Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 30., péntek

SELYMES-KRÉMES EPERLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL


A fotón látható gyönyörű üvegtálka Csaba Ildikó (Tiffanylda) kezemunkája 

Egyszerű és könnyen elkészíthető nyári gyümölcsleves eperből. Mindkét lányom sikerrel készítette el ezt a túrógombócos eperlevest, így elkértem a receptet és magam is nekiálltam. Köszönöm drágáim A. és R.- ez így isteni volt!!!

Túrógombócok:

250 dk túró
1 tojás sárgája
ízlés szerint pici cukor (kb 1-2 evőkanállal)

2,5 dk vaj
5 dk búzadara (egy evőkanálnyival érdemes megtoldani)
vaníliáscukor
+ a tojásfehérje habbá verve (1/2-1 órát áll hűtőben),
majd 20-50 Ft-os kisgombócokat gyúrunk és kifőzzük enyhén sós, nem lobogó vízben.  Ahogy a felszínre emelkedtek a kis gombócok, elég nekik 5 perc főzés.
Picit lágy lesz, de ha kihűl, már ok.


Leves

2 dl tejszín + 2 dl tej
+1 kis kókusztej-konzerv (főzőtejszín vagy joghurt)
0,5 kg
 megtisztított eper turmixolva, vagy villával összetörve
4-6 evőkanál porcukor (nyugodtan tehetünk bele mézet, úgy is finom)
+ vaníliáscukor
Mindezt összerottyantani  és ha kész + a 2 dl tejszín

Hidegen tálaljuk!



Díszíthetjük frissen szedett mentalevéllel vagy citromfű levélkékkel.
Jó étvágyat!

Villámgyors eperkrémleves és szintén finom változat!

Múlt héten nem főzve, hanem nyers formában fogyasztottuk az eperlevest, amibe a következők kerültek- eper villával szétnyomva, 1 citrom héja, méz és kefir (vagy bármilyen más savanykás tejtermék). Ehhez is tálalhatjuk a kis túrós gombócokat. Testet-lelket frissítő lett!
Nemcsak eperből- málnából, szederből, ribizliből, de akár meggyből is hihetetlenül ízletes!


Facebookon is követhetitek a receptjeimet! 

Ma újra elkészítettem- de dupla adag túrósgombóccal! Nem tudok vele betelni, annyira finom! :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2014. május 27., kedd

EPERREL DISZITETT KRÉMESKOSARAK


Ez a sütemény mutatós és nagyon finom, egyik kedvencünk a családi recepttárból, mindig sikere volt a vendégek körében, bármilyen alkalomból készítettük. A 90-es évek elején-közepén még öcsém esküvői asztalán is méltó helyen díszítette a sokszínű süteményes kínálatot.


Gerdi panaszolta, hogy csak erélyes biztatásra jöttek ki a kosárkái a formából. Említettem a hozzászólásban, hogy nekem olyan finom receptem van, ahol a kosárka magától ugrik ki a fémformából.
Éva majd Okki is panaszolta, hogy sütés után a mosogatás még szörnyűbb! Erre is van megoldásom, mert én csak kitörlöm konyhai papírkendővel és elrakom a helyére a legközelebbi felhasználásig.
A másik leírt recept szintén családi, Ági nénitől, még 1976-ban körmöltem be kalligrafikus írásommal szakácsfüzetembe:)
Egyszerre a fele mennyiség is elég fogyasztásra, de én ennyit szoktam egyszerre kisütni, mert 1-2 hétig eláll a kisütött forma, amit később is beosztva, be lehet tölteni.


Hozzávalók, ebből a mennyiségből 60 db kosárka lesz:

500 g liszt
200 g margarin (vaj)
200 g porcukor
1 egész tojás (vagy 1 tojás sárgája)
3 dk jó fajta kakaó
2 dl (200 g) tejföl (tejet nem, mert rágóssá teszi)
késhegynyi szódabikarbóna vagy ½ csomag sütőpor
pici só

Vigyázzunk, hogy a margarin ne olvadjon meg! Először egy mélyebb tálban kézi habverővel jól átforgatom a tejfölt a tojással, a porcukorral, majd a kakaóval. Utána összezárt ujjal dolgozzunk, ne tenyérrel- jól kidolgozzuk a hozzávalókat. Félórát pihentetjük a hűtőben. Vékonyra nyújtjuk, pohárral kiszaggatjuk. Én úgy szoktam, hogy a 2 hüvelykujjam segítségével a kosárforma falához nyomkodom a tésztát, elvékonyítva és a tetejéről lesimítom a peremről lelógó felesleget. Nem kell a formát kizsírozni sütés előtt!!!!!
Tepsibe sorakoztattam és kb 60 db kosárkát kisütöttem. 25 perc alatt készen voltak kb 180C fokon sütve. Konyhakendő segítségével még melegen kiborítgattam őket egy nagyobb tálcára. Ezt a mennyiséget a kisebb sütőmben 3-szorra sütöttem ki :)


Elkészítettem a pudingos krémet.

Fele mennyiségű kosárka betöltéséhez fél adag krémet készítsünk! 1 l tejhez 4 csomag vaníliás (vagy lehet banán ízűt) pudingot a szokott módon kifőztem. Hagytam kihűlni. 400 g vajat habosra kevertem ízlés szerinti kevés porcukorral és egybevarázsoltam a főtt résszel és fakanállal alaposan kihabosítottam.
Mehet bele- rum vagy rumeszencia, egy citrom reszelt héja, egy csomag beáztatott mazsola, megpörkölt, héjától megszabadított kisebb darabokra tört dió, főtt, apróra vágott narancshéj.
A kosarakat megtöltjük ezzel a finom tartalommal és tetejébe nyomunk egy szem mosott epret vagy meggyet esetleg meggybefőttet.


A kisütött kosarak kemények, de ehetőek lesznek, a krém betöltése után már másnap megpuhulnak.


A másik receptet ide másolom a nagybecsű füzetemből:

„Kosár

300 g liszt
100 g vaj
2 tojás sárgája
5 dk vaníliás cukor
2 szegfűszeg
reszelt citromhéj (vagy citromlé)
rum
1 kávéskanál sütőpor

Krém:

150 g vaj
80 g cukor
vanília
2 dl tej
40 g liszt
2 tojás sárgája

Díszítés:

80 g szép eper

A bevonathoz: 30 dkg ribizli vagy eper, 300 g cukor, citromlé, 2 dl zselatinpor (hab)

A szegfűszeget a vaníliás porcukorral mozsárban összezúzzuk. A lisztet a vajjal és a csipetnyi sóval összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a cukrot, fél citrom levében elkevert késhegynyi sütőport, kevés reszelt citromhéjat, kanálnyi rumot és linzertésztát gyúrunk belőle. Ezt jól lehűtjük, majd vékonyra kinyújtva, nagyobb kerek kiszúróval 25 tésztalapot szaggatunk ki belőle. Ezekkel kisebb fémformákat bélelünk ki, majd a tésztát kisütjük.

Közben a krémhez való anyagokat keverőtálba tesszük és forró vízgőz felett (nem fontos) habverővel kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzről és lehűtjük. Ezután jól kikeverjük, amíg könnyű, habszerű krémet kapunk. Likőrrel ízesítjük és megtöltjük vele a tésztakosárkákat. Tetejüket jól megmosott, szitán lecsurgatott eperrel diszítjük és hűtőbe tesszük. Az eperre jöhet egy kis tejszínhab is.”



Még egy nagyon finom túrós kosárkát ajánlok citrom kurddal, fehér csokival és gyümölcsökkel Ljubany blogjáról. Érdemes megkóstolni!

120 g puha vaj
2 evőkanál porcukor
2 tojás sárgája
210 g liszt

 A vajat kikeverjük a porcukorral, egyesével hozzáadva- a tojás sárgákkal. Belekerül a liszt, gyorsan összeállítjuk a nem túl kemény tésztát. Folpackba csomagolva a hűtőbe helyezzük. 12 darab, 180C fokon kisütött kosárka lesz belőle. Hűl.

Túrós krém:

300 g friss zsíros túró ledarálva
150 g tejföl vagy zsíros tejszín
100 g porcukor
200 g olvasztott fehér csokoládé

A fente leírt sorrendben összeállítjuk a krémet, a legvégén beleforgatjuk a mikróban megolvasztott csokoládét

Citrom kurd:

2 tojás
1 nagyobb citrom leve
100 g cukor

Kis lángon folyamatosan kavargatva sűrűre főzzük.


A kosárkát betöltjük a krémmel, rákanalazzuk a citrom kurd-ot, gyümölcsökkel és fehér csokoládéból készült figurákkal díszítjük.

Facebookon is követhetitek a receptjeimet! 
vicuska13.blogspot.hu

2014. március 15., szombat

DIÓKRÉMES, NARANCSOS NAPOCSKA



Ez egy egyszerűen elkészíthető, dekoratív sütemény diós krémmel ízesítve, narancskarikával a tetején- nagyon találó ízkombináció! Készen vásárolt leveles tésztából egy-kettőre elkészül :)

Sütési idő: kb 15-20 perc, 180°C

1 csomag leveles tészta
1 narancs
fahéj
½ banán
1 tojás sárgája a sütemény lekenéséhez
sütőpapír

Diós krém:

200 g darált dió
80-100 g kristálycukor
2-3 evőkanál házi baracklekvár
1-2 evőkanál méz
½ dl tej (50 ml)

Összekevertem a diót a cukorral és a tejjel és kavargatva felmelegítettem. Levettem az edényt a tűzről és hozzákevertem a mézet és a baracklekvárt. Félre tettem.
A narancsot alaposan átmostam és szárazra töröltem. A héját lereszeltem. Meghámoztam és karikára szeltem. A fél banánt szintén karikára vágtam. 
A leveles tésztát vékonyabbra nyújtottam enyhén lisztezett gyúrótáblán. Kivágtam egy tálka segítségével 6 nagyobb méretű kört, majd üvegpohárral 6 kisebbet.
Pizzavágó korong segítségével (vagy hegyes végű késsel) a nagyobb köröket elosztottam 8 felé 4 vágással, a szélétől 1 cm-re.



A korongokat- a kör közepétől kifelé hajtottam a kapott háromszögeket. A korong közepébe helyeztem a kisebb körtésztát. Rákentem a diós krémet, ráhelyeztem a narancskarikát, amit megszórtam kevéske fahéjas cukorral és reszelt narancshéjjal. 6 narancsos és 2 banános napocskám lett.


A tészta részeket lekentem tojás sárgájával.
Előmelegített sütőbe téve készre sütöttem.


A diós krém ötletét Barbi mákkrémjéből merítettem. A diós szívek receptje nemsokára a blogomon! :)
Köszi Barbi!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2013. december 12., csütörtök

BANÁNOS KALÁCS BLOGKOSTOLÓRA



Ezt a banános kalácsot választottam a 13. Blogkostolóra Isa blogjáról, amit Janka Kovács hirdetett meg.
Nagyon egyszerűen és gyorsan készíthető el, csak össze kell keverni a hozzávalókat. Finom, nem túl édes kalács, nekünk ízlett! Isa Édesanyja a „Kalácsok, fánkok” receptes könyvben találta. 

A forma mérete: 11X28 cm tégla alakú üvegforma, amely lefelé enyhén szűkül

Hozzávalók:

60 g vaj
1 dl tej
2 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál citromlé
60 g cukor
2 nagyobb banán
250 g liszt
1 csomag sütőpor
1 kiskanál őrölt fahéj

A banánt meghámoztam, előbb 4 csíkra, majd mintha karikára, azaz kisebb kockákra vágtam (az eredeti receptben csak karikára). A vajat habosra kevertem a tojásokkal, tejjel, vaníliás cukorral és a citromlével. Hozzáadtam a lisztet a sütőporral és a fahéjat, csomómentesre kevertem kézi habverővel.
A sütőt előmelegítettem 180 C fokra (350-360 Fahrenheit). A kekszformát ki kell bélelni sütőpapírral, én hosszúkás szilikon formát használtam, abba nem szükséges. Belesimítottam a banános tésztát és 45-50 perc alatt készre sütöttem a kekszet.
Rácson hűlni hagytam.


Mézzel, vajjal fogyasztva- nagyon finom! Porcukorral szórva is kínálhatjuk.
Legközelebb kis diót is teszek bele :) 

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2013. június 25., kedd

KÖNNYED MEGGYES PITE



Ez egy tökéletes pite receptje, amiből sem elvenni, sem hozzátenni nem szabad semmit.
Könnyed, légies, megfelelően édes a meggy ízével töltve és szórva- egyszóval sikerrecept!
Az egyik közösségi oldalon láttam meg Gizinél a szaftos sütemény fotóját, el is csábultam rögtön és még nagyon sokszor el is fogok :D! Finom lehet cseresznyével is, ahogyan az eredeti recept ajánlotta a Magyar Konyha magazinban, vagy bármilyen más idénygyümölccsel- mint a málna, barack stb.


2 darab 16x22 cm-es kerámia tepsiben sütöttem, az aljába sütőpapírt terítettem.

Hozzávalók (Gizinél 24 x 36 cm-es tepsihez):

30 dkg vaj
3 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
6 db tojás (nagy)
reszelt citromhéj
15 dkg kristálycukor
30 dkg liszt
1 cs sütőpor
1 kg (Gizinél 70 dkg) meggy

Kivettem a vajat a hűtőből puhulni. A megmosott meggyet kimagoztam és szűrőben hagytam jól lecsöpögni a levét.
Keverőtálban mixerrel jó habosra kevertem a tojás sárgáját a kockára vágott vajjal, a reszelt citromhéjjal, porcukorral és a kis tasak vaníliás cukorral.
Habbá vertem a tojás fehérjét és tovább verve kanalanként hozzá adagoltam a kristálycukrot. A két masszát fakanállal óvatosan összekevertem, alulról felfelé forgatva a kanalat, miközben a tálat is lassan körbeforgattam.
A lisztet a sütőporral hozzászitáltam, bele elegyítettem.
Bekapcsoltam a sütőt- 170 C fokra (337-338 Fahrenheit) állítottam.
A fél adag tésztát a két kibélelt tepsibe simítottam, sűrűn megszórtam meggyel, rákerült a massza másik fele, amire a maradék meggy került. Sütőbe téve 10 perc után lecsökkentettem a hőfokot 150 C fokra légkeverés mellett (300 Fahrenheit). Légkeveréses funkció híján megfelel a 170 C fokon való sütés.
35-40 perc után kiemeltem az illatozó aranybarna süteményt!


Mennyei finom lett!!!!!

Máris kedvenccé avanzsáltam!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2013. március 5., kedd

FAHÉJAS-VANÍLIÁS SZILVÁS PITE


3 egész tojás
15 deka cukor
20 dk vaj (lehet margarin)
½ csomag sütőpor
50 dk liszt

a 2 lap közé:

kimagozott, félbevágott, nagyszemű fajta szilva
1 evőkanál fahéj
fél marék kristálycukor

Tetejére:

2-3 evőkanál tejfel
1 csomag vaníliás cukor
egy marék kristálycukor

Tepsi mérete- 25x30

Tavaly nyáron a kertből szedett, kimagozott szilvát lefagyasztottam. Most kivettem a mélyhűtőből és egy szűrőbe rakva lecsöpögtettem. Közben összeállítottam a pitetésztát- a tojásokat a cukorral villával felhabosítottam, hozzáadtam a többi belevalót, a lisztet háromszorra adagolva, de csak annyit, hogy puhább tésztát kapjak. Folpackba csomagoltam és a hűtőbe tettem bő félórára. Ezalatt a felesleges folyadék is lecsöpögött a szilváról.
Enyhén lisztezett gyúrótáblán kinyújtottam a nagyobb rész tésztát, belesimítottam a sütőpapírral bélelt tepsibe, kiraktam a fél szilvákkal úgy, hogy a héja alul legyen, a belseje felfelé csónakot képezzen. Megszórtam kevés cukorral, fahéjjal oly módon, hogy a tésztalapra is jusson.  Befedtem a másik nyújtott tésztalappal, a kezemmel lenyomkodtam. A szilvák közötti részt fektetett mutatóújjal szintén lenyomtam, hogy óvón körbe ölelje a gyümölcsöt.
Rásimítottam a tejfelt, meghintettem a cukrokkal. 180 C fokra (350 Fahrenheit) előmelegített sütőben 35 perc alatt készre sütöttem, alsó-felső lángon, légkeveréssel.
A sütemény tésztája vajjal nagyon kellemes ízű és állagú! A rákaramellizálódott vaníliás cukortól csábító illat lengte körül a kész szilvás pitét, amit jóízűen elfogyasztottunk vendégeinkkel :)

Most is meg tudnék enni egy fél tepsivel :D, de kár, hogy olyan gyorsan elfogyott!


Ebből a nyersen elrakott (vitamin megtartó) szilvából is megunhatatlanul finom: http://vicuska13.blogspot.com/2010/08/hidegen-elrakott-finom-szilva-telere.html



2013 augusztusi bejegyzés

Reni és Csilla pitéje :-) - megcsináltuk a szilvás pitédet nagyon jó lett, puszika!

Köszönöm a fotót, örülök, hogy ízlett a pite! :)


Újabb ötlet R-től- birsalmás piték, köszönöm szépen a fotókat, nagyon szépek a piték!:




Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2012. december 8., szombat

ALMÁS PIROG- APFELKUCHEN MARIÁTÓL


Az ősz ajándéka számunkra a jótékony hatású zamatos alma, ez a sütemény egy kiváló változat a hasznosítására minden időben.
Az apfelkuchen német nyelvből fordítva almás süteményt, illetve pitét jelent. Ezt a receptet natapit nick alatt sütő-főző Natasánál találtam. Szavai szerint nagyon finom, lédús és könnyen elkészíthető süti, meggyőző ízekkel. Natasa másfél adagból készítette el, megfelezte- a felébe almát kevert, a másikba- magozott szilvát (két darab 20x24 cm-es sütőformában).
Valóban érdemes elkészíteni, mert igazolást nyertek szavai!


250 g puha vaj vagy margarin
250 g cukor
1,5 teáskanál sütőpor (lehet 1 csomaggal)
5 db egész tojás
350 g liszt
1 g vanília
1 teáskanál reszelt citromhéj
1 kg alma darabolva, héjastól (ha saját termésünk)
vegyes fajtákat használtam

Az almát héjastól cikkekre vágjuk (először négybe, kivágjuk a magházat, majd az alma-cikkeket keresztbe szelve 3-4 felé) vagy vékony szeletekre. Mixerrel 5 percen át habosítjuk a vajat majd a cukorral, vaníliás cukorral és a tojásokkal tovább verjük. Keverjük össze az átszitált lisztet a sütőporral. Fokozatosan hozzáadjuk a lisztet és kikeverjük a tésztát. Krémes állagot kapunk.
A sütőformába sütőpapírt terítünk oly módon, hogy a szélein kilógjon, így nagyon könnyű lesz kiemelni a kész süteményt.
Beleforgatjuk fakanál segítségével az almaszeleteket.
Belesimítjuk a tésztát a tepsibe.


Előmelegített sütőbe toljuk a tepsit és 35-45 perc alatt arany-barnára sütjük a pirogot, nagyobb tepsiben sütve kevesebb idő alatt sül meg. 190-200 C hőfokot ír, de szerintem elég a 170-180 C fok, mert különben belül nyers marad. Sütőfüggő!


Amint kihűlt, a sütőpapír széleinél megfogva elegáns mozdulattal kiemeljük a tepsiből.
Felszeletelve meghintjük porcukorral. Ha valaki szereti, megszórhatja fahéjjal is. Langyosan is fogyasztható, adhatunk mellé tejszínhabot, fagylaltot.



Recept forrása

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2012. január 19., csütörtök

MEGGYES KRÉMES KEKSZ CSOKOLÁDÉ ALATT


A forma mérete: 11X28 cm tégla alakú üvegforma, amely lefelé enyhén szűkül

4 db tojás
100 g cukor
10 dk margarin vagy vaj
200 g liszt
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál holland kakaó
egy üveg leszűrt meggybefőtt
200 g krémszerűen kenhető tejszínes krémsajt, tömlős (2X100g) (lehet túrót vagy mascarponet használni)
1 dl 33 %-os tejszín
1 mosott citrom reszelt héja (rch)

1 tábla 100 g-os csokoládé
70 ml tejszín

egy hosszúkás kekszforma (az enyém üveg)

A margarint nagyon habosra vertem a cukorral, egyesével hozzákevertem a tojásokat. Apránként belekevertem a sütőporos lisztet. A tésztamasszát kétfelé osztottam, kisebb tálba átkanalaztam a massza 1/3-át. A nagyobbik részbe alaposan beleforgattam a kakaót. A sütőt bekapcsoltam, 175 C fokra állítottam. A kekszformát kibéleltem sütőpapírral, alulra raktam a kakaós tésztát, erre rá a világos színűt és villával 1-2 cm mélye megkevergettem, egymás mellé kis köröket forgatva, hogy márványos legyen. A tetejét megszórtam a meggyel. Majdnem egy órán át készre is sütöttem.
A tejszínt kemény habbá vertem a porcukorral (előtte jól le kell hűteni, hogy könnyen verődjön), hozzá kevertem-kavartam a kenősajtot a citromhéjjal és még egyszer gyengéden felvertem (a legkisebb fokozaton).
A mázhoz megmelegítettem a tejszínt, de nem szabad!!! forrnia, csak annyira legyen meleg (80-90 C fok), hogy a csokoládé feloldódjon benne. A sűrűsége a tejszínnel szabályozható. Ha kihűlt a glazúr, ráöntjük a keksz tetejére.
Vendégségbe vittük ezt a finom meggyes kekszet és éppen hogy készen lettem a glazúrral, indulnunk kellett. Nem érkezett volna tisztességgel rádermedni. A kocsiban való tortaszállítás baleseteit figyelembe véve nem mertem ráönteni a csoki öntetet, nehogy aztán mindenhová eljusson a kárpiton, ezért hűtőbe tettem, majd később boldogan bekóstolgattuk. Helyette csokiból készült virágokkal díszítettem a krémet.

vicuska13.blogspot.hu

2011. szeptember 9., péntek

MEGBABONÁZÓ, CSÁBITÓ MEGGYSZEMEK


szokekonyha Marcsijának  ajánlom kipróbálásra ezt a bevált, elronthatatlan finom süteményt, ígéretem szerint! No és mindenki másnak, mert egyszerű összeállítani, sok van belőle és nagyon finom. Rengetegszer sütöttem már!

Ezt a receptet több mint 30 éve kaptam Babi nevű szomszédasszonyomtól, akivel, mint ifjú asszonykák, feleségek és friss anyukák állandóan családi recepteket cserélgettünk és vittük a kóstolókat a frissen sütött finomságokból :)
Bármilyen gyümölccsel jó, készítettem már barackkal, körtével, szilvával és eperrel, de meggyel szeretem a leginkább… Ha kevésbé savanyú gyümölcsöt szeretnénk felhasználni, kicsit csökkentsük a cukor mennyiségét a tésztában.

4 egész tojás
500 g cukor
500 g margarin
1 evőkanál vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
500 g liszt
1 púpos teáskanál szódabikarbóna
0,5 l kefir, aludttej vagy tejfel, esetleg tej
½-1 kg meggy (friss, vagy lecsöpögtetett befőtt)
egy marék dió (nem fontos, de finom)

Ha friss meggyet használunk, akkor első körben kimagoljuk, miközben azt dúdolgatjuk-, …felmegy a legény a fára, meggyfa tetejére, lerázza a meggyet, Te meg babám szedjed a rózsás kötényedbe ...

A sütőt előmelegítjük 175 C fokra.
A cukrot a tojásokkal egy nagy keverőedényben mixerrel nagyon habosra verjük. Hozzáadjuk a darabokra vágott vagy lereszelt margarint. Tovább habosítjuk. Beleszórjuk a vaníliás cukrot és a citromhéját. Lemérjük a szükséges lisztet, beleelegyítjük a szódát. A tejfelt a liszttel felváltva fakanállal hozzáadagoljuk. Ennyi. Sűrű masszát kell kapnunk.
Egy nagy tepsit (enyém 30X37) kizsírozunk, belisztezünk, a felesleges lisztet kiszórjuk a masszára, beleforgatjuk.
Beleöntjük a tésztát, megszórjuk a meggyszemekkel, mehet rá egy kis dió, ha van, olyan finom, ahogy megpirul a süti tetején! 40 perc kell neki, hogy szép barna színe legyen a süteménynek!

Tapasztalatom szerint aludttejjel és tejfellel készítve magasabb piskótarészt kapunk. Szeretem ezt az összetételt, jó az állaga, harmonikus az íze, se hozzáadni, se elvenni belőle nem kell.
Ja, tortaformában is jól süthető!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. szeptember 5., hétfő

FEHÉR HABOS RIBIZLIS SÜTEMÉNY



Évtizedek óta nagy kedvencem ez a gyönyörű, mutatós, édes-savanyú, pikáns, nagyon finom sütemény! Most vettem csak észre, hogy még nem került fel a blogomra :) A recept Anyukámtól származik. Ő Irénke nénitől- anyai nagyapám testvérétől kapta Besztercebányáról régen. Nagyon egyszerű elkészíteni, olyan harmónia van benne- a savanykás piros ribizli íze keveredik az édes ropogós habbal. Számomra ez a sütemény külsőleg (vizuálisan) és belsőleg (mint ízvilág) is tökéletes!

 30x40-es tepsi

5 tojás sárgája
180 g cukor
250 g margarin
350 g liszt
2,5 evőkanál tej

½ kg piros ribizli

A HABHOZ:

5 tojás fehérje
300 g cukor
Előkészítjük a hozzávalókat. Egy nagyobb tálban alaposan kikeverjük a tojás sárgáját a cukorral és a tejjel, hozzáadjuk a puha margarint, melyet korábban kiveszünk a hűtőből, és a lisztet. Jól kidolgozzuk és táblán vékonyra nyújtjuk.
A tepsibe sütőpapírt terítünk, de ha éppen nem akad otthon, ne veszítsük el a fejünket, egyszerűen kenjük ki margarinnal a tepsinket és lazán hintsük meg liszttel. A felesleges lisztet szórjuk ki. Kézzel, tenyérrel is elegyengethetjük a vékony tésztát a tepsi méretére (én így tettem) és 180 C fokra előmelegített sütőbe toljuk. Elősütjük 180 C fokon 20 percig.
Ez alatt az idő alatt a tojásfehérjét félig habbá verjük, beleöntögetjük közben a fele mennyiségű cukrot folyamatosan tovább mixerelve, majd a megmaradt részt is lassan beleszórva- kemény habbá verjük, amit vízgőz fölött (forró vízbe állítva az edényt) folytatunk. Nekem van egy duplafenekű tejforraló fazekam, aminek az aljába vizet kell önteni egy erre a célra képzett résbe, amin aztán felforrás után a gőz sípolva kiszökell. A folyamat kb. 15-20 percig tart, amíg fényes, kemény, masszív állagot kap a hab.
Azért kell vízfürdőben vagy gőz fölött felverni a habot, hogy a nyers tojásfehérje hőkezelést kapjon és tartósan megtartsa a formáját és állagát, levegővel telítve, miközben a hófehér felhőben milliónyi apró hólyagocska képződik (könnyebb és magasabb lesz).

2013-as kiegészítés- a cukorral felvert tojásfehérjét mikrózható edénybe halmozom és beteszem 3-4x 1 percre a mikrohullámú sütőbe. Közben az ujjammal ellenőrzöm, milyen az állaga. Tulajdonképpen átgőzölöm a tojáshabot macera nélkül. Egyszer kipróbáltam, mert így készítem a habot a madártejhez- bevált. Azóta csak így csinálom!!!

A még forró, kisült tésztára rászórjuk a mosolygó ribizli szemeket (lehet fagyasztott ribizlit használni, de előtte sűrű szűrőn lecsepegtetjük alaposan).

Óvatosan szétosztva rákanalazzuk a habot és 140-150 C fokú sütőben ropogósra szárítjuk, nálam ez kb 25 perc. Ezt is kézzel szoktam ellenőrizni, megtapintva, hogy megfelelően roppanós legyen a teteje. Ahhoz, hogy hófehér maradjon a hab, ilyen kisebb hőmérsékleten süssük, ha enyhén barna színt szeretnénk kapni, akkor emeljük picit a hőt a sütőben.

Facebookon is követhetőek, olvashatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. augusztus 22., hétfő

MÁLNÁS TÚRÓVARÁZS SÜTÉS NÉLKÜL

 


Alíz túróvarázsa ihlette a desszertem elkészítését. Az ötletet adó receptben orda és sárgadinnye szerepel, ráadásként meggy sárgabarackban, de az augusztus 20.-ai ünnepekre való tekintettel abból kreáltam, ami volt itthon. Egyik kedvenc gyümölcsömet, a káliumban gazdag málnát csempésztem a túróvarázsba. Tekintettel a családtagok mennyiségére rögtön dupla adaggal kezdtem neki a készítésnek.

500 g túró
250 ml tejszín (2,5 dl)
8-10-12 dkg porcukor (ízlés szerint)
200 g friss málna
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve
1 csomag zselatinfix, de talán még egyet pluszban elbír a massza, szebben szeletelhető
1 tortabevonó tejcsokoládé (10dkg)
folpack

A keverőtálba öntjük a jól lehűtött tejszínt és kis fordulatszámmal kemény habbá verjük, hozzáadjuk a porcukrot, a reszelt citromhéját, belefacsarjuk a citromlét a tenyerünkön és zárt ujjainkon keresztül, hogy a magok ne kerüljenek bele. Beleszórjuk a zselatinfixet és most már jöhet a túró is.
Egy gerincformát (vagy hasonló formájú hosszúkás keskeny edényt)kibélelünk folpackkal, hirtelen ötlettől vezérelve megolvasztottam egy tortabevonót és az aljába csorgattam úgy, hogy befedje a teljes alját. Erre simítottam a túrós massza felét, kiraktam a könnyű vízsugár alatt leöblített és lecsepegtetett málnaszemekkel, befedtem a maradék túróval, elsimítottam és lefolpackkozva a hűtőbe tettem dermedni.

Tálalás előtt óvatosan kilazítottam a desszert oldalán a folpackkot és lapos tálra borítottam élvezeti cikkünket. Vízbe mártott késsel szeleteljük- írta Alíz, de erről a fontos momentumról, őszintén bevallom, megfeledkeztem :)

Legközelebb sort kerítek Alíz finomságára is!

vicuska13.blogspot.hu

2011. augusztus 13., szombat

TÉNYLEG TÖKÉLETES ALMÁS PITE VERUSSTÓL


Veruss Tökéletes almás pitéjét sütöttem meg tegnap.
Számomra újdonság volt a tésztájában a citrom leve és az almában a sok mazsola. Dupla adagból hoztam össze egy nagy tepsire valót, már el is fogyott, mindenkinek ízlett. Zárójelben leírom az eredeti recept adagjait is, ha valaki kisebb tepsire valót szeretne sütni.

50 dk liszt (27 dk)
25 dk margarin vagy vaj (12 dk)- le szoktam reszelni
15 dk cukor (8 dk)
2 tojás (1 db)
1 citrom leve és reszelt héja (1/2 db)
2 csomag vaníliás cukor (1 db)
2 kanál tejföl (1 kanállal)
pici só

Töltelék:

2 kg alma (1 kg)
10 dk mazsola (3 dk)
8-10 dk cukor (5 dk barna cukor)
1 csomag vaníliás cukor (1 csomag)
fahéj- ízlés szerint
4 evőkanál búzadara (2 ek gríz vagy darált dió)

A tészta hozzávalóit kimérjük és összeállítjuk, folpackban hűtőbe rakjuk pihenni. A mai kor modern háziasszonyai robotgépben egy perc alatt oldják meg ezt a feladatot. Közben a megmosott almát héjastól lereszeljük nagylyukú reszelőn, a levét kinyomkodjuk és megisszuk. Sokféle gyógyító hatás rejlik az alma héjában, ezért nem hámozom, a leve csersavtartalma pedig elősegíti az emésztést és jó hatású a májunk működésére. Összességében igazi gasztronómiai csoda! Ha tehetjük, fogyasszuk minden nap!
A lereszelt, kinyomkodott almát tehát összekeverjük a cukorral, fahéjjal, búzadarával, vaníliás cukorral és a megmosott, meleg vízben megáztatott mazsolával, amit kinyomkodva adunk hozzá.
A tészta leheletnyivel nagyobb felét a tepsibe nyújtjuk, befedjük az almával, ráterítjük a másik nyújtott lapot, lekenjük tojás sárgájával, meghintjük egy marék cukorral. Villával itt-ott megszurkáljuk, hogy a keletkezett gőz könnyedén el tudjon illanni.
Előmelegített sütőben 180 C fokon 35 perc alatt készre sütjük. Ha kellemes fahéjas almaillat lengi be a konyhát, akkor a sütink megsült. Kockára vagy keskeny szeletekre vágva, porcukorral hintve kínáljuk.

A fotón a háttérben látható tortaszelet Adrienn leányzóm fehér-erdő tortája! Mennyei finomságú, volt :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. augusztus 7., vasárnap

LEVELES TÉSZTÁBÓL ALMARÓZSÁK süteményként


Gyors, nem bonyolult, olcsó és dekoratív sütemény!!! Imádom ezt a sütit, első látásra beleszerettem :)
Az ötletet orosz interneten találtam és kicsit módosítottam. Kellemes íze és dekoratív látványa miatt közkívánatra már többször sütöttem.
Nem érkeztem készen lefotózni, olyan gyorsan elfogyott! :D

500 g leveles tészta
2-3 darab közepes alma
1 kiwi
4 evőkanál cukor
(opcionálisan lehet vaníliás cukor, citromhéj- ízesítéshez)
fahéj

A kiengedett leveles tésztát 2x25 cm-es csíkokra vágtam. Az almát megmostam, 4-be vágtam és kivágtam a magházát. Szeletekre vágtam, most kicsit vastagabb lett, de inkább vékonyabbra (!) kell szeletelni, hogy könnyen lehessen majd formázni illetve feltekerni. Mikróban 1+2 perc alatt kicsit átpuhítottam. Az eredeti recept szerint cukros (lehet enyhén citromos) vízben 2-3 percig párolják, csak annyi ideig, hogy hajlíthatóvá puhuljun. párolás után alaposan lecsepegtetjük.
A tésztacsíkot megszórtam fahéjas cukorral (eredetileg nem szerepelt ez a fűszer, de ha már alma, akkor szerintem szinte kötelező) és kiraktam az almacikkeket oly módon, hogy a tészta peremén kicsit túllógjon a héjas oldala. Ráhelyeztem 1-1 cikk kiwit.


Óvatosan, szorosan feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem. A tésztacsík végét a rózsa alá tűrtem. Le lehet kenni tojás sárgájával vagy vízzel sütés előtt. Sütőpapírral bélelt gáztepsire helyezzük vagy muffinsütőben sütjük készre.
180C fokon 25-30 perc alatt kisütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk, frissen sütve a legfinomabb!

Piros almahéjjal mutatósabb az almarózsa sütemény.

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2011. július 10., vasárnap

MÁLNÁS A´LA TIRAMISU ROLÁD ADRIENNEK



Kriszti gasztroblogján találtam ezt az ötletes rolád formájú tiramisut amit kicsit átmódosítottam.
Ebben a kánikulában esztelen öngyilkosság lett volna begyújtani a konyhában a sütőt, ezért elhatároztam, hogy megkönnyítem a dolgom :)
Az eredeti recept hozzávalói: 18 db babapiskóta, 250 g mascarpone, 2 evőkanál cukor, 2 adag erős fekete kávé és kakaópor a diszítéshez.
Nyers tojást nem használtam és a mascarponét tejfellel és lime kifacsart levével tettem pikánsabbá. A babapiskótához feketekávé helyett cukros forralt vizet készítettem a mártogatáshoz. Mindezek a különbségek egy új nyári süteményt eredményeztek, de az alapötletet és az inspirációt Krisztinek köszönhetjük! A babapiskóta, azaz savoyardi nevét az olasz királyi családról, a Savoyai-ról kapta.

Készíthető fele mennyiségből és akkor csak egy tekercset kapunk vendégvárónak például, de biztos vagyok benne, hogy egy példányban kevésnek fogják találni!

2 tekercshez:

4X12 db babapiskóta (olasz nevén savoyardi)
2X 250 g mascarpone (tehát 2 dobozzal)
3 lime leve és lereszelt héja (citrommal is finom)
375 g 20 %-os tejföl
porcukor ízlés szerint (kb 5-6 evőkanál)
1 csomag 20 g-os instant zselatin fix
2 dobozka málna (szűrőbe téve mostam és jóóól lecsöpögtettem)
frissentartó fólia (folpack)

Leterítettem egy kb. 40 cm hosszú folpack darabot. 2,5 deciliter forralt, kihűlt vízben feloldottam 2,5 evőkanál cukrot. A kekszeket gyors mozdulattal, egyesével és mindkét oldalát belemártottam az édesített vízbe és kiraktam 3x7 db-ot egymás mellé sorjázva.

A krémhez dinamikus tempóban habverővel kissé felvertem a tejfölt a cukorral, tovább verve hozzáadtam a mascarponét és a kifacsart 2 lime levét, a legvégén pedig a zselatin fixet. Egyet meghagytam díszítéshez. A málnából félretettem egy kis maroknyit a rolád tetejére. A krémet szemre megfeleztem és valamennyit ebből is oldalra raktam. Nem elfelejtendő ám, hogy a lime-okat alaposan mossuk meg, töröljük szárazra használat előtt…
Hosszában az első két sor piskótára rákentem a krém felét, a közepén megszórtam málnával és feltekertem rolád formájúra a fólia segítségével. A két végén megtekertem és a hűtőbe raktam. Ugyanígy jártam el a másik tekerccsel is.
Miután több mint fél napot hűsöltek, óvatosan kitekertem a fóliából és kidíszítgettem. Jól összeállt a rolád annak ellenére, hogy az átitatott piskóta igencsak képes magába szívni minden nedvességet és ettől ellágyul, akárcsak mi, amikor végre megkóstolhatjuk művünket! :D
Úgy tűnik számomra, hogy nyugodtan le lehet fagyasztani, mert jól tűri a jéghideg klímát! De előrelátó háziasszonyok kettőt készítve- egyet lefagyaszthatnak egy előrelátott alkalomra... amikor nincs idejük a desszerttel foglalatoskodni.

Nagyon kellemes ízű, kánikulában könnyen elkészíthető sütit élvezhettünk Adrienn lányom szülinapján!!! GYORSAN ELFOGYOTT! Képtelenség korlátozott mennyiségben fogyasztani!!! Még nem tudják a fiatalok, hogy még egy adag várja őket holnap ;)

Boldog szülinapot, drágám! :)

Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu