Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 4., szombat

BORSCSLEVESHEZ ALAP TÉLÉRE


Érdemes előrelátóan jó sokat befőzni ebből a borscsleveshez való alapból. Télen csak a krumplit és káposztát kell hozzá megfőzni és már lehet is tálalni ezt a vitamindús levest tejföllel, friss kenyérrel, de még jobb finom fokhagymás pampuskával. 


Főtt hússal is készíthetjük klasszikusan, pampuskával, vagy vega változatban szárított gombával, vagy a taganrogi borscs csirkehússal és sóskával, - vagy hallottak már az aszalt szilvával készült borscslevesről? - mind élvezetes ízélmény! Imádom bárhogyan!

10 db ½ l üveghez

cékla 2-3 kg reszelve vagy vékony hasábokra vágva
érett paradicsom 2 kg vagy helyette kész házi paradicsomlé vagy paradicsom paszta
sárgarépa 2,5 kg reszelve (én karikára vágva szeretem)
„húsos” paprika 2 kg kockára vágva
petrezselyemzöld és kapor 250 g (több is lehet)
fokhagyma 200 g reszelve
vörös hagyma ½-1 kg kockára
olaj ½ liter
só, cukor babérlevél ízlés szerint
lehet pici ecettel savanyítani


Mindent előkészítettem, átmostam, meghámoztam és felaprítottam. A céklát, fokhagymát lereszeltem, a hagymát, petrezselyem zöldet, kaprot, apróra vágtam, a paradicsomot és paprikát kisebb kocskára, a sárgarépát karikára. Aztán belevágtam!
Egy 10 literes fazékban 30 percet pároltam az olajban a céklát, a paprikát, sárgarépát, hagymát és a paradicsomot. Rádobtam az apróra vágott petrezselymet és kaprot, fokhagymát. Só, cukor és babérlevél következett. Még 5 percet pároltam, időnként megkeverve egy nagy méretű fakanállal. Kevés ecettel ízesítettem.
Forrón sterilizált üvegekbe adagoltam, egy csipetnyi szalicil került a tetejére és lezártam az üvegeket, 2 napra száraz dunsztban pihentettem párnák között.


 Az üvegek sterilizálásának több mondjáról itt írtam.

Leírok egy másik variánst, ezt is szoktam befőzni, kicsit tér el, de másabb az ízvilága.

Az eljárás ugyanaz, a hozzávalók:

3 kg cékla
sárgarépa 1 kg
hagyma 1 kg
paradicsom 1 kg
édes paprika, piros 1 kg
1 pohár cukor
3 ek só
1 pohár olaj (feleztem házi disznózsírral)
125 ml (fél pohár) 9 % ecet
petrezselyemzöld és kapor bőven

A hagymát és a paradicsomot késes mixerben aprítottam.
Előbb a hagymát sütöttem át és pároltam a céklát, aztán a többi hozzávalóval együtt kis lángon, időnként átkavarva, kb 2 órát hagytam finoman fövögetni. Üvegbe szedve csipet szalicillal a tetjén lezártam és ment a száraz dunsztba.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)


vicuska13.blogspot.hu

2011. november 3., csütörtök

DIÓS PADLIZSÁN SALÁTA GRÚZIÁBÓL






1 padlizsán
2 paradicsom
1 pohár dió
3-4 nagyobb cikk fokhagyma

bors
majonéz

Ezt a mennyiséget érdemes sokszorozni, mert nagyon finom, kellemes ízű harapnivaló, most csak egy padlizsánom volt a hűtőben, de két főnek pont elegendő adag egyszeri fogyasztásra.
A padlizsánt héjastól kockára vágtam és nagyon kevés olajon készre pároltam, kb 15 perc alatt, időnként megkavartam.
Lehetne több olajban átsütni, de a padlizsán képes szivacs módjára mindet magába szívni, ezért nem adtam neki sokat, ha készen van, szűrőben le kell csepegtetni a felesleges olajat (nem tettem, mert eleve alig adtam alá). Amíg ez a folyamat tartott, addig megpucoltam a fokhagymát, késsel apróra vágtam. A paradicsomot előbb szeletekre, majd kockára aprítottam, összekevertem a fokhagymával, sóztam, borsoztam. Hozzáadtam a darált diót, amit kicsit darabosabbra hagytam.

A kész, kihűlt padlizsánnal és a majonézzel összekevertem.

Egyszerűen imádnivaló!!!

Grúzia az egykori Szovjetunió, ma már önálló állama. A grúz gasztronómia előszeretettel használja az ételeibe a különböző fűszereket és a diót. Az utóbbi húsokba vagy mellé szószként elképzelhetetlen (lásd például- szacivi), de zöldség és akár hal kísérője is ez a komponens. Nekem nagyon bejön ez a társítás! :)

vicuska13.blogspot.hu

NAGYON FINOM CSODATORONY FASÍRTBÓL SÜTŐBEN



FASÍRT:

1 kg darált hús
száraz kenyér
fokhagyma
1 nagyobb hagyma
darált paprika sóban
2 tojás
petrezselyemzöld
só, bors

FELTÉTEK A FASÍRTRA:

ketchup
2 fej hagyma
majonéz
3 paradicsom
2 paprika
kemény sajt 150 g

Összeállítottam a fasírt masszát a megszokott módon, alaposan kidolgoztam. Egy tepsibe terítettem sütőpapírt és megolajoztam, erre fektettem a megszokottól valamivel nagyobb húsgombócokat enyhén meglapítva.
Felkarikáztam a hagymát, a paradicsomot és a paprikát. Lekentem egy kis ketchuppal a felületét, ráhelyeztem egy vékony karika hagymát. Rásimítottam egy kis majonézt, befedtem egy karika paradicsommal, majonézzel takartam, köré akartam helyezni a paprikából vágott karikát, de csak kalapként sikerült odabiggyeszteni, mert kisebb volt az átmérője a paradicsomnál.

Koronaként rákerült a sajtszelet. Nem volt itthon trappista sajtom, de akadt a hűtőben kecskesajt. Enyhén lenyomtam mindegyik tornyot a tenyeremmel, hogy stabilabban álljanak.

180-190 C fokra előmelegített sütőbe toltam és 40-45 perc alatt készre sütöttem.
Nagyon finom melegen és hidegen tálalva egyaránt, nem száraz a lédús zöldségektől, mennyei ízhatású.
Salátával, körettel, sima szelet kenyérrel is fogyasztható.

Diós padlizsán salátát készítettem mellé és vacsorára tálaltam.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. szeptember 9., péntek

MUSZAKA, AHOGY AZ ATHÉNIAK KÉSZITIK, NÉMI MÓDOSITÁSSAL




Egyik Görögországban élő ismerősöm receptjét vettem alapul a muszaka elkészítésénél, de átkreáltam saját ízlésemre és egészségemnek megfelelően. Ő a krumplit olajban elősütötte, én megfőztem kuktában héjastól, meghámoztam és felkarikáztam. A szeletekre vágott padlizsánt olajban szokták többnyire átsütni, ő sütőben sütötte, én diétásabb módot eszeltem ki, és nekem nagyon bevált- vasplatnin (lehet száraz serpenyőben) kapattam meg a padlizsáncsíkokat. Tökéletes lett és olajmentes! Nekünk nagyon ízlett!!!

4 közepes padlizsán, legalább 1 kg
4 cukkini (most nem raktam bele)
8-10 közepes krumpli

A húsos raguhoz:

1 kg darált hús (sertés és marha vegyesen)
1 nagyobb fej hagyma
1 kis paradicsomsűrítmény
1 fahéj rudacska
50 g vörösbor
csipet cukor
3 cikk fokhagyma
bazsalikom
babérlevél
1 édes piros paprika
1 kg érett paradicsom

Besamelmártáshoz:

6-7 dl tej (600-700 g)
125 g vaj
5 evőkanál liszt

bors
3 tojás

mehet sajt, például ementáli a sorok közé (nálam hanyagolva volt)
150 g sajt a tetejére (lehet parmezán, én kecskesajtot használtam)
egy nagyobb tepsi vagy üvegedény

A hagymát, fokhagymát apróra vágtam, olajban kissé átsütöttem, hozzákevertem a darált húst. A paprikát négybe, majd vékony csíkokra vágtam. 4 paradicsomot felkockáztam. Mindkettőt beleraktam a paradicsomsűrítménnyel és a fűszerekkel együtt. Időnként megkeverve közepes tűzön készre pároltam.
A megmaradt paradicsomot vékony karikákra szeleteltem.
A padlizsánt (és a cukkinit) hosszában felszeleteltem. Ki lehet sütni olajban vagy sütőben tepsibe terítve, ecsettel megolajozva, ahogy Natasha tette.
A krumplit olajban ki lehet sütni és papírkendőn hagyni lecsöpögni az olajat. Én héjában kuktában 15 perc alatt megpároltam, hagytam kicsit hűlni és meghámozva felkarikáztam.
A kivajazott tepsit kibéleltem a krumplival, sóztam, borsoztam. Ráterítettem egy sor zöldséget, erre egy réteg húsos ragut.
Újra padlizsánsor, rá a hús. A zöldségekre lehet egy kis sajtot szórni.


Elkészítettem a besamelt, vastag falú lábasban megolvasztottam a vajat és állandó keverés mellett beleszórtam a lisztet. Kicsit átsütöttem és apránként hozzáöntöttem a tejet. Addig főzzük, amíg a mártás rottyanni kezd- készen is van. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Amikor kicsit kihűlt (én hideg vízbe raktam az edényt, felgyorsítva a folyamatot), akkor belekevertem egyesével a tojásokat, alaposan kikevertem.
Lágyan betakargattam a besamellel a legfelső réteg húst és előmelegített sütőbe tolva a tepsit 30-40 perc alatt készre sütöttem. Az utolsó 10-15 percre a sütőből kiemelve megszórtam a muszakát a reszelt sajttal.

Forrón tálaltam!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. augusztus 26., péntek

MURGH MAKHANI- AZ INDIAI CURRYS VACSORA



Az egyik legnépszerűbb étel, ami a legtöbb ízlésnek megfelel világszerte- az indiai vajas csirke, azaz Butter Chicken, hindiül  मुर्ग़ मक्खनी! Szinte minden étteremben kis eltéréssel másképp készítik.
Az étel eredete vitatható, állítólag Angliában találta ki egy indiai szakács. Az egyik vendég panaszkodott, hogy a tandoori csirkéhez miért nincs valami paradicsomos, currys mártás. Hát így jött létre a két ételből a világ legjobb vajas csirkéje!

Ez az én változatom.

1 nagyobb csirkemell felkockázva
1 citrom leve
frissen reszelt gyömbér
1 ek garam masala
1 tk curry
1 tk római kömény

kis pohár joghurt (a melegre való tekintettel kimaradt, nem mentem venni)

MÁRTÁS:

1 nagy fej hagyma
3 cikk fokhagyma
frissen reszelt gyömbér
1 paradicsom sűrítmény
pici cukor (ellensúlyozva a savasságot)
2 evőkanál vaj
só ízlés szerint

Köret- rizs, szerencsés esetben Basmati. Naannal és zöld salátával is fogyasztható…


A csirkemellet kicsontozzuk, a bőrt eltávolítjuk és kockára vagy csíkokra vágjuk. Későbbi felhasználásra el szoktam tenni a mélyhűtőbe, begyűjtöm, a csont megy a húslevesbe a bőrt pedig be szoktam tölteni és piros-ropogósra kisütni sütőben. A csirkehúst bepácoljuk, lehetőleg nem fém edényben, és amíg elkészítjük a mártást, hagyjuk érlelődni, ez kb ½-1 óra. Fehéredésig átkeverjük a felhevített olajon és készre sütjük. Én kuktában 20 perc alatt készre pároltam.
A mártáshoz a hagymát felaprítjuk és serpenyőben vajon megfuttatjuk, rádobjuk a lereszelt fokhagymát. Botmixerrel simára pürésítjük. Hozzákeverjük a paradicsom pürét, gyömbért, sót, pici cukrot és felöntjük kevés vízzel. Beforraljuk. Sima, krémes és finom mártást kapunk. Csak módjával kóstolgassuk, hogy maradjon is :)
Összekeverjük a vajas csirkét a mártással és rizzsel tálaljuk, reszelt gyömbérrel díszítjük.
Próbáltam beállítani a fényképezőgépemet, még mindig nem az igazi a fotók minősége...

Megjegyzés:
Egy-egy konyha más és más masala keveréket használ, melynek aránya változó, leggyakoribb fűszere a kömény, édeskömény, kardamommag, ánizs, szegfűszeg fahéj, szerecsendió, szemes bors stb. Az egészben lévő fűszereket száraz serpenyőben közepes lángon megpirítják barnára és csak utána darálják le.
A currypor, amit mi használunk, Indiában igazából ismeretlen, legfontosabb alkotórésze a kurkuma. Azért írom le, hogy mindenki tudjon variálni a fűszerállománya szerint, mivel is ízesíti csirke curryjét.
A gyömbér őrölt gyömbérrel helyettesíthető, de igazán a friss érvényesül a legjobban.
A rizst indiai módon sós vízben megfőzzük és hideg vízzel leöblítjük, alaposan lecsöpögtetjük.
Az indiai konyhában nagyon bátran fűszerezik az ételeket, én szerényebben szoktam, hiszen nem mindennap főzöm. Sokszor használják a fűszereket a nekik tulajdonított gyógyhatások szerint.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. augusztus 7., vasárnap

SIRDAG- AZ AZERBAJDZSÁN PADLIZSÁN PARADICSOMMAL kombinálva


Az azerbajdzsáni konyhában kevés zöldségből készült meleg ételt találunk, ám mégis van olyan, amely a mindennapi étrendjükbe beletartozik, igen kedvelt és népszerű- ez a sirdag (syrdag, cырдаг). Hidegen előételként vagy kenyérrel, melegen pedig köretként fogyasztják hús mellé vagy tésztafélékkel. Két változata létezik- a padlizsános, én ezt fogom interpretálni, és a tokfélékkel készült (a padlizsán helyett- a hal). Szerintem rizs mellé is nagyon illik, vagy plovhoz. Azerbajdzsán déli részéről ered az elkészítése, Lankaran régióból.
Egyszerű és nagyon-nagyon finom étel!

5 nagyobb padlizsán
6 paradicsom
4 cikk fokhagyma
friss vagy lefagyasztott petrezselyemzöld
só, bors ízlés szerint
egy csipet kurkuma (színfokozóként)
1 pohárnyi olaj

Friss padlizsánt (más néven- törökparadicsomot) vásároltam, kemény, sima héjú, élénkzöld szárral. A túlérettet jobb, ha nem vesszük meg, mert rágós húsú és ízre kesernyés… Ehhez az adaghoz 4-5 darab szükséges, de érdemes rögtön dupla hozzávalóból elkészíteni. A padlizsánt megmostam és zebracsíkosra hámoztam hosszában. Jó vastag karikára szeltem. Ha vékonyra vágjuk, akkor teljesen szétesik.

A serpenyőben megmelegített olajba dobtam a kevéske kurkumát, amit jelen esetben színezés végett használunk. A padlizsán köröket mindkét oldalán világos barnára kisütögettem, papírtörlőre kiszedtem, félretettem.
A paradicsomot forró vízbe dobva meg kell hámozni és lereszelni. Én kitaláltam egy jobb módszert- a félbevágott paradicsomok húsát héjával a tenyerem felé lereszeltem és ily módon időt és fáradságot spóroltam :)
Megpucoltam a fokhagymát és apróra vágtam, fokhagymanyomó is tökéletes megoldás.
A petrezselyemzöldet apróra vágtam… volna, de volt a mélyhűtőben bezacskózva, abból használtam.
Egy serpenyőbe öntöttem a paradicsompürét és fedő nélkül főztem kb. 7 percig, ezen idő alatt kicsit besűrűsödött. Beborítottam a kisütött padlizsánnal, rászórtam a fokhagymát, majd sózva, borsozva lefedtem az edényt. Csökkentve alatta a lángot 8-10 percig pároltam, ez alatt az idő alatt a paradicsom kicsit átpirult.
Ahogy készen lett, megszórtam a petrezselyemzölddel.

Az azerbajdzsán konyhában az ételek elnevezése nagyon hasonlít a török nyelvűek ételeire, történelmüknél fogva ízvilágban és elkészítése alapján pedig a perzsára, ugyanis még időszámításunk előtt Azerbajdzsán egy része perzsa uralom alá került.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. április 22., péntek

DEKORATIV TÖLTÖTT PARADICSOM HIDEGTÁLRA- TULIPÁNCSOKOR


Ez már idei friss fotó!



Húsvéti receptjeimet átnézve találtam a fotóra és rájöttem, hogy a leírását még nem osztottam meg a blogomban, ezért most pótolom a mulasztást, elárulom, hogyan készítettem ezt az egyszerű hangulatos "csokrot":

1kg hosszúkás formájú kisebb méretű paradicsom (nem kaptam a piacon ilyet)
200 g kenősajt
1-2 cikk fokhagyma
lehet bele aprítani egy fél paprikát
zöldhagymaszárak (idén snidling volt)
majonéz
só, bors

nádpálcikák

Kisebb méretű, hosszúkás formájú paradicsomot jól megmossuk és leszárítjuk, majd kereszt formában bevágjuk (de nem végig) és éles késsel picit lehúzzuk a héját a húsáról és kávéskanállal óvatosan kikaparjuk egy részét (de akár benne is hagyhatjuk). Megsózzuk, kicsit állni hagyjuk (10 perc) és leöntjük a keletkezett levét. A jól lehűtött kenősajtot kikeverjük a szétnyomott fokhagymával és majonézzel, ízlés szerint fűszerezzük. Betöltjük a paradicsomokat.
A pálcikákat belenyomjuk a zöld hagymaszárba és a végébe tűzzük a töltött paradicsomokat.
Ugyanígy betölthetünk főtt tojásokat, amit cékla levével (lilás) vagy erős teafőzettel (sárga) pár perc alatt megszínezünk. A tojásoknál 5-6 bevágást készíthetünk, így több „virágszirmot” kapunk.
Ez a fotó talán 4-5 évvel ezelőtt készült, és mivel nem kaptam szép, üde salátát a piacon, hirtelen ötlettől vezérelve szalvétát terítettem a tulipánjaim alá. Rossz ötletnek bizonyult, mert egy idő után pici levet engedett, amitől kevésbé nyújtott esztétikus élményt, de ízben és hangulatában megállta a helyét :)
Lehet díszíteni a tálat zöld kaporszárakkal, petrezselyemmel vagy látványos, ha egyszerűen saláta levélen tálaljuk.
Boci sajttal is készítettem már, belereszeltem egy főtt tojást, a fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és vajat meg majonézt kevertem hozzá. Finom volt!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2010. október 24., vasárnap

Emeletes csirkemell mozzarellával töltve


Receptklub TV adásából

2 csirkemell
200 g mozzarella sajt
½ kg krumpli
4 db. paradicsom
1-2 cikk fokhagyma
2 ek. olíva olaj
1-2 kk. darált pirospaprika
bazsalikom
petrezselyem zöldje

bors

Nagyon megtetszett a TV adásban bemutatott többemeletes csirkemell látványa. El is készítettem ebédre- azon kívül, hogy mutatós még nagyon finom is!

A melleket bevagdossuk, de nem az aljáig oly módon, hogy szét tudjuk teríteni egy nagyobb lapba, enyhén kiklopfoljuk. Az egyik mellet, egy oldalát, sózzuk, borsozzuk, a másikat szintén, de előtte aromatizáljuk bazsalikom levelekkel és apróra vágott fokhagymával, ezeket az ízesítőket finoman belekalapálgatjuk a húsba.
Nehezék alatt sütjük forró olajban, először a sóval-borssal. A sózott oldala legyen felül… Én egy vízzel telt fazékkal „súlyzóztam” le. Amikor megpirult, megfordítjuk a húst és a másik oldalának is szép színt adunk, megint csak a nehezék alatt.
A meghámozott krumplit apró kockára vágjuk, és sózott vízben megfőzzük, majd leöntjük a levét.
A sajtot és a paradicsomot felkarikázzuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk.

Amikor a második hússzeletet egyik oldalát megsütve átfordítjuk- ráhelyezzük a szeletre a paradicsomot és a mozzarellát, betakarjuk a már előzőleg aranyra sült csirkemellel és így egyőtt átmelegítjük.

A visszamaradt olajban átsütjük a krumplit megszórjuk paprikával, petrezselyemmel, ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk.
Tálaljuk!
Nekem 125 g-os mozzarellám volt, de elégnek tűnt ez az adag. DE, legközelebb a krumpliadagot megduplázom, mert nagyon finomra sikeredett! Bátrabban használom a fokhagymát, jót tett neki és valószínűleg a bazsalikomot sem fogom sajnálni hozzá :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2010. szeptember 23., csütörtök

TAGANROGI BORSCSLEVES CSIRKÉBŐL ÉS SÓSKÁVAL


Barátnőm, Irina családi receptjeiből

Ezt a levest télen és nyáron egyaránt szívesen készítem. Nyáron friss paradicsommal, télen pedig paradicsomléből. Számomra érdekes fordulat a borscsban a sóskalevél.

Csirke (lehet csontos borjúhús is), 1-2 csirkemell
500-600 g krumpli
1-2 sárgarépa
1-2 cékla
1 paprika
2 fej hagyma
200 g paradicsomlé vagy paradicsom
1 üveg 0,7 l sóska vagy frissen vásárolt levelek vagy fagyasztott
4 főtt tojás
50 g tejföl
petrezselyemzöld és kapor szabad mennyiségben
só, bors, cukor

2 db csontos csirkemellet vettem hozzá, amit 3 l vízben főni raktam a megmosott hagymával, héjastól. Amíg főtt, megpucoltam a zöldségeket, a céklát lereszeltem, a sárgarépát karikáztam, 1 hagymát apróra vágtam. Félidőben hozzáadtam a borscshoz a céklát.
A sárgarépát, hagymát, kockázott paprikát serpenyőben megpároltam és felöntöttem a paradicsomlével.
Amikor a cékla elvesztette a színét, a leveshez adtam a kockázott krumplit és párolt zöldségeket. Felfőtt, még 2-3 percig főztem. Hozzáadagoltam a kockázott főtt tojásfehérjét és a kiolvasztott mirelit sóskát és a sárgájával kikevert 50 g tejfölt. Ahogy újra felforrt, fűszereztem a só-bors-cukorral + a petrus és kapor, pár percet rottyant és készen is volt.
10 percet pihentetettem és tejföllel tálaltam!
Mehet bele aprított zöldhagyma szára és fokhagyma is.

Felejthetetlenül finom ízvilága van !!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

PADLIZSÁNKRÉM


Pirítós kenyérre kenve fogyasztandó!

Először sógornőmnél, Orsinál ettem ebből a finomságból kb. 10 évvel ezelőtt. Felejthetetlenül finom, a padlizsánkedvelőknek szívből ajánlom ezt a verziót!

60-70 dk padlizsán, ez kb. 2-3 nagyobb db.
2 nagy paradicsom
1 dl Oliva olaj (vagy napraforgó olaj)
1 nagy tubus 170 g majonéz, bármilyen fajta, amit preferáltok vagy saját készítésű
2 ek. mustár
3-4 húsos piros paprika
8-10 cikk fokhagyma
só, bors ízlés szerint


A padlizsánt sütőben átsütjük, újabban csak mikrózom, mert rövidebb ideig tart a folyamat, de a sütős változat szerintem finomabb (nyáron grillen süssük át, hogy füstös ízt kapjon).

Lekaparjuk egy tálba a húsát. Le lehet darálni.


A paprikát apró kockákra vágjuk és átsütjük, belevegyítve a hozzávalókat a majonézen és a fokhagymán kívül.

Miután kihűlt, az utóbbiakkal alaposan kikeverjük. Kenyérre kenve mennyei finom!
Majonéz nélkül le fagyasztható, ezért egy adagot el szoktam rakni a mélyhűtőbe, kis zárható, műanyag dobozban. Kiolvadás után hozzákeverem a tört fokhagymát és a friss majonézt.

Tudtátok, hogy a bolgárkertészek honosították meg hazánkban a padlizsánt?!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2010. augusztus 27., péntek

Padlizsános előétel „narancssárga hangulat”





Nagyon finom nyári harapnivaló zöldségekből! Nagyon jól harmonizálnak ízben egymással.

2-3 padlizsán
3-4 paradicsom
petrezselyemzöld (kapor is mehet, ha van)
2-3 sárgarépa
1-2 hagyma
fokhagyma (5 közepes cikket használtam)
A padlizsán vékony karikára vágjuk, sózzuk, olajban kisütjük, tányérra szedjük és lecsepegtetjük az olajat.
A paradicsomot vékonyan karikázzuk.
Felaprítjuk a zöldet.
A hagymát kockázzuk, a sárgarépát nagylyukún lereszeljük és olajban átsütjük.
A fokhagymát aprítjuk vagy fokhagymanyomót használunk.


Gömbölyű aljú edényt kibélelünk folpackkal, az aljára rakunk egy sor paradicsomot, rá a hagymás sárgarépát, a padlizsán következik, és a petrezselyem a fokhagymával. Igy ismételjük a rétegezést 2-3 X.


Folpackkal befedjük és egy tányérkával letakarjuk, fentről valamilyen súllyal lenyomtatjuk pár órára. (Én egy üveg szilvalekvárt használtam erre a célra). Fél napig tartottam így, majd óvatosan átborítottam egy tálra, a folpackot lehúztam és jó étvággyal elfogyasztottuk rozskenyérrel.

Forrás: Mila, мила  koolinar.ru

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

CSALAMÁDÉ nyersen elrakva télére (hőkezelés nélkül)


Több, mint 30 éve használom ezt a receptet- mennyei finom így a csalamádé!!!
Néhány alkalommal megpróbáltam helyettesíteni a hozzávalókat- pl. 3 kg uborkát sikerült beszereznem, ezért kilóban számolva több paprikát és káposztát használtam fel, tehát + 1 kg paprikát és + 1 kg káposztát tettem bele. Így is finomra sikeredett, úgy látszik, az a fontos, hogy az össz-kilogramm szám szerint meg legyen :)

5 kg uborka
2 kg zöld paradicsom
2 kg piros húsos paprika (vagy sárga, zöld)
2 kg káposzta
½ kg hagyma
½ kg reszelt sárgarépa
½ kg cukor
1 l (9 %-os) ecet
2 marék só
fekete bors, ízlés szerint
2 lapos tk. szalicil

Mekkora élvezet télen felnyitni egy üveg saját készítésű savanyúságot! Összehasonlíthatatlan az íze a tengerentúli delikateszekkel, a zöldségekkel az üvegbe zárunk egy kis darabka nyarat és meleget.
Minden zöldséget alaposan megmosunk, aprítunk, darabolunk, a sárgarépát nagylyukú reszelőn lereszeljük. A káposztát legyaluljuk, a többi hozzávalót felkarikázzuk. Hozzáadjuk a sót és a cukrot és manuálisan (kézzel) intenzíven átnyomkodjuk, hogy a kristályszemek feloldódjanak. Borsozzuk, ráöntjük az ecetet, belekeverjük a szalicilt és 1 napig állni hagyjuk, de legalább 1 éjjelen át, hogy levet engedjen. Időnként átkeverjük, átforgatjuk a zöldségeket.
Sterilizált ½-1 l-es üvegekbe rakjuk, lazán, felöntve a képződött lével. Lezárva mehet a spájzba.
Leírhatatlanul finom, roppanós, vitamindús savanyúság!!! Minden vitamin megmarad a hidegen való eltevésnek köszönhetően! Nem romlik, már másnaptól fogyasztható és élvezetes az íze, kóstolás után pedig rohanhatunk a piacra egy újabb adag hozzávalót venni :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2008. április 13., vasárnap

Kebab Shirazi módra


1 kg darált disznóhús
2 nagy fej hagyma lereszelve

bors
1 teáskanál kurkuma
4-5 db paradicsom

Egy kis gyömbért is szoktam néha hozzáadni, vagy lehet igény szerint chilit, ha valaki szereti a csípősebb ízeket, de eredetileg nem kell bele.

A darált húst, kurkumát, sót, borsot és reszelt hagymát nagyon jól kidolgozzuk egy nagyobb edényben. Ezt a masszát elterítjük és tenyérrel belenyomkodjuk egy szélesebb serpenyőbe, amit előtte nem kell kiolajozni.
Ezután rakjuk oda a gáztűzhelyre- sütjük-pároljuk, amikor kicsit megpirult a hús, lapos fakanállal csíkokra osztjuk a fotó szerint és megfordítjuk mindegyik darabot.

Beborítjuk a hámozott karikára vágott paradicsomréteggel.

Lehet többet vagy kevesebbet, ki mennyire szereti a paradicsom ízét :) Időnként megfordítgatjuk, hogy jól átsüljön minden oldala. Ha már elfőtte a nedvességet, meglocsoljuk kevés olajjal és levesszük a lángot a legkisebb fokozatra. Lefedve hagyjuk párolódni.
Párolt, petrezselymes rizzsel tálaljuk. A rásült paradicsom nagyon-nagyon jó ízt ad a kebabnak.

A lányom ezt a fajta kebabot szereti tortillába rakni.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu