2013. március 28., csütörtök

PISKÓTA CSAK TOJÁS FEHÉRJÉBŐL, VAGYIS AZ "ANGYALOK ELEDELE"


Irina Chadeyka fotója

Az "angel food" amerikai találmány, egy nagyon régi Good Food újságban jelent meg anno sok-sok évvel ezelőtt. A legoptimálisabb módja a megmaradt vagy éppen mélyhűtőben felhalmozott tojás fehérje felhasználásának. Zacskóban szoktam gyűjtögetni a tojás fehérjét (a zacskót pohárba nyomom és abba kerül a fehérje, amikor a sárgáját használom fel éppen, összekötöm erősen a zacskó száját és megy a mélyhűtőbe). A klasszikus és elfogadott magyarázata az angyalok eledelének az, hogy az elkészült piskóta olyan könnyű, habos, levegős és fehér, mint maguk az angyalok :)
A receptet, tanácsokat és a szósszal készült fotót kedvenc blogomról használtam fel.

Gyakorlatilag ugyanúgy készül, mint a hagyományos piskóta, kicsit eltér arányaiban, 180 C fokon (350-356 Fahreinheit) sütjük 25-30 percig, DE fejjel lefelé hagyjuk kihűlni. Hogy miért? Azért, mert ne essen össze a  kihűlési idő alatt a közepén. A formát nem kell kizsírozni és liszttel hinteni, pont azért, hogy a tészta a forma oldalára ragadjon. Nem ajánlott a szilikon forma. Ezt megcáfolandóan- én szilikon formát használtam és fejjel lefelé fordítva hagytam kihűlni a piskótámat- tökéletesen sikerült!
A nagyobb méretű tortaformától azért kell tartózkodni, mert ott saját súlya alatt a piskóta középen sütés közben némileg összeesik. Téglalap forma és a kuglófforma- a közepén csővel- jó választás, ilyen probléma nem fog felmerülni.
Ajánlott mellé tökéletes kiegészítőként a tejszín és bogyós győmölcsök, jól illenek hozzá a gyümölcsből készült mártások- francia stílusban nevezhetjük kompótnak- a fagyasztott gyümölcsöket leöntjük forró sziruppal és fél órán keresztül hagyjuk állni.

Chadeyka azt ajánlja, hogy a piskótához a fehérjét nagyon kevés cukorral verjük fel habbá, így nehezebb túl verni. A cukor nagyobb részét a liszttel együtt adja a habhoz porcukor formájában. Nem szabad elfelejteni az izésítést  vanília kivonattal vagy vaníliás cukorral- ez nagyban javít az ízén. No meg a citromsó- nekem tetszett az íze a piskótában.

5 tojás fehérje
80 g porcukor
50 g finom kristálycukor
60 g liszt
csipet só
1/2 tk citromsav (vagy citromlé)
1/2 tk vanília kivonat vagy 1/2 csomag vaníliás cukor

A gyümölcsszószhoz:

150 g eper
10 0g málna
50 g mazsola
120 g cukor
150 g víz
1 rúd vanília opcionálisan

sütő 180 C (350-356 Fahreinheit)
10x20 cm kekszforma vagy kerek 16 cm tortaforma

A mártással kezdünk. Egy mélyebb tálba tesszük a gyümölcsöket, kiolvasztás nélkül. Elkészítjük a cukorból és vízből a szirupot, felforraljuk. Adhatunk hozzá egy kanálnyi gyümölcslikőrt, pl. fekete ribizliből. Állni hagyjuk. Jól mutat majd a hófehér piskóta mellett :)
Egy tálba öntjük a tojás fehérjéket. Átszitáljuk a lisztet a porcukorral. Kikészítjük a vaníliát a citromsóval. Előmelegítjük a sütőt.
Elkezdjük mixerrel felverni a fehérjét a sóval. Amikor átlagos habbá vertük, akkor hozzáadjuk a citromsót és a cukrot, pár percig verjük habcsók állagúvá, amikor még lágyabb a massza, de semmi esetre sem folyékony. Rendületlenül tovább verve beletesszük a vaníliát. Gyengédebben kell felverni, mint a habcsókot!
Fakanállal, alulról felfelé forgatva hozzákeverjük a lisztet a porcukorral. Alaposan elvegyítjük, amíg homogén lesz.
Ezután a formába lapátoljuk és néhányszor finoman az asztalhoz verjük, hogy eltűnjenek a nagyobb hézagok,  belőle.
 

25-30 percig sütjük, amíg tapintásra ruganyossá válik. Átfordítjuk tepsistől egy tálra fejjel lefelé úgy, hogy érje a levegő alulról a piskótát, vagy egy közönséges sütőrácsra helyezzük. Teljes kihűlésig így hagyjuk!
Az oldalak mentén késsel fellazítjuk és kiborítjuk a piskótát, újra finoman ütögetve, hogy könnyebben kijöjjön.



Nagyon éles késsel vágjuk (ez fontos!) szeletekre és tálaljuk a párolt gyümölccsel és tejszínnel. Ha körformát sütünk, akkor cikkekre szeljük. Nem nőtt meg sütés közben, pedig a fotón is látható, hogy pont telítette a formát és tökéletesen megtartotta alakját, nem esett össze semennyire.

Próbaképpen sütöttem, ezért mi a gyümölcsszósz helyett most baracklekvárral fogyasztottuk. Öntet nélkül is nagyon-nagyon finom!!!!! Nálam a kisült piskóta hófehér lett, porózus, puha és nagyon finom a kérge! Elnyerte tetszésünket! Édesebb picit az átlagnál, de sokkal puhább, finomabb és kellemesebb is ugyanakkor.
Van még a mélyhűtőmben néhány tojásfehérje összegyűjtve, ezért hamarosan ismétlésre kerül az angyalok eledele!!!
Szeretném elkészíteni a trollanyu változatát is- kakaósan, tejszínes meggyel :) Mmmm....

A tojás sárgáját majonéz, fagylalt, fasírt, mártások és más süteményfajtákhoz használhatjuk fel.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim
vicuska13.blogspot.hu

16 megjegyzés:

trollanyu írta...

Pont azon gondolkodtam, hogy olyan ismerős nekem ez a sütemény:) Tényleg isteni finom, jó is hogy eszembe juttattad, mert én már unom a Pavlovát, a család mindig azt kéri. Most is összegyűlt elég sok fehérjém. Képzeld ma készült el vacsorára a pirozski, csak én sütőben sütöttem meg, annyira finom lett, az egész elfogyott, salátával ettük. Fotóztam, majd felkerül a blogra is, köszi szépen a receptet:)

Vicuska írta...

Szeretném a te variációdat kipróbálni, mert nagyon tetszett anno. Ha mindig ugyanazt kérik, rá lehet unni, éppen ezért érdemes mással is próbálkozni. Örülök, hogy Nektek is ízlett a pirozski! Sütőben sütve is finom lehet, bár véleményem szerint- diéta ide vagy oda, a zsírban sütött még finomabb :) Egészségetekre!!!! :)

gionetta írta...

Vicuska! Ez nagyon szuper ötlet! No, majd gyűjtögetek erre a különlegességre! :-))

Vicuska írta...

Köszönöm Gionetta, a közeledő Húsvéti előkészületek alatt biztosan összegyűlik a kellő mennyiség :)

heti menük írta...

Egy dolog jutott eszembe: szeretnék most angyalka lenni!...az ünnepre éppen aranygaluskát terveztem vaníliamártással, amiből ki fog maradni jó pár tojásfehérje! Jobbkor nem is jöhetett volna ez a szuper recept!:)))

Katalin írta...

Finomat és szépet sütöttél! Barbinál is láttam hasonlót, most az angyalok igazán jól lakhatnak!
Kellemes ünnepeket kívánok neked és családodnak, sok szeretettel!

Vicuska írta...

Nálam is szaporodik már a tojásfehérje mennyiség- tojáslikőrt készítettem a sárgájából a lányaimnak, mert szeretik :) Örülök, hogy időben idetaláltál! De jó lenne egy adag aranygaluska elém :D
Köszönöm, Katalin, én is kíváncsi voltam, tényleg olyan jó e az állaga az angyalok eledelének! :) A jókívánságokat nagyon szépen köszönjük- Neked és családodnak szeretettel kívánok Áldott Húsvétot!

wanna írta...

Szuper süti, ideális a tojásfehérje felhasználására. Boldog húsvétot!

Vicuska írta...

Igen, Annácska :) Köszönöm, viszont kívánom!!!

Hankka írta...

Nagyon aktuális a bejegyzés és a recept, ilyenkor, húsvéttájt valóban gyűlik a fehérje, nálam is került a fagyasztóba! :) Kellemes, pihentető ünnepet kívánok Neked és családodnak! :)

Vicuska írta...

Köszönöm! Viszont kívánom Neked is és kedves családodnak!!!

Eszter írta...

Hú, milyen j ötlet! Ki fogom próbálni! Köszi!

Vicuska írta...

Köszi, ez egy hófehér elegancia:)

Csilla írta...

Köszi a receptet, elraktároztam. Bár nemrég használtam el a fagyasztómból a fehérjéket krémes formájában, ha lesz megint ezt is ki fogom próbálni. :)

marisz57 írta...

Nagyon tetszik ez a fehér piskóta recept! Köszönettel elviszem, hogy alkalom adtán kipróbálhassam.

Vicuska írta...

Remélem, tetszeni fog! :)

Közreműködők