben készítettem, most került elő a fotóarchívumomból. Gyorsan elkészül és mutatós, akár ünnepi fogásként is tálalható. Az ötletet anno Másától (puellula) merítettem innen
Nekünk nagyon megtetszett!

1 kg csirkemell

bors
150 g keménysajt, itt trappistát használtam
petrezselyemlevél (eredeti recept szerint kapor)
3-4 cikk fokhagyma
2 ek natúr joghurt
200 g bacon
fél kg-os leveles tészta
olaj a tepsi kikenéséhez

Mindegyik csirkemellet lapjában bevágtam, de nem teljesen végig és szétnyitottam, mint egy könyvet. Folpackkal letakarva kicsit kiklopfoltam. Kettévágtam mindegyiket, megsóztam, megszórtam kevés borssal.
A sajtot lereszeltem, belekevertem a szétnyomott fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és a joghurttal újra finoman átforgattam.
Mindegyik csirkemellre raktam egy evőkanálnyit a sajtos keverékből, befedtem egy bacon csíkkal és feltekertem. 200 C fokra előmelegített sütőben 20 percet sütöttem, félkész állapotra.
Közben előkészítettem a kész leveles tésztát, akkor még nem volt rácsozóm, tehát késsel bevagdostam. Aki szintén híján van ennek a csodaszerkezetnek, vékony csíkokat vághat a tésztából, majd összecsípheti 2 cm-enként, a következő csíknál a két összecsippentés közé rakva mindegyiket- úgy kell igyekezni, hogy egy nagy rácsot kapjunk a tésztalapból. Ha késsel dolgozunk, akkor hosszanti irányban párhuzamosan centinként centis bevágást ejtünk, a következő sorban szintúgy, de a két vonal közé tesszük a bevágást. Ha készen van a teljes lap, akkor óvatosan két irányban széthúzzuk a tésztát és megkapjuk a hálót.
A félig kihűlt csirkét egyenként ráhelyeztem a rácsos tésztára, beburkoltam, a felesleget levágtam. Amikor mindegyiket behálóztam, még 20 percre visszatettem a sütőbe, hagytam kicsit megpirulni.
Tzaziki salátát készítettem hozzá (uborka lereszelve, fokhagyma, kapor, joghurt, citromlé, só, bors) és hagymás, paprikás újkrumplival és rizskörettel tálaltam.

"Mátyás király meg az eszes lány

Egyszer Mátyás király Visegrád alatt vadászgatott. Az erdőben találkozott egy takaros leánnyal, aki kosarat vitt a fején.

- Hogy hívják? Hová megy? Mi van a kosárban? - kérdezte Mátyás. A leány nagyot kacagott, s a három kérdésre egy szóval válaszolt:

- Esztergomba!

A királynak tetszett az okos felelet. Megértette, hogy a lány neve Eszter. Esztergomba igyekszik, s a kosárban gombát visz. Na, gondolta, még egy próbát tesz a leánnyal, azt vajon hogy teljesíti? Adott a leánynak egy vasgyűrűt, s azt mondta:

- Gyere fel Budára, hozd magaddal ezt a gyűrűt, s én gazdagon megajándékozlak. De se szekéren, se gyalog, se lóháton ne gyere! Öltözz is fel meg ne is, hozz is ajándékot meg ne is!

A leány halászhálóból varrt magának ruhát. Fel is volt öltözve, meg nem is. Felült egy vén bakkecske hátára, s azon ment Budára. Nem ment hát se szekéren, se lóháton, se gyalog. Egy szitába tett egy galambot, s egy másikkal befedte. Amikor a király elé ért, az egyik szitát leemelte a másikról, a galamb menten elrepült. Vitt is ajándékot meg nem is.

A király az eszes lányt gazdagon megajándékozta, s úgy bocsátotta haza, Esztergomba."


Kóka Rozália: Mesék, mondák, anekdoták.

Innen idézve

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

SÜNIFASIRT ÉS TÖLTÖTT CSIRKECOMB





A töltött csirkecombot mindenki kedveli nálunk, a sünifasírt ötlete meg egyszerűen adta magát, mivel fasírtgolyókat sütöttem éppen a saláták mellé, lementettem a masszából és formáztam egyet-egyet fejenként minden személynek. Nagy sikere volt!!!

A fasírt a szokott módon készült, darált hússal nagyon alaposan kikevertem, átgyúrtam a beáztatott és kifacsart zsömléket, nem sajnáltam bele az erdélyi módon egy hete ledarált fokhagymát, amiből csak ki kellett kanalaznom az üvegből a megfelelő mennyiséget. Hosszúkásra alakítottam a sünök testét, a hosszú orrocskákat megformáztam. A szemeket és az orrot szemes bors helyettesítette, a tüskéit kis cérnametélt darabkákkal oldottam meg, megtűzdeltem a hátát, nagyon gyorsan ment, azt hittem, tovább fog időben tartani ez a procedúra. A megsült vékony tüske-tésztácska ehető, picit roppanós, tehát nem kell kiszedegetni, legfeljebb a szemét, orrát, ha gyerek enné- a csípős bors miatt. Az orrukat kissé felfelé kunkorítottam, hogy ne a "földet" túrják, így egészen bájosak lettek. Ráültettem mindegyiket egy-egy töltelékből lecsípett, ellapított töltelék-mezőre és beraktam a töltött csirkés tepsibe, ahol egymás társaságában, békességben készre sültek.

A csirkecombokat besóztam. A töltelékhez megdinszteltem egy nagy fej hagymát, és átsütöttem rajta az előkészített masszát, annyi ideig, hogy a tojást összekapja és besűrűsödjön. FIGYELEM!- a töltelék nem nyersen kerül betöltésre!

Kenyeret beáztattam, jól kifacsartam, sóztam, borsoztam, hozzákevertem 2 májpástétomot (egy sertés- és egy csirke), belekerült egy evőkanálnyi házi darált piros paprika sóban elrakva, fokhagyma, nagyon sok zöldpetrezselyem és 3-4 egész nyers tojás. Ha van, akkor friss csirkemájat szoktam belekaparni. a töltelékbe.

A fellazított bőr alá bepúpoztam a tölteléket, formás kis combokat alakítottam, lekentem mindegyiket, persze csakis kézzel rásimongatva,- az olajban elkevert evőkanálnyi édes darált paprikával. Sápadt színüket elveszítve vidáman várták sorsuk beteljesedését, amíg bemelegítettem a sütőt 180-190 C fokra. Nagyon kevés vizet öntöttem alá. Kb. egy órán át sültek.
Vajas krumplipürével tálaltam és savanyú uborkával.

vicuska13.blogspot.hu

HÁZI RUSZLI KÉSZITÉSE ÉS AZ OROSZ ÚJÉVI HAL SUBA ALATT ILLETVE KABÁTBAN SALÁTA



fél kiló atlanti hering
3 nagy fej vöröshagyma
egész bors
1-2 babérlevél
cukor
pici só
ecet (az arány kb. 1/3 rész ecet + 2/3 rész víz, ízre kellemes legyen, attól függ, hány %-os az ecet)
forralt, hűtött víz
mehet kevés mustármag

szoktak tenni bele: sárgarépát karikázva, kaprot, koriandert, köménymagot

A hal a hús egyik egészséges alternatívája, nekem nagy kedvencem a ruszli, a hagymás- ecetes pácolt apró fej nélküli hering, a szeljodka vagyis „cелёдка”. A ruszlihoz olajban eltett nagyon finom enyhén sózott oszelegyec – hering halat vettem, amely tartósítószer-mentes. Az ecetes páctól, amiben 1-3 hétig érleljük a halat, teljesen feloldódik az apró szálka, csak a gerinc marad meg. Én már gerinc menteset kaptam, feldarabolva, kerek, lapos dobozban kapható. A jó fajta sózott hering szürkés-kékes színű. A hasa ép és fehér a színe, ha sárga foltos, akkor ránk akarják sózni a raktáron tárolt, nem a legjobb halat. Már csak élettani okokból is érdemes fogyasztani!

Egy 1 literes üveg aljába mokkáskanálnyi borsot szórtam, és váltakozva egy sor hagyma, egy sor hal, közé a babér. Hagymával zártam a rétegeket, ráöntöttem az olajból, ha nincs, akkor 1/3 deci napraforgóolajat lehet használni. Az ecetből, felforralt és lehűtött vízből a sóval és cukorral kellemes ízű páclét készítettem és ráöntöttem. Lezárva hűtőbe tettem fogyasztásig. Isteni finom lesz a hal, miután felvette a pác és a fűszerek ízét már néhány nap elteltével! Szerintem 3 nap után már nyugodtan élvezhető!!!
Ha egészben vásároljuk a heringeket, akkor bőrét lenyúzva, kibelezve és lefejezve előkészítjük, a ruszlihoz használt fűszeres pácot felfőzve és lehűtve ráöntjük. Ha sózott heringünk van, akkor pácolás előtt azért 1-2 órát áztassuk vízben vagy tejben. A továbbiakban ugyanúgy járunk el, egy-három hétig hagyjuk benne érlelődni.

HERING HAL BUNDÁBAN vagy  SUBÁBAN-  A SUBA ÜNNEPI SALÁTA




Ebből a ruszliból készülhet az oroszoknál Szilveszterkor elmaradhatatlan saláta- a hal suba alatt. Bár az év folyamán bármikor készíthető, de ezen a napon szinte a volt szovjet népeknél ott díszeleg az asztalon a többi klasszikus saláta mellett. A szovjet időkben a totális deficit alatt született meg a recept, a háziasszonyok abban a nehéz időben is szerették ünnepivé varázsolni a kínálatot és terülj asztalkámat varázsoltak egyszerű hozzávalókból is.
Nemrég olvastam róla, hogy a suba receptje lassan 100 éves, történelmi kezdete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, 1918-ra datálható. Minden proletár családban fellelhetőek voltak ezek az egyszerű hozzávalók.
Ennek a népi ételnek nagyon sok népszerű változata született, alkotóvágytól és hozzávalótól függően.

Én így készítettem ezt a nagyon egészséges és valóban finom salátát:

2 db hordós sós hering vagy a ruszliból 30 dk hal és az ecetes hagyma is
2-3 vöröshagyma
4 db héjában főtt burgonya
1-2 főtt cékla lereszelve, de jó az ecetes cékla is hozzá
4 főtt tojás
3 db főtt sárgarépa
½ savanykás alma (kihagyható)
majonéz

bors

Előkészítünk egy megfelelő lapos edényt, tálat, akár tányért, de nagyon jól mutat alacsony oldalú üvegedényben, mert látványos lesz a réteges salátánk. Készíthetjük természetesen individuális adagokban is, 9 cm-es desszertgyűrűvel, nagyon elegánsan mutat és személyre szabható a díszítése.
A burgonyát, céklát és sárgarépát kuktában bő fél óra alatt megpároltam. Amikor kihűlt, meghámoztam. A halat apróbb darabokra vágtam (a ruszlit használtam), a hagymát felkockáztam és ecetes forró vízzel leforrázva 5 percet állni hagytam, majd leszűrtem. Ha nem ruszlit használunk, akkor természetesen a halat megpucoljuk, a gerincet kiemeljük (úgy, hogy a hasán és a hátán hosszában bevágjuk), lehúzzuk a bőrét.
A tálban lerakjuk a rétegeket, mindegyikre kevés majonézből csíkokat húzunk, vagy kockázunk:
egy sor hal, befedtem a hagymával, ráraktam a kis kockára vágott (vagy lehet reszelni) krumpli, alma reszelve, krumplisor, sárgarépa reszelve és legfelülre került a reszelt céklaréteg.

A lereszelt tojást a sorok közé rakhatjuk, én díszítésre használtam. Általában a majonézzel lekent céklaréteg van legfelül és a saláta oldalát is be szokták vele vonni. Legalább 5-6 órán át érlelődni hagyjuk a hűtőben, de még jobb egy éjszakára.


Kedves világjáró Seafalcon, alias Székely István, Bilbao felé már találkozott a subás hallal itt :)
"A szakács megint finomat készített: halat subában. A halra reszelt főtt burgonya jön, és arra majonézes cékla. Ez persze inkább hidegtál, mint főtt étel. Oleg persze azt mondta, hogy ez "fish under jacket". A barba finomította, hogy ez bizony nem dzseki, hanem ukránul suba. Ez valamiféle nagykabát, mondta. Ekkor mondom, mi is ezt a szót használjuk a juhászok hordják, meg minden, kifordítom, befordítom, mégis suba a suba...
- Ez az, hát persze, nálunk is ezt jelenti!
Ma a halat halkonzervből szerezte, de lehet sózott heringből is készíteni."
Élvezetes olvasmány, egyre jobban tetszik! :)

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

ZSELATINOS CSIRKESALÁTA TORTA


Egy egyszerű, de látványos és finom étel minden alkalomra, ünnepre vagy akár egy könnyed családi vacsorára!
Ezt a mutatós, finom, könnyed szuflé-állagú salátát tálalás előtt egy nappal érdemes elkészíteni! Előételként is tálalható.

1 nagy csirkemell filé
1 csomag zselatinlap, esetleg + 1-2 evőkanál instant zselatinpor
majonéz
só, bors

zöldségek a díszítéshez:

amit én használtam- főtt sárgarépa
kukoricaszemek
piros húsos paprika
petrezselyemzöld

ami még használhatunk:
friss uborka
cherry paradicsom
cékla

húsleves, amiben a csirkemellet megfőztük, annak híján forralt víz fűszerezve sóval, delikáttal, csipetnyi kurkumával (elmaradhat)

A hozzávalókat annak arányában készítjük elő, hogy mekkora adagot szeretnénk készíteni, hány főre. Az edénynek mindenképpen legyen legalább 5-10 cm magas oldala.
A csirkemellet megfőztem a kocsonyakészítéssel egybekötve, de egy óra csendes fövés után kiemeltem a léből. Másnap nekiálltam elkészíteni a salátát, először is megterveztem a díszítést: mi hova fog kerülni, kiszúróval előkészítettem a dekorációt a zöldségekből. A már lerakott díszítőelemeket nem ajánlatos felpiszkálni, mert megmarad a nyoma, amit nem szeretnénk ugyebár :)
A húst ledaráltam, befűszereztem és annyi majonézzel kevertem ki, hogy összeálljon, olyan „kenhető” állagú legyen.
Opcionálisan rakható ízfokozóként hozzá kevés, leheletnyi fokhagyma, gondolom, nem rontaná el. A zselatint hideg vízbe áztattam, megmelegítettem a leírás szerint és az egyharmadát hozzákevertem a húspéphez. Belesimítottam a masszát az előkészített 20X20 cm-es lapos üvegtálba. Beraktam dermedni a hűtőbe kb. félórára.
Erre rétegeztem egy adag majonézt, amibe szintén zselatint kevertem, rásimítottam a megdermedt húsrétegre (ez 1-2 cm-res réteg legyen). 15 perc alatt megdermedt.
A kocsonyámat még az előző este folyamán (volt már éjfél is talán) szétöntöttem és elfelejtettem, hogy hagynom kéne a levéből, ezért készítettem egy fűszeres lét, amibe belekevertem a megmaradt kétharmad zselatint. Erős rezgő kocsonyát kell kapnunk, ezért bőkezűen kell adagolni a megkötő anyagot.
Gyors mozdulatokkal elhelyeztem a díszítőelemként funkcionáló zöldségeket és ráöntöttem valamennyi zselatinos lét. Miután visszahelyeztem az elmozdult motívumokat az eredetileg elképzelt helyükre, beraktam az üvegedényt a tartalmával a hűtőbe dermedni. Jó tanács- nagyon óvatosan csak egy-egy kiskanálnyi lét cseppentsünk rá és a hűtőben hagyjuk megkötni, kevés időt igényel, de ezután már nem úszik el a kis zöldségünk. Utolsó rétegként a maradék zselatinos húslét is akkurátusan rákanalaztam a saláta tetejére. Készen is voltam. Lefedve a hűtőben tároltam fogyasztásig. Úgy szeleteltem, mint ahogyan a tortát szoktuk.
Nagyon finom és különleges volt!!!

Fontos, hogy ne sajnáljuk a zselatint, biztosra kell menni, nehogy szeletelésnél szétfolyjon a kocsonyarész. Lehet improvizálni, a kocsonyarész egy rétegét esetleg pl. céklalével, vagy akár kis sárgarépalével megszínezni, több réteget egymásra halmozni.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

GYÖMBÉRES KALÁCSOM ZSIRADÉK NÉLKÜL



A forma mérete: 11x28 cm tégla alakú üvegforma, amely lefelé enyhén szűkül.

2 tojás
200 g cukor
250-300 g 30%-os tejszín
350 g liszt
1 kávéskanál szóda
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál fahéj
2 kávéskanál őrölt gyömbér
1 marék dió, darabolt
2 evőkanál cukrozott narancshéj, házilag készítve

Minden Karácsonyra készítem több adagban hosszú évek óta ezt a szuper gyömbéres kalácsot. Ne megy bele se zsír, sem margarin. Könnyű elkészíteni, nagyon aromás, nem túl édes állagú sütemény.

Minden hozzávalót előkészítünk, a kekszformát kikenjük margarinnal és bekapcsoljuk a sütőt, beállítjuk kb. 175°С-ra.

A tojást a cukorral mixerrel enyhén felverjük, hozzáadjuk a lisztet a szódával, a fűszereket (lehet 2 evőkanál mézes fűszerkeveréket) beleöntjük a tejszínt. Fanatizmus nélkül összekeverjük. Légies, könnyed, sima és sűrű masszát kell kapnunk. Ennyi az egész!!!

Másfél literes formában középső rácson 40 percet sütjük.
Kihűtve, vékony szeletekre vágva kínáljuk. Könnyen kiszárad, ezért fóliába csomagolva tároljuk. Egy –két hétig eláll, ha hamarabb szeretnénk túl lenni a sütésén.

Süthető kirándulásra, vagy útravalóként. Ja és nem kevésbé fontos, hogy muffinformban sütve különböző kiegészítőkkel is megsüthető- 12 darab jön ki belőle. Ismerősöm muffinformában sütötte keksznek, azt monta a kedvencük lett!


PS: Ha netán a közepén intenzívebben felemelkedne, nem kell megijedni, fő a nyugalom, mert ez teljesen normális jelenség a kekszeknél :) Próbáltam manipulálni- a forma oldala mentén feljebb húzni a tésztát, de ő meggyőzően és kitartóan (majdhogynem fityiszt mutatva nekem) púposodik! :)

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

VADNYÚLPECSENYE UNIVERZÁLIS KRUMPLIFÁNK KÖRETTEL- VADASHOZ, GOMBAPAPRIKÁSHOZ ÉS LEKVÁRRAL


Kedves ismerőseinktől kaptunk egy kb. 2 kg-os frissen lőtt vadnyulat. A nyúl a hal után a legegészségesebb, könnyen emészthető húsfajta fogyasztásra. A mája ízben és értékben felveszi a versenyt a kacsa- vagy libamájjal. Miután a fiúk másnap megnyúzták és kizsigerelték (addig is hűvös, szellős helyen puhult a hús a bőrében), az én kezeimbe került. Mielőtt feldaraboltam volna, először is jól átmostam, és beáztattam pár órára egy nagy tál vízben, amit legalább 3x- 4x lecseréltem frissre.

Leválasztottam a combokat, térdízületnél kifordítottam és átvágtam- kaptam 8 ízletes darabot (comb és láb). Leválasztottam a bordákat a porcnál, ahol a gerinchez csatlakozik. A gerincet kisebb részekre daraboltam, roppantottam, vágtam, hogy elférjen a fazékban.

Készíthetünk belőle vadast mártással (előtte bepácoljuk), kiránthatjuk, nagyon finom savanyú levest készíthetünk a fejből és lábból… vagy nyúlpecsenyét (egészben vagy darabolva). Egy részét lefagyasztottam vadashoz, a maradékból vadnyúlpecsenye készült az alábbi módon.

Elektromos kuktában olajat hevítettem és a fokhagymás lisztben megforgatott nyúldarabokat kissé megpirítottam, mellédobtam egy fej hagymát, babérlevelet, fokhagymát, sárgarépát, sóztam, borsoztam, és kevés vizet öntve alá a lezárt kuktában 2x 30 perc alatt elkészítettem.

Nekem régóta nagyon nagy kedvencem a hozzá készített krumplifánk, ami attól univerzális, hogy ugyanolyan finom húshoz, gombához mint lekvárral fogyasztva! Másnap is teljes értékű, csak meg kell mikrózni, ha melegen szeretnénk tálalni.

KRUMPLIFÁNK:

50 dk főtt krumpli (megtörve ennyi)
50 dk liszt (ebben volt 15-20 dk teljes kiörlésű búzaliszt)
2 tojás
2 evőkanál gríz (búzadara)
2 evőkanál olaj
45-50 g élesztő
2 dl tej


A krumpli és a liszt aránya fele-fele legyen. Cukor nem megy a fánkba. Mély tálban összeállítottam, összegyúrtam a hozzávalókat, elnyújtottam, kiszaggattam. Másfél órát pihent konyhakendővel letakarva.
Olajban kisütöttem (közepes hőfokon, így nem szívja meg magát olajjal), konyhai papírtörlőre kiszedtem egy tálba. Egyszeri alkalomra fele mennyiség is elég.

A maradékot baracklekvárral majszolgattuk be:


Igazi csemegében volt részünk!!!!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők