Keress egy receptre, vagy összetevőre

SÜTŐBEN SÜLT PAPRIKAKRÉM


Nagyon népszerű és ízletes sütőben sült paprikakrém Reni lányomtól és (eredeti recept) Adrienn lányomtól!

A paprikakrém kenyérre kenve, pirítósra, sült húsok, kolbászok mellé fogyasztható, kifőzött tésztára téve is finom. Befőzhető olajjal télére. De finom sültpaprikakrém leves főzhető belőle.

A hozzávalókat tetszés szerinti mennyiségben készíthetjük. Kicsumázzuk, kikaparjuk kiskanállal a magokat. Sütőben, fólia alatt megsütjük a paprikát magasabb hőfokon, kb 30 perc alatt. Akkor jó, ha megbarnul, szinte feketedik. Kápia fajtáról könnyebben lehúzható a héja, mint a kaliforniairól. A fólia alatt hagyjuk kihűlni. Lehúzzuk a héját. Ahol jól megsült, ott szinte magától leválik. Vajon átsütünk hagymát, sózzuk. Összekeverjük, leturmixoljuk. Igény szerint lehet édes vagy csípős változat- tehető bele csípős paprika is és bors.
Ennyi :) Isteni lett!!!

PINDZSUR vagy AJVÁR

Az ajvár sokféle módon készül, összetevők szerint. Az ajvár (pindzsur) főleg a balkáni országokban, a szomszédos Szerbiában, a Vajdaságban népszerű. Én padlizsánnal is szeretem. Eredetileg a valódi ajvár- paprikakrém és padlizsán nem kerül bele. A paprikát a fentebb írt módon kell megsütni, lehámozni és ledarálni, majd olajban felfőzni. 10 kg paprikához 1 fej fokhagymát, 1 l olajat, 10 dkg sót, 20 dkg cukrot használnak. Egyes családok darált paradicsomot is adnak a keverékhez. Hagymával sült húsok mellé, vagy csak kenyérre kenve fogyasztják.

Befőzhető Erzsébet Kijacsek receptje szerint:

Egy Délvidékről, Palicsról Budapest közelébe költözött házaspár az ősz elején főzi be a szerb–macedón hatásra a magyar konyhában is felbukkanó ajvárt. A fiatalasszony rögtön leszögezi, hogy az ajvár receptje házról házra változik, alapja az egészben sült paprika. A kifejezetten déli hatást mutató krém népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy a készítéséhez használatos paprikát ajvár-paprikának hívják. Szezonban zsákszámra lehet kapni például a szabadkai piacon.

A padlizsánt is tartalmazó, macedón eredetű pindzsur elkészítése az egész családot igénybe veszi. A férfi a kertben roston megsüti a paprikát. A megsült paprikák konyharuhával kibélelt nagyobb edénybe, mosogatólábosba (vajling) kerülnek, ahol a hő még megmarad egy ideig és a paprika héja könnyebben lehúzható. Ez hagyományosan az asszonyok dolga. Van család, ahol a paprikát lehámozás után zöldséges hálóba kötik, és egy éjszakán át lógatják azért, hogy a leve elcsorogjon.

Ezután húsdarálón ledarálják a padlizsánnal együtt, amit viszont olajban kell kisütni. Egy átlagos család a következő mennyiségű alapanyagokat használja: 8 kg paprika, 2 kg padlizsán, a sütéséhez 1 l olaj, 2 kg paradicsom, ízlés szerint torma, fokhagyma (szintén ledarálva). A terméket 5–10 dkg cukorral, 12 dkg sóval, 2 dl ecettel és esetleg egy kis erős paprikával ízesítik.

A hozzávalókat összeforralás után forrón szedik üvegekbe, és szárazdunsztban tartósítják.
A pindzsurral levest, mártást ízesítenek. Sült húsok, zöldségek mellé tejföllel keverve vagy magában adható.

Felbontás után hűtőben kell tárolni.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

RAKOTT BROKKOLI DARÁLT HÚSSAL ÉS RIZZSEL


Szeretem a sütőben készült rakott ételeket, darált hús és zöldség kell hozzá- kelkáposzta, bab, cukkini, karfiol vagy brokkoli stb. Burgonyával, makarónival, spagettivel vagy rizzsel. Népszerű, elronthatatlan és egyszerű elkészíteni. Egyik kedvencem a rakott karfiol-brokkoli. Editke (Konyhamánia Edit módra) FB oldalán láttam meg a brokkolis receptjét, mely sokban hasonló az általam használthoz. Az övét vettem alapul, mert nagyon guszta volt a róla készült fotón.
Zárójelbe írom az általam használt mennyiségeket. 
Nagyon finom lett, ajánlom kipróbálni! :)


Hozzávalók:

50 dkg brokkoli rózsa (1 nagyobb fej brokkoli)
1 bögre rizs megfőzve /2,5 dl/ (3 csésze főtt rizs)
50 dkg darált hús /sertés és marhahús keveréke) (kb 1/2 kiló darált sertéshús)
1 db sárga paprika (1 édes piros paprika a kertből)
1 db paradicsom (2 evőkanál házi ketchup a friss befőzésből)
őrölt bors ízlés szerint (só, bors)
1 tk házi paprikakrém (-)
450 gramm tejföl (egy nagy pohár tejföl)
2 db tojás (2 db tojás)
1 fej vöröshagyma (1 fej vöröshagyma)
1 mk pirospaprika (1 teáskanál darált pirospaprika)

2 ek étolaj (házi disznózsírt használtam)

delikát (-)
1 ek folyékony Rama (-)

A rizst, alapos mosás után sós vízben készre főztem. A brokkolit rózsáira szedtem és roppanósra főztem.
Apróra vágott hagymát megdinszteltem, félidőben hozzáadtam a vékony, rövid csíkokra vágott paprikát, a darált paprikát és hozzákevertem a darált húst és a ketchupot. Átforgattam a hús kifehéresedéséig és felöntöttem vízzel, hogy éppen ellepje. 35-40 percig hagytam párolódni.
A tejfölben elkevertem a két egész tojást, megsóztam.


Egy mélyebb hőálló üvegtálat kivajaztam és rétegenként beleraktam a hozzávalókat- rizs, darált hús, brokkoli, tejföllel meglocsoltam. 


Az utolsó réteg brokkoli lett és rajta a maradék tejföl, majd megszórtam reszelt kemény sajttal a tetejét. 


Editke rizzsel zárta sort, rajta a tejfölréteggel.
180C fokra előmelegített sütőben kb 20-25 perc alatt összesütöttem.

Tejföllel tálaltam.


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

TÚRÓS BÉLES CITROMMÁZZAL. ÜNNEPÉLYES ALKALMAKRA IS!


Még középiskolás koromban elkezdtem lejegyezni ételek, sütemények elkészítési módját kalligrafikus írásommal egy Szakácskönyv-nek nevezett receptgyűjteménybe, annak idején egy úgynevezett vastag füzetbe. Talán 6.-os koromban... Már akkor érdekeltek a finom ételek, sütemények :) Ez a finom sütemény recept a füzet elejéről való. Keresztbe-kassul vigig főztem, sütöttem belőle mindent az évek folyamán, ez a recept kimaradt :) De ezentúl gyakrabban fogom megsütni, mert nagyon megtetszett!
A lábjegyzet apró betűit már nehezen olvasom, megkopott a toll nyoma, így nálam véletlenül kimaradt a citrommázból a vaj, emiatt nehezen kenődött a sütemény tetejére, de higgyék el, így is fergetegesen finom lett :) 
A tepsi méret megadása hiányzott a leírásból, az enyémnél kisebben is süthető vagy akár tortaformában. 30x40 cm-eset használtam. Nekem kicsit nehezebb volt a nagyobb tepsiméret miatt vékonyra nyújtani a két lapot, de a végeredmény jó lett :) Az összetevők nagyon találóak, ha a citromot a túróba tennénk, akkor teljesen más ízt kapnánk, ám ez a citrommáz az intenzív ízével különlegessé teszi ezt a süteményt, harmonikusan illeszkedik a túrós béleshez.



Hozzávalók a 2 laphoz:

400 g liszt
250 g margarin (a margarint kipótoltam kb 60-70 g házi disznózsírral, így porlósabb lett)
100 g cukor
2 tojás sárgája
késhegynyi sütőpor (lapos teáskanál)
1 evőkanál tejföl
pici só

Túrós töltelék:

1000 g túró
200 g cukor
3 egész tojás
50 g vaj
1-2 evőkanál dara (gríz)
½ citrom reszelt héja
100 g meleg vízben áztatott mazsola, kinyomkodva

Bevonat, citrommáz:

300 g cukor

½ citrom leve

2-3 evőkanál víz, ha sűrű lenne


Mielőtt a sütire, tortára öntjük a citrommázat, belekeverünk 20 g vajat (ez véletlenül kimaradt nálam, ezért nehezebb volt a tetején egyenletesen elkenni).



Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

GRÚZ TKEMALI SZILVASZÓSZ HÚSOK, HALAK MELLÉ, TÉLÉRE


A világosabban van alma és menta, az élénkebb színű az első adagból van.


Kedves ismerősöm tkemali szószt főzött ma be, már másodjára idén, kérésemre és nagy örömömre elküldte a receptjét is.

Az ősi hagyományokon alapuló, és azt megőrző, grúz étkezés elképzelhetetlen szószok nélkül, az európai szószoktól eltérően ezek növényi alapúak. Közülük én a legelterjedtebb adzsikát, a tkemalit és a dióalapú szacivit ismerem és kedvelem.
Ez a savanykás, Grúziában nagyon népszerű szósz tkemali-szilvából (más néven: mirabolán, mirabella, cseresznyeszilva, paradicsomszilva, de viccesebb néven- fosóka, lotyóka (éretten lepottyan és szétlottyan)) készül. Különböző színű lesz a szósz, attól függően, hogy milyen fajta szilvát szerzünk be hozzá- zöldet, sárgát, pirosat, és milyen fűszereket használunk fel- frisset vagy szárítottat.
Pofonegyszerű és gyors az elkészítése!

Utólagos megjegyzés: Pár nap eltéréssel készítettem még egy adagot, kicsit más hozzávalókkal. Egyik jobb lett, mint a másik :) A recept végén írom, mi került bele még!

Hozzávalók egy kiló mag nélküli szilvára számolva (nagyobb adaghoz felszorozzuk a mennyiséget):

1 fej fokhagyma gerezdjei
1 csípős paprika (a csípősséget mindenki maga szabályozza be ízlése szerint)
2 kisebb édes paprikát is beletettem
1 pohár víz
1 teáskanál darált koriandermag
100 g korianderzöld (kinza)
80-100 g petrezselyemzöld
0,5 teás- vagy mokkáskanál édes (lehet csípős) darált paprika
1 evőkanál só
1-2 evőkanál cukor (ízlés szerint, a legvégén, megkóstolva a szószt, még adtam hozzá 1 evőkanálnyit)
1 teáskanál olaj a tetejére, én kihagytam, elfelejtkeztem róla :)

Sok recept létezik, ízesíthető pl. fahéjjal is, gyarapítható almával és paradicsommal stb.
Előkészítettem egy dl méretű kis üvegeket (pl. mustáros, tormás megfelelő), alaposan kimostam, a fedőket ki szoktam főzni vízben, melyhez egy kanálnyi ecetet is adok, hogy a kemény víztől ne legyen rajta lerakódás. Ez kb 5-10 perc. A vizet leöntöttem róla. Előkészítettem a száraz dunsztot- kiszedtem az előző napon elrakott ecetes paradicsomokat :)

Nem teljesen érett szilvából főztem a szószt, ezért levágtam késsel a szilva húsát a magjáról.
A recept szerint egy pohár vízzel főni tesszük a szilvát magostól. Félóra után leszűrjük, a levét félretesszük. Átpasszírozzuk fémszűrőn, megszabadítva a magjától. A keletkezett léből egy pohárnyi mennyiséget visszaöntünk a szilvára.

Egy vastagfalú, magasabb lábasban, én kuktafazékban, főni tettem a szilvát, ráöntve egy nem teli pohár vizet.
Közben késes koktélkeverőbe raktam a fokhagymát és a zöldeket, de nem vitte a daráló. Úgy gondoltam, hogy valószínűleg túl száraz a hozzávaló, ezért mellé dobtam két szilva húsát, rögtön gyönyörűen szósszá aprította, keverte. Hurrá, bevált az elgondolás.
Miután felfőtt a szilva, takarékon!, mert erőteljesen és kitartóan pöfög, időnként kevergetve főztem kb 40-60 percen át. Le lehet fedővel takarni. Félidőben hozzákevertem a fűszereket.
A tisztára mosott üvegekbe szétosztottam a sűrítményt, ebből a mennyiségből 5 db egy dl-es tkemali szószom lett.


Lezártam a fedőkkel és száraz dunsztba tettem pihenni, párnákkal letakarva, másnapig.
Felbontás után hűtőben tárolandó!


Kínálhatjuk húsok és halak, főtt tojás mellé, de finom kiegészítő tésztafélékhez, burgonyaköretekhez is.

Tegnap este újabb adagot főztem be, lereszeltem két kiló szilvához 8-9 savanykás almát. A benne lévő pektintől sűrűbb lett a szósz és nagyon-nagyon finom. Ja, és került még bele egy marék mentalevél, friss, a kertemből. A tetejére tettem egy teáskanál olajat és lezártam.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

SODRÓFÁS TÚRÓS RÉTES


Gyors rétest sütöttem a „Konyhamánia Edit módra” facebook oldalról Vass Lászlóné Editke leírása alapján. Köszönöm szépen a receptet!

Nagyon finom, bátran fogjatok hozzá! 

Editkétől idézem a receptet, mert pont így készítettem el.

Hozzávalók 4 rúdhoz:

25 dkg finom liszt
3 dkg sertés zsír
1 db tojás
1 ek 10 %-os ecet
1 csipet só
100 ml víz kb

A lekenéshez:
10 dkg sertészsír
7 dkg liszt

A töltelékhez: (ami lehet túrós, almás, meggyes, meggyes-mákos stb)

70 dkg túró (1 kiló is lehet, a tészta elbírja)
cukor ízlés szerint
2 vaníliás cukor
5 dkg mazsola
3 ek tejföl
2 ek búzadara

A feltekert rudak lekenéséhez:
2-3 ek étolaj, lehet keverni bele kis tejfölt


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk annyi vízzel, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk.


Az így kapott tésztát vékony téglalap alakúra sodorjuk.
A lisztet a zsírral elkeverjük, ezzel megkenjük a lapot.



Feltekerjük, 4 darabba vágjuk.
20 percet pihentetjük.
A tölteléket összekeverjük, hagyjuk állni.
A pihent tészta darabokat vékony téglalappá sodorjuk.
Vékonyan étolajjal megkenjük, zsemlemorzsával megszórjuk.
A tölteléket 4 részre osztjuk.
A tészta közepére tesszük a tölteléket, majd a két szélét egymásra hajtjuk.
Így járunk el a többi tésztával is.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a rétes rudakat.
Tetejét lekenjük étolajjal.
200 fokra melegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Én picit lejjebb vettem a hőfokot.


Langyosra hűtve, porcukorral meghintve szeleteljük fel.



Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

MENTASZÖRP ÉS CITROMFŰ SZÖRP TÉLÉRE



A gyógynövényeket érdemes 1/2 órára leforrázni, lefedve pihentetni és a levét, finom szűrőn leszűrve, összeönteni a korábban sűrűre főzött cukros-vizes sziruppal, nem főzzük szét a gyógynövény hatóanyagait (kakukkfű, zsálya, hársfa, lándzsásútifű, bíborkasvirág stb).
A bejegyzésem kiegészítettemmég pár recepttel (2020 május)- gyömbérszörp, zsályaszörp, lándzsásútifű-szirup (köhögés csillapító), kakukkfű- és hársfaszörp.

HOZZÁVALÓK:

Egy nagy tál frissen leszedett, megmosott menta, szárastól
1-2 citrom karikázva
cukor- ehhez a menta mennyiséghez kb 4 kg cukrot tettem
kb 1 bő evőkanál citromsav (citromsó) (ízlés szerint több-kevesebb)
csipet szalicil a legvégén

Befőzőautomatában minden szörpöt 30 perc/80C fokon tartósítok. Akkor nem kell bele a szalicil!

Tavaly nagy sikere volt a mentaszörpömnek és a menta-citromfű kombinációnak is, amit próbaképpen befőztem. Az alapötletet a bodzaszirup adta, Azt is évek óta ugyanígy főzöm be télére. 
Nagyon egyszerű elkészíteni, bátran vágjatok bele, mert nagyon finom!!!

Metszőollóval lecsipegtem a kertben a menta bokromat. Alaposan átmostam és beletettem egy ötliteres üvegbe. Felöntöttem a csapból hideg vízzel, bőven, hogy jól ki tudjanak ázni a levélkék. Egy citromot alaposan átsikáltam, félkarikákra szeleteltem. A tetejére tettem, megszórtam még kb 1 bő evőkanál citromsavval (citromsóval).


Ez így ázik 1-2 napig. Tapasztalatom szerint egy nap kevés ahhoz, hogy elegendő erős, intenzív menta íz kioldódjon a levelekből. Harmadik napon is befőzhető, amikor a zöld levelek már színüket vesztették és az üveg felétől feljebb emelkedtek. 


Leszűröm, alaposan kinyomkodom a citrommal együtt. Felhigítom még valamennyi vízzel, kb 7-10 liter legyen összesen (mentalevél mennyiségtől függ). Felfőzöm a lét, akkor hozzáadom a cukrot. Legalább 2-3 kiló kell bele, de nem szoktam mérni. Kb két kilónyi cukormennyiség belekeverése után megszoktam kóstolni a szörpnek valót, csészébe öntök keveset, felöntöm hideg vízzel és megízlelem. Ha úgy kívánja az íze, még teszek hozzá cukrot, vagy a citromsavból még egy kiskanálnyit. Szóval ízlés szerint adagoljuk.
A cukorral főzöm kb 10 percet, ha hab keletkezik- szűrőkanállal leszedem a tetejéről. Pici szalicilt (csipetnyit) elkeverek a szörpben és forrón tiszta üvegekbe merem. Szárazdunsztban pihennek másnapig. Egy részét még a nyár folyamán fogyasszuk el, a többit télen isszuk, élvezettel.

Üdítő, kellemes ízű itókát készíthetünk a mentából, így eltéve szörpnek. Nyári melegben különösen kellemesen hűsítő az íze. Gyümölcs koktélokhoz is kiváló.

Ugyanígy készítem a nagyon finom citromfű szörpöt és zsályaszörpöt is. Érdemes kipróbálni a vegyes menta-citromfű változatot is!
A zsálya nem ajánlott szoptató anyáknak, terhes nőknek és alacsony vérnyomásúaknak.

A zöldekből minél több van, annál finomabb lesz a szörp!

2 jó nagy dupla marék (ami belefér a két kezünk közé) citromfű (vagy 1-1 marék citromfű, menta, és akár bodza)
2-3 citrom (alaposan megmosva, felkarikázva)
2 liter víz (+ 5-8 liter felfőzésnél)
2-3 kg cukor

5 dkg citromsav

Beáztatom 1-2 napra. Leszűröm, felfőzöm, üvegekbe töltöm és megy a száraz dunsztba. Befőzőautomatában 30/80C fokon tartósítható, utána a szörpös üveg mehet a spájzba.
Hallottam róla, hogy a cukor egy részét lehet karamellizálni, a szörpnek szebb a színe és ízben is kellemes.
Ha szalicil nélkül tesszük el, felbontás után hűtőben kell tárolni és mihamarabb elfogyasztani.

Köhögés-hurut ellen, köptetőként is használható gyógynövények: lándzsás útifű, mezei kakukkfű, bíborkasvirág (echinacea), hársfavirág, bodzavirág, zsálya.

Hársfaszörp

7-8 liter víz
3-4 kg cukor, (min 30dk/liter, a többi ízlés szerint)
6-8 mokkáskanál citromsav
3-4 nagy marék hársfavirág, alaposan kimosva az apró kis bogaraktól

Szárított virágból is elkészíthető.
Szívbetegeknek nem ajánlott.

Gyömbér szörp.

Erről nemrég olvastam, idén kiróbálom.

25 dk gyömbér hámozva, lekaparva, szeletelve
1 kg cukor
1 nagy citrom
1-2 l víz
csipet szalicil vagy kávéskanál borkősav

5 percet összefőzni, hogy feloldódjon a cukor, 15-20 percet áll, leszürni, újra főzni a levét.
5 dk cukrot karamellizálni, kis vízzel felönteni, a sziruphoz önteni. Üvegekbe töltve szárazdunsztba tenni.
A cukrot és citromot ízlés szerint tenni. 


Lándzsásútifű-szirup, kakukkfű-szirup.
Köhögés csillapítók
Egy üveg aljára ujjnyi vastagon megmosott, 1 cm-es darabokra vágott friss útifűleveleket teszünk, majd ugyanolyan vastagságú réteg cukrot adunk hozzá. Így rétegezzük az üveget, amíg meg nem telik. Két hétig ablakban, szobahőmérsékleten lefedve, napra téve állni hagyjuk, naponta megrázogatjuk. Ha kész, naponta 1-3 evőkanállal iszunk belőle magában vagy higítva.

Ugyanígy készül kakukkfűből is, de azt hagyjuk legalább 6 hétig érlelni.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

KÖNNYED FRANCIA SALÁTA SZILVESZTERRE


Annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni az evését. Ezt a francia származású salátát könnyed, nagyon-nagyon finom ízzel tudom jellemezni, férjem remekműve (2017-ben). Interneten talált rá, megtetszett és úgy döntött, ezt el is készíti :)
Bonne nouvelle année!
Boldog Új évet!


Hozzávalók:

4 főtt tojás, 10 perces
1 fej sonkahagyma hosszában, vékony csíkokra vágva
2 db édes-savanyú alma
150 g- 2 közepes sárgarépa, nyersen
kemény sajt
majonéz

Elmondása alapján lejegyzeteltem a munkamenetet.
Egy nagyobb lapos tányérra elhelyezzük a kézzel kinyomott hagymát. Kevés ecettel meg lehet spriccelni. Majonézzel hálót rajzolunk a tetejére.
2.-ik sor- alma, nagy lyukú reszelőn lereszelve. Erre is majonéz-csíkok kerülnek.
3.-ik sor tojás, szintén a nagy lyukún reszelve, picit sózva. Rá majonéz-háló.
4.-ik sor közepes lyukon reszelt sárgarépa, arra is majonéz.
5.-ik sorként az egészet megszórjuk bőven reszelt sajttal (apró lyukakon reszelve).

Hűtőbe tesszük minimum egy órára.

2017 óta minden karácsonykor vagy szilveszterkor elkészítem.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

VIRSLIS FONAT LEVELES TÉSZTÁBÓL


Finom fonat- egyszerű hozzávalókból- virsli leveles tésztában. Sok blogger elkészítette, kipróbálta.
Egy nagyszerű választás szilveszterre vagy egy hétköznapi vacsorára. Adrienn lányom készítette :)

1 csomag leveles tészta
6 roppanós virsli
10 dk mogyoróhagyma, karikára vágva megsütjük és leitatjuk
200 g trappista sajt (kemény sajt)
1 nagy kovászos uborka vagy csemege (jelen esetben csemege uborkával készült)
2 evőkanál mustár

olaj  a hagyma sütéséhez

A tetejére:

1 tojás sárgája
1 evőkanál szezámmag
egy csipet fekete só

A kiolvadt, kiterített leveles tésztát gondolatban 3 részre osztjuk. Ha egyben van a leveles tészta, kiolvadás után 2-3 mm vastagságú téglalapra nyújtjuk. Hosszában a középsőre helyezzük a hozzávalókat, a két szélső részt párhuzamosan, srégen csíkokra bevágjuk késsel vagy pizzavágó rolóval, ezzel fogjuk majd betakarni a tölteléket, úgy, mint a kígyórétesnél szokták.

Közepére helyezzük a sajtszeletek felét, rá a virslit, hosszában. Ráhelyezzük a karikára vágott uborkát (nagyon jó ízt ad neki), rányomjuk a flakonból a mustárt cikk-cakk vonalban és rászórjuk a sült, papírtörlővel leitatott hagymát.

Kétoldalról a tészta csíkokkal keresztbe, felváltva, először jobbról és aztán balról- a töltelékre fektetjük. A tészta végét összecsípjük, vagy a rétes alá behajtogatjuk.
Tepsibe helyezzük, sütőpapírra és lekenjük a tetejét felvert tojássárgájával. Megszórjuk a sóval és szezámmaggal. Előmelegített sütőben 180C fokon 20-25 perc alatt szépre sütjük :)

Pár perc múlva szeleteljük.

Forrás: innen, Suncika Balassagyarmatról

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

GÖZLEME- TÖRÖK TÖLTÖTT LEPÉNY HÚSSAL ÉS SPENÓTTAL, FETASAJTTAL


Vendég poszt következik,
elmondás alapján a leírás az enyém, fotók E.K-tól.

A barátnőm Nürnbergben él és nemrég Törökországban nyaralt. Pihenés után hazaérve úgy gondolta, hogy elkészíti egyik kedvenc török ételét, a gözleme elnevezésű, vaslapon sütött, vékony tésztájú töltött lepényt.
Kérésére ezt a felejthetetlen finom gözleme receptet az idős néni örömmel megadta. Azt tanácsolta még neki, hogy tojás helyett sütőport használjon lazítónak és élesztőt, mivel serpenyőben fogja sütni és nem a hagyományos, domború vaslapon (aminek a neve saç (ejtsd: sach)), szabad tűzön. Természetesen élesztő és sütőpor nélkül is készítik, sokfajta recept kering az interneten is. Ez egy recept a sok közül. Alatta, lejjebb a sorban, leírom egy spenótos-fetasajtos változat elkészítését is, amit a neten találtunk és az egyik legnépszerűbb, a húsos után :), tehát itt a helye.
A török „göz” szó jelentése egyébként "szem", ami utal a lepény formájára.

Ezt a finomságot frissen sütik, tájegységenként többféle lehet a töltelék, általában mindegyik tölteléket sózzuk, borsozzuk, szinte mindbe kerül petrezselyemzöld:

nagyon népszerű spenóttal, vagy spenót és juhtúró keverékével is,
túró petrezselyemzölddel és kaporral,
főtt, tört krumpli hagymával és sok petrezselyem zölddel,
birka vagy marha darált hús fűszerezve, + hagyma, zöldek, persze lehet csirke vagy sertés is,
sajt, fetasajt, spenót és petrezselyemzöld, de mehet akár  kis fokhagyma is bele ízesítőnek,
gombás töltelék,
főtt tojás,
tengeri herkentyűk.

Édes töltelékek:

nutella,
fahéjas cukor.

Az 500 gr lisztből készült tészta egy nagyobb család részére elegendő mennyiség, de pl. 2 embernek elég a fele vagy akár 150 gr-ból elkészítve is.

GÖZLEME HÚSSAL TÖLTVE


Hozzávalók a tésztához:

2 dl langyos tej
40 g élesztő
1 teáskanál cukor
3 teáskanál só
2 teáskanál sütőpor
500 g liszt
1 dl olaj
kb 2 dl víz

A tálba öntjük a langyos tejet, belemossuk az élesztőt. Hozzáadjuk a többi belevalót és jól bedagasztjuk. Kicsit ragadós lesz. Kb 1 óra alatt duplájára kelesztjük. Maroknyi tésztát csípünk le, kis cipót formálunk és oldalra sorakoztatjuk.
Előkészítjük a tölteléket. Ami most készült- darált hús hagymával és sok petrezselyemzölddel, maradék főtt krumplipüré hagymával és sok petrezselyemmel. Az utolsónál elfogyott a töltelék, ezért lett egy cukros-fahéjas is.
A cipókat egyesével körré nyújtjuk, a felére kenjük a tölteléket, a másik felével betakarjuk és a szélein ujjainkkal lenyomkodjuk.


Serpenyőben, közepes lángon kisütjük. Első oldalát halványbarnára, a másikat aranyszínűre. Ha vastagabb lett a tészta az élesztő miatt, akkor kicsit tovább kell sütni.

Elektromos sütőben lett kisütve zsiradék nélkül, szárazon. 


Ahogy kisült, vajjal lekenjük, lehet olvasztottal, vagy egy kis kockányit villára tűzünk, és azzal simogatjuk át.
Ilyen vastagságú a lepény.

Petrezselymes joghurttal kínálhatjuk, a húsosat szokták salátákkal.


Ha marad másnapra, kitűnően mikrózható.

A technika ezen a videón megleshető:


GÖZLEME, SPENÓTTAL és FETASAJTTAL

150 g liszt + liszt a nyújtáshoz
100 ml meleg víz
1,5 teáskanál só
300 g spenót
150 g fetasajt
petrezselyem
100 ml napraforgóolaj

Puha tésztát gyúrunk, 12 golyót formázunk. Lisztes táblán 30 percig pihenni hagyjuk nedves konyhakendővel letakarva.
Közben a megmosott spenótot lecsepegtetjük és vékony csíkokra vágjuk. A szétmorzsolt sajtot összekeverjük az apróra vágott petrezselyemmel és a spenóttal.
20-22 cm átmérőjű, vékony körlapokat nyújtunk, lisztes felületen, lesimítjuk róla a maradék lisztport és 2 evőkanál tölteléket a felén elkenünk. Ráhajtjuk a tészta másik felét és a két összeérő szélt villával lenyomkodjuk.
 1-2 evőkanál olajat melegítünk egy nagyobb serpenyőben és középhőmérsékleten mindkét oldalról 5 perc alatt megsütjük.

Forrás: innen


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

ECETES-MÉZES ROTUNDA avagy ALMAPAPRIKA TÉLÉRE


Egy alkalommal a nyár folyamán nagyon finom mézes paprikát kaptam barátnőmtől, H-G Anitától Dercenből. Kellemesen csípős, ízes, finom savanyúságnak bizonyult. El is kértem a receptjét, amit kicsit saját ízlésemre formáltam és befőztem 4 kilónyit, egészben mérve. Tartósítószermentes!

Hozzávalók 5 kilóhoz + az én kiegészítésem:

1,7 dl víz
4 dl ecet, 9 %-os, nekem most 10 %-os volt itthon
bő 5 evőkanál méz +1-et tettem hozzá
3 kanál só +1 ek-al megtoldottam, valószínűleg ez só függő
16 dkg cukor + 25 dkg-al többet adtam hozzá, így kellemesebb az íze, kicsit kompenzálja a csípősséget
2 dl olaj
5-6 babérlevél
szemes bors

Ehhez az adaghoz 5 kg pucolt rotunda paprika (ismertebb nevén almapaprika) kell, Anita receptje szerint. 4 kilót vettem, nem volt több, így ahhoz készítettem el a fent leírt szirupot a kiegészítésekkel. 


Nem volt kedvem átszámolni a csökkentett hozzávalókat, így a leírtakban szereplő mennyiséget vettem alapul. Természetesen maradt a fűszeres léből feleslegben, amit salátakészítéshez felhasználtam.
A rotunda csípőssége miatt gumikesztyűben dolgoztam vele. A paprikát alaposan megmostam, hegyes késsel alányúlva, körben kivágtam a szárát a zölddel. 


Az aljukon késsel keresztben egyszer vagy kétszer bevágtam, nagyságtól függően, úgy, hogy nem végig, vagyis hogy egyben maradjanak. 



Ellenőriztem, nem-e rossz a belseje és az ecetes lé is jobban átjárja, így könnyebb enni is. Ahol rossz volt, barnult, azt 4 szeletbe vágtam, a rossz részeket, a magját kipucoltam.


Felfőztem a szirupot a hozzávalókkal. Egyszerre annyi paprikát tettem bele a fövő szirupba, amennyi kényelmesen elfér benne.


A paprikát addig kell főzni, amíg a villa foka bele nem megy, de még nem lágyul el. Az kb 10 perc, de attól függ, mekkora lángon főzzük.
A paprikát kiszedtem szűrőkanállal, és amíg a többi főtt, az előbbieket az üvegekbe áttettem.

A legvégén a szirupot még egyszer átforraltam és rámertem az üvegben lévő paprikákra.
Folpackot téve a fémfedők alá, lezártam. Szalicil nélkül is eláll, de lehet picit beletenni. Én nem tettem.
Száraz dunsztba, párnák közé helyeztem az üveg paprikákat másnapig.

Pár nap érlelődés után ma felbontottam- isteni finom lett!!! A felbontott üveggel gyorsan el is fogyott, még a finom leve is :)

Másik kedvenc olajos paprika receptem, ami nem csípős és nagyon egyszerű elkészíteni, itt olvasható! Próbáljátok ki ezt is!


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők