Keress egy receptre, vagy összetevőre

SÓS KIFLI DINSZTELT SÓS-BORSOS KÁPOSZTÁVAL SÖRREL KÉSZÜLT TÉSZTÁBAN


Régóta használom a sörös tésztát, ami különlegesen finom, leveles alapot ad a sós pitékhez, galétához.  Tojás nélkül készül, kevés hozzávalóból, nagyon egyszerűen. Nem kell bele semmi extra, így jó, ahogy van!
A káposztával töltött sós kifli ötletét Marisz blogján találtam.

Frissen fogyasztva, de pár nap után is, rendkívül finom harapnivaló!

Egy kisebb fejű káposztáról leszedtem a külső leveleket, lereszeltem apróra és megsóztam, 10-15 percet hagytam, hogy levet engedjen. Egy mélyebb teflonos serpenyőben a már meleg olajba (vagy disznózsírba) 2-3 evőkanál kristálycukrot szép barnára karamellizáltam (megpirítottam) és belekevertem a kifacsart káposztát. Frissen őrölt borsot adtam hozzá ízlés szerint. Élénk tűzön, időnként kavargatva megpároltam. Amennyiben úgy látjuk, hogy szükséges, nagyon kevés vízzel pótoljuk a nedvességet, nehogy leégjen. Fél óra alatt készen van. Szeretem egy kicsit lepirítani a végén. Ugyanez a tészta édes töltelékkel is finom, például sűrű házi szilvalekvárral.

Összeállítottam a tésztát-

300 g liszt
250 g vaj lereszelve
250 ml világos sör (én barna sört használtam fel)
só, szerintem kell bele, mert jobban kiemeli az ízeket

A lisztet és a vajat összemorzsoltam ujjaimmal. Megsóztam és apránként öntögetve hozzá a sört, gyors mozdulatokkal átgyúrtam a tésztát. Azért kell ilyen finoman bánni a tésztával, hogy a vaj ne érkezzen megolvadni, így lesz szép leveles a tésztánk. Minimum fél órát kell hűtőben pihentetni. Előző este begyúrtam, másnapig állt a hűtőben Folpackba csomagolva, másnap sütöttem. Ezzel is lecsökkenthető a készítési idő :)

A hűtőből kiemelve 3, nagyjából egyenlő részre osztottam, egyesével kör alakúra nyújtottam 1-1 cipót, 8 felé osztottam pizzavágó koronggal (vagy késsel), a szélesebb végébe halmoztam egy bő evőkanál káposztát, a széleit kétoldalt kissé széthúzva ráhajtottam jobbról és balról is a töltelék szélére és feltekertem mindegyiket.


A fotón jól láthatóak a készítés fázisai:


Néhányból kiflit formáztam, összecsípve finoman a széleit és befordítva, a többit henger formájúan hagytam, nem hajlítottam meg, mert így jobban elfértek a tepsin.


A sütőt előmelegítettem 180 C fokra és az összegyűrt és kisimított sütőpapírra sorakoztatott dundi töltött kifliket lekentem tojássárgájával, rögtön a sütőbe toltam kb  20-30 percre (sütőtől függő).
A sütőpapír összegyűrését sütés előtt Jamie Olivértől lestem el, így jobban formázható, nem kunkorodik a tepsi szélén stb. :) Előtte meg lehet vizezni és úgy gyűrögetni.



Próbálják ki, mert tényleg nagyon finom!!!

A dinsztelt, párolt káposzta kitűnően fagyasztható. Nagyobb adagot elkészíthetünk, egy részét felhasználjuk, a többit megfelelő edénybe adagolva a mélyhűtőbe teszünk.
A fotók borongós, sötét napon készültek. A közeli képek pedig nem jól sikerültek, ezért nem tudom megmutatni, mennyire szépen rétegződik a tészta, milyen szép leveles, roppanós és mégis puha- szóval ideális :)

Sörös-tészta az alapja a ratatouille galétámnak is, vaj helyett Olíva olajjal- isteni finom, nagyon szeretem, a linkre kattintva megnézhető az elkészítése:
RATATOUILLE GALETA- A FELEJTHETETLEN FRANCIA KALAND


Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

SZABOLCSI KÁPOSZTÁS PASZULY LEVES



Ez füstölt kolbásszal és szalonnával készült, Renáta készítette el majd fotózta hiányos esti fényben,
de így is látható, mennyire jól sikerült!

A babot (paszulyt) mindig is nagyon kedvelték a szabolcsi és beregi népek, étkezési kultúrájukat a szegénységi-gazdagság határozta meg. A családi gazdaságban szorgalommal megtermelt javakból került ki a beosztással élő családok asztalra valója.  Az étkezés sokszor állt egyszerűen elkészíthető, laktató egytálételekből. A kárpátaljai magyaroknál is a kellemesen pikáns ízű káposztás paszuly leves az egyik legismertebb és népszerű egytálétel, olyan igazi, téli kaja. Leírom mindegyik változatát, amelyet készíteni szoktam- édes káposztával és savanyú káposztával is. Mindegyik nagyon finom!
Egyik ismerősöm, aki nálunk evett ilyen levest először életében, azóta is imádja az általa babos-paszulynak nevezett finomságot :)

Az édes káposztás változathoz szükséges:

½ kg száraz szemes paszuly, éjszakára beáztatva hideg vízbe
közepes fej édes káposzta
0,5 liter paradicsomlé vagy 100 g paradicsompüré +víz
1 kanál cukor
1-2 babérlevél (elmaradhat)
1 egész fej hagyma
1-2 kanál darált pirospaprika
30-50 g liszt a rántáshoz
bors
tejföl  és frissen szelt kenyér a tálaláshoz


A savanyú káposztás változathoz szükséges:

édes helyett savanyú káposzta,
ebben az esetben a savanyító szerepet betöltő paradicsomlét kihagyjuk,
füstölt hús, csülök, császárszalonna- amit a beáztatott babhoz társítunk,
vagy sült szalonna, esetleg füstölt kolbász, de mehet füstölt húsos csont is.

Mindkét változathoz finom a disznóbőr is (amely sűríti, kocsonyásítja a levest), amit kisebb darabokra vágunk és szintén a babbal áztatjuk egy éjjelen át, de azért a füstölt kolbász sem rontja el levesünk ízvilágát.

Ez bőrrel készült édeskáposztás paszulyleves

Másnap egy nagy lábasban odatesszük a beáztatott paszulyt a bőrrel vagy nélküle, császárszalonnával, a fűszerezett vízben főzzük közepes lángon, amíg majdnem megpuhul (a savanyú káposztás változatnál előbb a csülköt főzzük puhára, a sóval bánjunk szűkmarkúan) (A megfőtt, kiemelt csülökről lefejtjük a húst és apróra csipegetve vagy vágva visszatesszük a levesbe). Erre nem lehet főzési időt mondani, mert minden paszuly másfajta, melyik mennyi főzési időt igényel. 


Hozzáadjuk a nyolcadolt és vékony csíkokra vágott káposztát (vagy a savanyú káposztát aprítva, kinyomkodva). Amikor a káposzta is megpuhult, akkor elkészítjük a zsemleszínű rántást egy nagy fakanál zsírral vagy olajjal és a liszttel, megszórjuk a pirospaprikával és felöntjük előbb kevés vízzel, elkeverjük és hozzáöntjük a paradicsomlevet (savanyú káposztás változatnál vízzel öntjük fel). Folytonos keverés közben a levesbe öntjük a rántást. Ha szükséges, akkor a levest utána ízesítjük. Pár perc után leemeljük a tűzről, 10 percet hagyjuk állni, majd tányérokba merve friss kenyérszeletekkel kínáljuk :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

DARÁZSFÉSZEK CSOKIDARÁVAL ÉS KÓKUSSZAL


Szánter blogjáról sütöttem ezt a csoda-finom, kelt tésztás, darázsfészek tekercset ("Étcsokis darázsfészek"). A sütemény nagyon omlós, zamatos, az íze pont olyan  csodálatos- ahogy Terike ígérte. 
„Érdemes megsütni, mindenki szeretni fogja, nem lehet betelni vele!” 

Tanúsíthatom, hogy így van!!! :)


400 g liszt
3 tojás sárgája
1 csomag vaníliás cukor
200 ml langyos tej
3 evőkanál cukor
40 g vaj
3-5 evőkanál tortadara
30 g élesztő

Töltelék.
100 g vaj
150 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor

A tetejére:
3 evőkanál kókuszreszelék

A lisztet beleszitáltam a dagasztó tálba, a közepébe mélyedést készítettem, ahova beleöntöttem a tejben kézzel szétmosott élesztőt és a belekevert cukrot. Lehet persze külön edényben. Letakarva hagyjuk felfutni az élesztőt, ez kb 10 perc. Én most 50 fokra állított sütőben hagytam dolgozni. Amikor megnő a térfogata és a tej tetejére feljön, akkor összedolgozhatjuk a többi hozzávalóval.
Hozzáadtam a többi komponenst és bedagasztottam a tésztát, félidőben a vajat is beledolgozva. Lágyabb tésztát kapunk, de könnyű vele dolgozni, addig gyúrjuk, amíg leválik az edény faláról és a kezünkről. Közben arra gondolhatunk, hogy nemsokára milyen finom, illatos, puha darázsfészket fogunk élvezettel fogyasztani. Kendő leple alatt 20 percet kel. Fél centis téglalapra nyújtjuk, lekenjük kézzel az előzőleg habosra kikavart vajas porcukorral. 
Ráhintjük a tortadarát és feltekerjük. 


A rudat egyenletesre igazítjuk, ha kell, kicsit megnyújtjuk, ha valahol vastagabb lett.


Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a centiméteresre vágott korongokat fektetve. 

A tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel.


20-25 percet kelesztjük. 180C fokon sütjük. Terike 45 percet sütötte, nekem elég volt 25-30 perc sütési idő.



Ha van rá egy kis szabadidőnk, akkor díszítsük erezett levelekkel úgy, mint Terike, nagyon jól mutat, ünnepélyes külsőt ad.  


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

HAJDINA PÖRKÖLTTEL


Már régóta tervezek írni blogomban az egyik kedvencemről, a hajdináról (pohánka, pogányka, tatárka, tatárbúza, szerecsenbúza, grecska, kruppa, Erdélyben haricska is). A hajdina születési helye a Himalája. Innen vették át a szomszédos népek ezt a kultúrát és kezdték a saját területeiken termeszteni. Az egész világon az elit egészséges élelmiszerek között szerepel, melyek általánosságban a drága kategóriához tartoznak. A közhiedelemmel ellentétben nincs rokonságban a búzával és nem is gabona. A szegfűvirágúak rendjéből, keserűfűfélék családjából való, mutatós háromszög alakú magja van :) Magyarországra a tatárok által került.
A megpirított hajdina kása gyorsabban fő meg, omlós és illatos lesz. Öntöttvas serpenyőben vagy egy tepsiben pár percig át lehet sütni. Bár szerintem a sütőben nem tudjuk úgy kontrollálni illetve nyomon követni. Én kevés étolajon vagy száraz serpenyőben pirítom meg (tulajdonképpen átmelegítjük, elkezd pattogni és pergős hangot adni, amikor megkeverjük) 5-10 percig, amikor érzem a kellemesen pirult illatot és a színe is kicsit sötétebbre vált (vigyázzunk, ne pirítsuk túl, mert kesernyéssé válhat az íze), akkor felöntöm hideg vízzel, de lehet felforrt vízzel is felönteni, sózom és közepes lángon, időnként megkavarva, készre főzöm-párolom. Valahol olvastam, hogy a pirítása megkönnyíti az emésztését. A végén beledobok 5-6 deka vajat, óvatosan beleforgatom. Ettől isteni finom lesz az íze, illata!!!
 A kereskedelemben már kapható előpirítottan, de mivel magas hőmérsékleten kezelik, amíg a raktárban áll, elveszíti értékes tulajdonságait. Ezért vásárláskor a kezeletlent részesítsük előnyben. 
Nagyon szeretem tejjel fogyasztani, finom, olyan, mintha egy sűrű leves lenne. Jó társa a húsnak, gombának, készülhet belőle palacsinta (a lisztjéből, otthon megőrölhetjük kávédarálóban), plóv, fasírt, tehetjük levesbe, salátába. Nagyon finom tortát süthetünk a lisztjéből, kenyeret. Egyszerű és finom összekeverve apróra vágott spenóttal, vagy simán parmezánnal megszórva fogyasztani. Gluténmentes- ezért lisztérzékenyeknek ajánlott!
A hajdina és a víz aránya mindig 1:2 de lehet kicsivel több vagy kevesebb, attól függően, mennyire lágyan szeretjük.

1 kg hajdinára számoljunk 2 liter vizet és 1 evőkanál sót.

Egy adaghoz vegyünk alapul:
1,5 evőkanál olaj (kihagyható)
1 csésze hajdina
2 csésze víz
só, ízlés szerint
50 g vaj

Mint minden kásafélét, először ezt is több vízben átmossuk, előbb hideg vízzel, majd forróval leöblítjük.  Előtte azonban alaposan áttisztítjuk, átnézzük, kiszedjük a nekünk nem tetsző szennyeződést, idegen gabonát. Egy vastag falú vasedényben olajat melegítünk, vagy csak szárazon, átpirítjuk, szárítjuk benne a hajdinát 4-5 percig, felöntjük a vízzel, megsózzuk, és erős lángon felfőzzük. Fedő alatt, mérsékelt, de nem kis lángon készre főzzük. A végén hozzáadjuk a vajat.


A pörkölthöz a sertés- vagy marhahúst megmossuk, kockára vágjuk. Az apróra vágott hagymát (ne sajnáljuk a mennyiséget, ez adja a sűrű szaftot) megdinszteljük, meghintjük darált piros paprikával, a húst fehéredésig átforgatjuk a forró zsírban és felöntjük vízzel. Egy paprikát kicsumázunk, kockára vágva belekeverjük. 2 paradicsomot meghámozva, kockázva utána küldjük. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Tehetünk bele 1-2 cikk fokhagymát. Lassú tűzön puhára pároljuk, időnként pótolva alá a vizet, ha elpárologna.
Ha készen van, a hajdina mellé tálaljuk vagy összekeverjük vele, úgy még finomabb. Salátával kínáljuk.

Ecetes paradicsomsaláta
A paradicsomot apró kockára vágtam, sonkahagymát és petrezselyemzöldet szintén, édes-sós-ecetes (mint a salátára) vízzel felöntöttem. Hagytam összeérni.
Először a pörköltöt készítsük el, mert kiszámíthatatlan a puhulási ideje, utána a salátát, mert össze kell érnie, majd a legvégén a hajdinát.
Nagyon finom gombapaprikással is!!!!!



Ami még eszembe jutott a hajdináról:

Termoszban is készíthető, pl. kismamáknak, hogy teljes tápértékét megőrizhessük. Este előkészítjük, megmossuk, megfuttatjuk forró serpenyőben, sózzuk, áttesszük az ételtermoszba, és felöntjük forró vízzel. Lezárjuk. Reggel fogyasztható!

A hajdina fehérje minőségében megközelíti az állati eredetű fehérjéket, ezért teljes értékűen lecseréli a húst. Rutint tartalmaz, ami segít eltávolítani a felesleges folyadékot a szervezetből. A többi gabonaféléhez képest sokkal lassúbb az emésztése, így tartós jóllakottság érzést ad.
Kálium tartalma támogatja a jó vérnyomást, a kálcium pedig a törékeny csontokat és körmöket, csökkenti a fogszuvasodás előfordulását, a magnézium pedig megment a depressziótól, segít az elhízás elleni küzdelmünkben, gazdag vastartalma elősegíti a vörösvértestek képződését, hasznos vérszegénységre. Igazi B-vitamin bomba. Javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, a legjobb koleszterin csökkentő.
Akinek gyakran görcsöl a lába, vádlija vagy vizesedik- a mosott hajdinát szárítsa és kávédarálóban darálja meg. Napi rendszerességgel vegyen be egy evőkanál hajdina lisztet, nekem segített! Vérszegénységre ebből a lisztből 2 evőkanállal, naponta 4-5 alkalommal meleg tejjel, megemeli a hemoglobinszintet a vérünkben. Candida elleni étrendben alkalmazható. És még sorolhatnám, de hát ez itt egy gasztroblog! :)
Sok lecitint tartalmaz.
Idegerősítő.
Gyakorlatilag a hajdina zsírszegény, a benne található zsírsavak 70 %-a telítetlen, ezért szívbarát.

Kefir és hajdina liszt gyógyhatása
Csökkenti a vércukorszintet, tisztítja a beleket és az ereket, pl reggelire minőséges aszalt szilvával visszaállítja az egészséges bélflórát, normalizálja az anyagcserét és a hasnyálmirigy munkáját. A hajdinakása fogyasztása önmagában is ősi, nagyon hatékony mód a szervezet és az emésztőrendszer, belek tisztítására.
Recept az erek és belek tisztítására: szükség van egy evőkanál hajdinára (előtte megmossuk, sütőben szárítjuk), kávédarálóban lisztté őröljük, elkeverjük egy pohár kefirben és a hűtőbe tesszük éjszakára. Reggel fél órával étkezés előtt megisszuk ezt a gyógyító szert. A kúra 14 nap, de lehet egy hónap is.


Egy kis mosoly-csalogató szösszenet :)

A lány hívja az anyját telefonon és panaszkodik:
-      Anyukám, a hálátlan férjem már megint nem akarja megenni a hajdinát!
-      Kislányom, akkor mondd el neki, hogy mennyire igyekeztél, amikor megfőzted!
-      Hoppá, hát előtte meg is kell főzni??!

A facebook oldalamon nagyon jó ötleteket kaptam, megosztom itt is:

Jómagam kefirrel is szívesen fogyasztom, de májjal a legfinomabb, (személyes vélemény).

Én úgy készítem, hogy amikor felöntöm vízzel, dobok bele 1-2 babérlevelet, egy kis fej hagymát (amit a főzés végén kiveszek), és esetleg egy kis kanál ételízesítőt.
Ha nem készül pörkölt, akkor csak önállóan eszem úgy, hogy egy kis lábasban olajat hevítek, megdinsztelem rajta a hagymát és 1-2 piros húsú paprikát. (Ha lecsósabb kedvembe vagyok, akkor 1-2 paradicsomot is kap.) Ezt a "szaftot" öntöm rá a már megfőtt grecskára, és jól összekeverem. Nekem ez egy önálló étel, amihez esetleg csak salátát vagy savanyú uborkát eszek.

Lehet, furán hangzik, de tényleg imádom csak pici sóval és vajjal a hajdinát. Amúgy azt hallottam, jól megy hozzá a bazsalikom és a majoránna. Egészséges a fogyasztása, akár köret, kenyér, palacsinta vagy desszert készül belőle.

Főzés előtt hagymás olajban megpiritani az igazi , ha pörköltel esszük.

Hideg tejjel is finom.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

"SZERZETES KUNYHÓJA" TORTA MEGGYEL



Nagyon finom, mutatós torta, akár ünnepnapra is, nem bonyolult az elkészítése, de! fogyasztás előtt egy nappal kell elkészíteni, hogy a tejfeles krémtől a kisütött, meggyel töltött rudak érkezzenek megpuhulni. Az egy üveg meggy kevésnek bizonyult, ezért félbevágott aszalt szilvában ¼ dióval töltöttem be 2 rudat. Monastirskaya izba néven ismert nagyon népszerű sütemény.

400 g liszt (2 pohárral)

200 g szobahőmérsékletű vaj (70 %-tól magasabb zsírtartalmú) vagy margarin

220 g kristálycukor

200 g tejföl, több, mint 25%-os zsírtartalommal

1/2 csomag vaníliás cukor

csipet só

1 teáskanál sütőpor (szerintem felesleges, kihagyható)

1 üveg mag nélküli meggy, leszűrve a levétől, a léhez adunk egy kis rumeszenciát vagy
likőrt, amikor összeszedjük a tortát, azt a tészta rudakra locsoljuk, (aszalt szilvába nyomott fél diócikkel is jó)


díszítéshez:

reszelt csoki vagy pörkölt darált dió




Tulajdonképpen egy tejfeles pitetésztát készítünk. A hagyományos pite recept aránya- 1 kg liszthez 2 evőkanál tejföl. Ebben a süteményben piteszerű lesz a textúra, de a tésztát a tejföl fogja össze, rugalmas, nem kemény állagot kell kapnunk. Tehát 2 rész liszthez egy rész tejfelt veszünk alapul, így készítve nem fogja eláztatni a tésztát, no és nem folyik ki belőle a gyümölcs leve sem.
Fontos, hogy a vaj szobahőmérsékletű legyen (az ujjunkat könnyedén bele tudjuk nyomni)! Ha túl puha, nem tud megfelelően keveredni a liszttel, ha kemény, akkor meg fog repedni a tésztánk. A vajat egy nagyobb tálban késsel darabosra vagdossuk és kevergetjük a liszttel. Ezután az ujjhegyeinkkel összeállítjuk. Belekeverjük a cukrot és van. cukrot, sót. A tejfelt apránként gyúrjuk hozzá, nem szabad egyszerre, így nem lesz ragacsos massza, megtartja a formáját. Lágyabb, de nem folyékony tésztát kell kapnunk. Nem kell több liszt bele, mert kőkeménnyé változtatjuk vele a tésztánkat és nincs az a krém a világon, amitől megpuhulna, ráadásul nem is lenne finom.
Ahhoz, hogy könnyedén ki tudjuk nyújtani, lehűtjük a tésztát, kézzel ellapítjuk (kb 10-15x20 cm) és két folpack lap között 30 percre a hűtőbe tesszük. Ha zsömlévé formázva tennénk a hűvösre, akkor egyenetlenül hűl le a tészta, a belseje melegebb marad, nem érkezik megfelelően lehűlni. Én most este gyúrtam be és csak másnap sütöttem meg.

KRÉM:

700 g zsíros tejföl

250 g porcukor

200 g szobahőmérsékletű vaj

½ citrom leve, de elhagyható adalék (most kihagytam)


A tejfölt szintén előző este készítettem elő. Egy tálba helyezett kétrétegű gézdarabba öntjük a tejfölt, szemközti sarkait batyunak összekötjük, egy fazék tetején keresztbe fektetett fakanál nyeléről lógatjuk alá úgy, hogy ne érje az alját, mert saját súlyánál fogva alaposabban szabadul meg a savótól. Finom, sűrű, krémsajtszerű krémalapot kapunk. A tejfölt természetesen a hűtőben csepegtetjük le, lefedve nehogy szagot kapjon. Ha aznap készítjük, akkor körülbelül egy óra alatt meg is van.
Egy mély tálban kis fokozaton kezdjük mixerrel felverni a tejfölt, a porcukrot háromszorra adagoljuk hozzá, fokozatosan megemelve közben a fordulatszámot. Diétázók a vajat ki is hagyhatják, de éppen tőle lesz könnyed, habos, fényes és finom a krémünk. 

Figyelem, csak akkor lesz dús-habos, ha a vajat is többszörre adjuk hozzá. Nem kell sokáig verni. Felhasználásig be vele a hűtőbe.


A hűtőből kivett rugalmas tésztát 3 részre osztjuk, 2 kisebb, egy nagyobb méretűre. Mindegyiket kinyújtjuk 5 mm-re és kb 8x20 cm-res téglalapokra vágjuk pizzavágó koronggal (vagy késsel). A nyújtófát ne felejtsük el meglisztezni. Összesen 10 téglalapot kapunk- 3+3+4. 
Meggyszemekkel sűrűn kirakjuk egy vonalban, a tetején összecsípjük ujjainkkal a mindkét oldalról megemelt tésztát, a rudak végén is.




Kettőt félbevágott aszalt szilvával, benne ¼ cikk dióbéllel raktam ki, ezek kicsivel kisebb átmérőjűek lettek.




Sütőpapíros tepsire helyezzük a nagyjából egyforma rudakat varrattal felfelé, két oldaláról centinként megszurkáljuk fogpiszkálóval, hogy a sütés közben képződött felesleges gőz el tudjon szabadon távozni, különben a gőz megrepeszti a tésztánkat. 180-190C fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.




Nem nőnek meg sütés közben, ezért pici távolságra rakhatjuk egymástól, olyan 2-3 cm. Az átlagostól kisebb tepsiben sütöttem, ezért nálam most szinte karöltve sorakoztak fel a töltött tészta rudak.




A tortát összeszedjük (piramis formára). Azon az edényen, tálcán rakjuk össze, amelyikről kínálni fogjuk, mert készen nem lehet átemelni szépen, formatartóan. Az alját a rúd hosszának megfelelően 2-3 evőkanál krémmel lekenjük, hogy jobban átitatódjon a krémmel a sütemény és kirakunk egymás mellé 4 rudat. Minden rúd-sorra rálocsolunk néhány evőkanál, rum eszenciával összekevert meggylét (amit lecsöpögtettünk). Bőven kerül rá a krémből. Erre 3 rudat fektetünk, belocsoljuk és újra sok krémet kenünk rá egy kanál segítségével, majd 2 rúd, meggylé, krém és egy tetejét lezáró maradék rúddal fedjük be a kunyhót. 
A megmaradt krémmel bevonjuk az oldalát is, tetejére csokoládét reszelünk vagy darált pörkölt dióval szórjuk meg.

Fogyasztásig 12 órát állnia kell!




Friss meggy
is használható, de az rengeteg gyümölcslevet enged sütés közben, a hő hatására a tészta szétreped. De ha mégis ezt a megoldást választanánk, mert nincs befőttünk, akkor sötét színű, édeskés érett meggyet vegyünk, 1 kilót, magoljuk ki. 

Minap láttam egy frappáns megoldást a kimagolásra- egy borosüvegre helyezték a meggyszemet a szárhelyének részével felfelé fordítva az üveg száján és egy evőpálcika vastagabb végével lazán az üvegbe tolták a meggymagot. Kipóbálom!

Szórjuk meg a meggyet 300 g kristálycukorral. Közepes lángon fakanállal kevergetve 5-7 percig főzzük.
Kicsit habzik a meggyünk, de hagyjuk, hadd tegye. 2 lapos evőkanál burgonyakeményítőt elkeverünk 50 ml (1/4 pohár) hideg vízzel. Levesszük a meggyet a tűzről, megvárjuk, amíg elsimul a teteje, ne zubogjon, elkeverjük benne a keményítőt, újraforraljuk. Készen van! 15 perc alatt leszűrjük, lehűtjük.

Készíthetjük a rudakat leveles tésztából, 2 csomag szükséges hozzá. Vékonyra nyújtjuk, és jól össze csípjüki a tésztát a meggy fölött, hogy ne nyíljon szét sütés közben. A krém lehet habbá vert tejszín porcukorral vagy karamellizált sűrített tejkonzerv vajjal habosra keverve. Nekem nagyon tetszik főzött krémmel (tej, liszt (vagy puding) habarásként főzve, kihűtve habosra keverve vajjal és porcukorral). Meggy helyett finom diós aszalt szilvával tölteni.


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)


vicuska13.blogspot.hu

CSIPKEDLI PASZULY LEVES


Papókaféle csipkedli paszuly leves Anyukám elmondása alapján lejegyezve. Nagyon szeretem ezt az egyszerű levest! Második, veszélyeztetett terhességem idején állandóan ezt ettem volna, Papó főzte is rendületlenül :)


száraz szemes paszuly (népies megnevezése még: fuszulyka)
hagyma
vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem gyökér mindenképpen)
piros paprika, darált
só, bors


Éjszakára átválogatva, megmosva beáztatjuk a száraz babot tetszés szerinti mennyiségben. Másnap puhára főzzük. Félretesszük. A levét bezöldségeljük úgy, mint a húslevest szoktuk- a sárgarépát, petrezselyemgyökeret hosszában vágjuk el kettőbe, négybe. Sózzuk meg. Amikor megfőttek, akkor megdinsztelünk, apróra vágott hagymát, megszórjuk piros darált paprikával és ezt a hagymás zsírt a leveshez adjuk. 

A főtt paszuly 1/3-át a levesbe tesszük, a többiből salátát (pl. vinigret) vagy törtpaszulyt készítünk, ami olyan sűrű legyen, mint a puliszka, mindezt karikára vágott dinsztelt paprikás hagymával, sült bacon szeletekkel, virslivel tálaljuk. De finom!


A leveshez külön megfőzzük a csipkedli tésztát, amivel tálaláskor összemelegítjük. Ne hagyjuk benne, mert megissza a leves levét. Petrezselyemmel megszórhatjuk a tetejét. Csipkedli tészta helyett főtt spagetti tésztával is kínálhatjuk, gyorsabb megoldás és ugyanolyan finom vele. Én így szeretem :)

A megfőtt paszulyt (szemes babot) zacskóban lefagyaszthatjuk.


CSIPETKE:

1 tojás
100-130 g liszt (tojás nagyságától függ)
só vagy Delikát fűszerkeverék


A csipetke (csipkedli) tudják milyen szóból ered? A szép magyar „csipkedni” szóból. Egy tálban felverjük a tojást, fokozatosan gyarapítjuk a 100 g liszttel, sózzuk, illetve fűszerezzük. Ha már nem keverhető, akkor manuálisan átgyúrjuk, amíg fel nem veszi az összes lisztet magába. A tészta állaga kemény legyen! Leveszünk egy darabkát, amiből kötelet sodrunk és elkezdjük csipkedni a napraforgómag nagyságú tésztadarabkákat, melyeket megsodrunk a két ujjunk között. Hogy véletlenül se ragadjon össze, enyhén „púderezzük” meg liszttel.


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim.

vicuska13.blogspot.hu

EXTRA CSOKIS MUFFIN


Renáta nagyon nagyon finom csokis muffinja.
Szétesően omlós! Ajánlom kipróbálni!


150 g liszt
2 tojás
150 g vaj (kicsit megmikrózva)
2 dl tej (tejföl, joghurt, tejszín)
150 g cukor
3 evőkanál fügelekvár (eredeti receptben házi baracklekvár), hígabb legyen
½ csomag sütőpor
100 g keserű kakaópor (holland)
a végén 100 g (1 tábla) tört étcsokoládé
csipet só (kiemeli az ízeket)

Lazán sima tésztává keverjük a hozzávalókat. Ne vigyük túlzásba. A massza sűrűbb legyen.
Egyenletesen elosszuk, ¾-ig töltjük a masszát a 12 csészés muffinformába, lehet papír tálkákkal kibélelni.
Előmelegített sütöben 20 percet sütjük 170 °C- on. Ha finom illatot érzünk a konyhánkban, akkor biztosan megsült, készen van. Hagyjuk kihűlni.

 

A muffin, ha nincs töltve semmivel, jól bírja a mélyhűtést! 



2015.04.19. Barna Gáborné Magdi visszajelzése facebookról:
"Szia Vicus! Tegnap megsütöttem, nagyon finom lett. Köszi az ilyen gyors recepteket. Puszi :)"
Én is köszönöm a visszajelzést!!! :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim.

vicuska13.blogspot.hu

MIMÓZA SALÁTA RÁKRUDACSKÁVAL


Ez egy nagyon népszerű, ünnepi saláta, melynek fő összetevői a sajt, tojás, halkonzervek, hagyma, vaj és majonéz. A Mimóza saláta a külseje miatt kapta ezt a nevet- elkészítve látványra a hóban szétszóródott tavaszi mimóza virágokra emlékeztet, esztétikai értéket képvisel :)
Rétegesen készül, nagyon sok variációja létezik. Én most rákrudakkal készítettem el. Egyszerű, könnyed saláta és nagyon finom lett!!! Húsvétra ideális!


4-6 tojás
200 g rákrudacska (Surimi)
100-200 g kemény sajt
100-200 g vaj
1-2 fej hagyma (salátahagymával finom)
1-2 savanykás alma
350 g alacsony kalóriás majonézt használtam (annyit használjunk, hogy ne nyomja el ízben a többi hozzávalót)


Először is mindent előkészítettem. A vajat beraktam a mélyhűtőbe, hogy könnyebb legyen lereszelni.
A hagymát apróra vágtam és hideg vízbe áztattam 20 percre (le is forrázhatjuk, majd leszűrjük).
A tojásokat átmosva forrástól számított 10 perc alatt megfőztem, hideg vizben hagytam lehűlni. Külön választottam a fehérjét és a sárgáját. A tojás sárgáját a reszelő legkisebb lyukrészén reszeltem le. Felhasználásig letakartam, ki ne száradjon.
A sajtot közepes lyukú reszelőn lereszeltem.
Az almát meghámoztam.
A rákocskákat hosszában kettévágva felkockáztam.


Egy általunk kiválasztott mélyebb edényben vagy akár nagyobb lapos tányérban, kezdjük el rétegezni a salátát a következő sorrendben.
A legalsó sorba került a tojás fehérje, melyet villával szétnyomtam. Megszórtam a reszelt sajttal, ráreszeltem a kissé fagyos vajat, megszórtam a leszűrt hagymával, megsóztam. Ezt a réteget lekentem vékonyan kevés majonézzel- beháloztam a teljes felületet és evőkanál aljával óvatosan elegyengettem.
Rászórtam a rákocskákat, erre reszeltem az almát (nagylyukún), erre került a második réteg majonéz, úgy, hogy mindent befedjen és a tetejére szórtam a reszelt tojássárgáját.

A sorrend mégegyszer:
1. tojás fehérje
2. sajt
3. vaj
4. hagyma
5. majonéz
6. rák
7. alma
8. majonéz
9. tojás sárgája

Másnapig hűtőben érlelődött (min 3 óra kell neki, de a legoptimálisabb egy éjszaka, vagy reggel elkészítve estére kínálhatjuk). Tálalás előtt lehet diszíteni alkalomhoz illően.



Következzék a klasszikus Mimóza receptje:

6 db friss, lehetőleg erős színű sárgájával, tojás
halkonzerv (olajos vagy natúr, sós lében, makrélacsuka, lazac vagy tonhal, de lehet füstölt hal is)
150 g kemény sajt
200-250 g majonéz
100 g fagyasztott vaj
3 fej közepes hagyma
4-5 szál friss petrezselyemzöld (vagy kapor)

 


Még egy Mimóza variáció a sok közül, ami szintén finom és laktató:

200 g halkonzerv, legjobb a makrélacsuka (szajra)
300 g burgonya
200 g sárgarépa
150 g hagyma
4 tojás
majonéz


A krumplit és a sárgarépát megfőzzük, kihűlés után meghámozzuk.
Az apróra vágott hagymát leforrázzuk, 10 perc után leöntjök róla a vizet, hideg vízben átmossuk (mindezt azért, hogy az erősségét elvegyük).
A sárgarépát, majd külön a krumplit is és a tojás sárgáját, tojás fehérjét apró reszelőn lereszeljük.
A halkonzervet leszűrjük és villával szétnyomjuk a húsát.
Legalulra kerül a hal, rá majonéz réteget teszünk, majd a tojás fehérje, vékony réteg majonézzel befedve. A sárgarépa rétegre hagyma, majd újabb majonéz-sor kerül. Rászórjuk a krumplit, kis sót és lekenjük majonézzel.
A tetejére szórjuk a tojás sárgáját. Hűtőbe tesszük a kész salátát.
Finom a hagyma úgy is, ha ecetes vízben hagyjuk állni felhasználás előtt.





Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim.
vicuska13.blogspot.hu

NAGYON EGYSZERŰ TÖLTÖTT KIFLI KELESZTÉS NÉLKÜL


Egyszerű elkészíteni, nagyon finom, gyorsan készen van, évek óta sütöm. Jó vendégvárónak is!
Mi úgy hívjuk- a kifli, ami nem ráz :) . 


500 g liszt
250 g margarin
1 evőkanál cukros tejben felfuttatott 30 g élesztő
kb ¼ liter langyos tej
reszelt citromhéj

Az élesztőt felfuttattjuk. Összegyúrjuk a hozzávalókat, elég 5 perc dagasztás, de sima legyen, nem kell keleszteni.
Töltelék: dió, lekvár, mák (de lehet sajt, túró stb),


Vékonyra nyújtjuk és felvágjuk négyszögekre. Összesodorjuk kiflinek. Most baracklekvárral töltöttem. De lehet 20 cm átmérőjű körlapot nyújtani és 8 cikkre vágni. A szélesebbik végétől felterni.
A tepsibe sütőpapírt terítünk, a sütőt előmelegítjük kb 180 C fokra. A tetejét lekenjük egy tojássárgájával. Azonnal sütjük (20-30 perc), ha készen van, porcukorba hempergetjük (vagy megszórjuk a tetejét). Kb. 50 db kifli lesz.

Sütöttem már próbaképpen kevesebb, 60-70 g margarinnal, mert nem volt több otthon és picivel több tejjel, szép, foszlós belű úgy is.


Sós kifli változat, nagy kedvenc ez is:

50 g élesztő
150 ml tej
2 evőkanál cukor

Az élesztőt a langyos tejben, előbb ujjainkkal szétmosva, felfuttatjuk.

700 g liszt
2 db tojás
200 ml aludtej vagy kefir
100 ml étolaj
1 teáskanál só

A felfuttatott élesztőt a többi hozzávalóval bedagasztjuk. 12 részre elosztjuk és egyesével köröket vékonyra nyújtunk (kb 30 cm-es átmérőjű),

250 g vaj vagy margarin + 2 teáskanál só- kikeverjük.

6 kört lekenünk a sós vajjal. Megszórhatjuk reszelt sajttal. Rárakjuk az üres lapokat és, pizzavágó koronggal vagy éles késsel, 16 részre osztjuk, felezésekkel. Feltekerjük a kör belseje felé mindegyik háromszöget. Egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, melyet előtte kézzel összegyűrünk és kisimítva, alatta pici vízzel lekenve, a kiflik alá terítjük.

lekenni- 1 egész tojás
megszórni a tetejét- 150 g reszelt kemény sajt

Lekenjük a villával lazított, elkevert tojással a kifliket és megszórjuk a sajttal.
1/2 órát pihentetjük.
A sütőt előmelegítjük 180C fokra és kb 20 perc alatt készre sütjük őket.

Nagyon finomak!!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim.

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők