Keress egy receptre, vagy összetevőre

MEGNYUGTATÓ, BÁRSONYOS SÜTŐTÖK KRÉMLEVES ŐSZI NAPOKRA


Hazacipeltünk 2 hatalmas ajándékba kapott sütőtököt, abból az egyiket első feladatként (lemosás után) fel kellett valahogy darabolni, majd kikapargatni a magját. Miután megküzdöttem a feladattal, lekentem a húsát mézzel és az előmelegített sütőben hagyományos módon 180-190°C-on 50 perc alatt hagytam illatos-puhává sülni. A fele mennyiséget azon frissiben kellő étvággyal felvértezve el is fogyasztottuk. A sütőtök legalább 50 cm hosszú volt eredeti nagyságában.
Sokoldalú felhasználása ellenére másnap a maradék sült tökből, előre megfontolt szándékkal, egyszerű és ígéretes krémleves készült, nem először.
A tököt kanalazva leszedtem a héjáról és egy mélyebb edényben apránként öntve hozzá 1-1,5 l tejet, botturmix hathatós segítségével pürésítettem. Adtam hozzá ízlés szerinti mennyiségben fahéjat, frissen őrölt szegfűszeget, egy 2-3 cm-es friss gyömbért lereszelve, leheletnyi szerecsendiót, kb. ½-1 dl mézet és kevés (kb. 1 dl) tejszínt. A sütőtök gazdag béta-karotinban, mely zsírban oldodó anyag, ezért kívánatos a jobb felszívódás érdekében tej, tejszín esetleg vaj hozzáadása. A kapott A vitamint majd hasznosítja a szemünk, hajunk és bőrünk :)

Egy kevés sót kevertem a krémlevesbe az ízek erősítésére!
Felötlött bennem, hogy pirítani, karamellizálni kéne egy kis cukrot és beleforgatni tökmagot, de aztán elvetettem kósza gondolatomat azon megfontolásból, hogy nem szerettem volna túl édes desszert levest tálalni a családi ebédhez. Amúgy a leves kellemesen alig édes, erre érdemes odafigyelni.

Természetesen krémlevesünk kedvünkre hígítható, amit a hozzáadott tejmennyiséggel tudunk szabályozni. A másnapra, kóstolóba félretett, egy adag leves még jobban besűrűsödött…


Másodikra készült- sült kolbász, Anyukámtól kapott házi dinsztelt savanyú káposzta sütőtökös krumplipürével, amibe természetesen került egy pohár forró tej, kevés szerecsendió és 5 dk vaj. A sütemény csokoládés márványkuglóf lett, meggyel.


Ebéd után jól esett scrabble társasjátékozni egyet, ami egy szókirakós szórakoztató tevékenység, ki tud több szót kirakni a következő betűkből? feladattal :) Jóllakottan és jólesően fejlesztettük szókincsünket!


PS: A sütőtökös krumpli-köret ötlete innen és innen . Köszönöm Alíz és Gizi :)

vicuska13.blogspot.hu

25 megjegyzés:

Bors and Pepper írta...

Nagyon finom lehet ez a leves! És a diszítés! Nagyon tetszik!

Vicuska írta...

Kicsit karácsonyi ízvilágú, meglepően kellemes ízű leves! A díszítés nagyon egyszerű- a tejszínt átöntöttem csőrös kis kancsóba és köröket öntöttem óvatosan a leves felszínére. Egy fogpiszkálóval, a közepétől haladva a széle felé, csíkokat húztam.

trollanyu írta...

Milyen szépn elnevezted, már a neve is megnyugtató:) Gyönyörű a színe, a díszítés is. Már majdnem olyan, mint egy eszterházy torta. A szójáték is nagyon szuper, sokat játszottuk otthon, csak sajnos nincs itt velünk a társas. Igazi lakoma lehetett, ahogy olvasom a menüt:)

Éva írta...

Nagyon mutatós lett a levesed, aki szereti ezt a fajta levest biztosan tudja hogy finom! Én maradék a sütőben sűlt tök kedvelői közt mert azt nagyon szeretem és annyira ritkán tudok olyat venni ami számomra megfelelő, vagyis finom!

Petra írta...

De gyönyörűen díszítetted! Szívesen odaültem volna mellétek. :)

mellissina2 írta...

Nagyon szép a levesed,és szívesen lettem volna vendég Nálad,még nem ettem sütőtök levest,de kipróbálom!!

Hankka írta...

Nagyon finom lehetett ezekkel a fűszerekkel, a díszítés pedig külön dicséretet érdemel, gyönyörű!

Kati írta...

Finom lehet így elkészítve, én is készítettem az őszon sütőtök krémlevest, de egy más recept szerint.

m.k. írta...

a díszítés kész művészet!!!

Vicuska írta...

Köszönöm mindenki hozzászólását :) Valahol olvastam, hogy mikróban 15 perc alatt kész a felkockázott sütőtök és felhasználható bárhová. De azért a sütőben sültnek más az íze!

wanna írta...

Tényleg művészi a díszítés, nagyon szép lett!
Nekünk is nagy kedvencünk a sütőtök,
sütve, főzve!
A krémlevest én csirkealaplével készítem narancslével, tökmaggal és tökmagolajjal ízesítem.

Vicuska írta...

Köszönöm, néha kiélem a konyhában festőművészi hajlamomat :) Olvastam, láttam a te krémlevesed, el is mentettem, mert tetszett a délies narancs ízesítés, az enyém inkább keleti ízvilágú lett :) Van még egy tartalék sütőtököm, lehetel is készítem wanna módra :)

marcsis írta...

Remek menü!Szuper a leves díszítés!
A scrabble-t mi is szeretjük! :)

Katalin írta...

Nagyon szépen kidíszítetted a levest, és szép az asztali teríték is.

Vicuska írta...

Köszi! :)

Márti írta...

Már annyi helyen láttam a sütőtök levest, hogy kipróbálom egyszer.A menü többi fogásai is guszták! A scrabble-t mi is szeretjük :), újabban románul játsszuk, nyelv tanulás céljából, ugyanis a fiam Bp.született és ott élt 9 éves koráig, így van bőven bepótolni valója!

Vicuska írta...

Igazad van Márti, játszva a legkönnyebb tanulni!!! :) Ádámnak is biztosan tetszik és ily módon észrevétlenül bővül a szókincse és kellemes együtt töltött perceket kaptok.

Csilla írta...

Nagyon gusztusosan tálaltad!
Én is főztem, de leszavaztak, és egyedül ettem meg. Pedig szerintem nagyon finom! :)))

Roza írta...

Nem is gondolná az ember(lánya), hogy egy sütőtökleves ilyen csodásan nézhet ki:)

Vicuska írta...

Tudod, Csilla, mindenki nem szeretheti, nagyon sokan a hagyományos ízeket részesítik előnyben és nehezen fogadják el az újat!
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a külcsín :)

Gizi írta...

Nagyon guszta, a terített asztal, tele sok-sok finomsággal. Én a sütőtököt mindenféle formában imádom, így ez a leves a kedvencem lenne. Köszönöm, hogy belinkeltél!!!:)

Jayanthy Kumaran írta...

wow....looks utterly delicious...
first time here...love your space...
awesome recipe collection with nice presentation..
Am your happy follower now..;)
do stop by mine sometime..
Tasty Appetite

Vicuska írta...

Jay, thank you very much! :) I checked and I really like your blog! congratulations :)

tücsi írta...

Gyönyörű a levesed, a díszítés tökéletes, mint egy hímzés.:))

Vicuska írta...

Gizike, én köszönöm :)
Tücsi, köszönöm a szép metaforikus hasonlatot :) Ez a leves igényli a díszítést...

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők