Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

2011. november 25., péntek

KRUMPLISALÁTA FÜSTÖLT HALLAL azaz "SPRATTUS BALTICUS"-AL


0,5-1 kg krumpli héjában főzve
1 füstölt sprotni növényi olajban, balti-tengeri (160 g)
5-6 db sós uborka
1-2 nagy lila hagyma
2 piros húsú paprika

bors

ÖNTET:
1 kg krumplihoz ennek a duplája kell

1 dl majonéz
1 dl tejföl
1 tk mustár
0,5 dl uborkalé

bors

Wanna receptjét , amibe eredetileg a sprotni helyett füstölt lazac és 1 evőkanál kapribogyó került, újra elkészítettem és érkeztem le is fotózni, igaz, most némi változtatássalcsináltam! Azonnal elfogyott ez az adag is, mert nagyon finom!

A megfőtt, kihűlt krumplit meghámoztam, negyedelve felkarikáztam. A hagymát félkarikára, az uborkát hosszú csíkokra, majd kis kockákra vágtam, a paprikát negyedelve vékony csíkokra.


A felbontott "sprattus balticus" füstölt hal konzervből kihalásztam a halakat, a farkukat levágtam és 3 darabba szeleteltem. Mindezt egy nagyobb tálba raktam.
Az öntethez valókat összekevertem, kissé utána ízesítettem. Hűtőben hagytam összeérni, majd jóízűen elfogyasztottuk vacsorára.

A sprotni hal számos fontos vitamint tartalmaz A, B1, B2, E, stb és ásványi anyagokban is gazdag, mint kálcium, foszfor, króm stb., így hozzájárul a csontritkulás, cukorbetegség megelőzéséhez, lassítja az öregedési folyamatokat és megelőzheti a vérrögképződést.

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

23 megjegyzés:

Éva írta...

Guszta, nagyon finom lehet! Szeretem a halat is meg a krumplisalátát is így a kettő az egyben biztos nagyon ízlene!

Vicuska írta...

Nem utolsó sorban nem drága a hozzávaló, az eredeti recept is nagyon finom, ez a változat nem kevésbé.

Kati írta...

Én sem ettem még így egybe, de biztos ízlene:)

Vicuska írta...

Az uborka, a paprika és az öntet valami fantasztikus harmóniát ad ízben!

marcsis írta...

Szívesen lettem volna vacsoravendég, én is jóízűen ettem volna! :)
Szeretem a krumplisalátát és a sprotnit is, így együtt még nem ettem, de biztos finom!

Petra írta...

Tetszik! :)

wanna írta...

Örülök, hogy tetszett a receptem és elkészítetted.
Igazán jól sikerült! Ezt nem lehet elrontani, tényleg, bármilyen hallal kitűnő. De talán még hal nélkül is, mert maga a burgonya, a zöldségek és az öntet csodás.

Seafalcon írta...

Hinnye, ez aztán a jó ötlet! Ki lesz próbálva!!!

Gerdi írta...

Ez nagyon jó! Sokféle krumplisalátát készítettem már, de ilyet még nem, hát jöjjön:-)

Gizi írta...

Nagyon finom saláta!!! Akár előételként is feltálalható. Szívesen megkóstolnám, na majd én is elkészítem.:)

Vicuska írta...

Minden íz hozzáteszi a maga hangjegyét ebben a szimfóniában, szerintem bevonul a családi repertoárba, ha megkóstoljátok :)

Vicuska írta...

Vasárnap vendégeim lesznek, lehet el is készítem, mint előételt. Szívesen vendégül látlak, gyere :)

trollanyu írta...

Wannánál is csodás volt, a te változatod is fantasztikusan néz ki:) Nekem is muszáj lesz elkészítenem, mert annyira finom lehet.

Márti írta...

Nagyon jól hangzik!

hankka írta...

Hű, ez nagyon jól hangzik, annál is inkább, hogy imádom a füstölt sprotnit! Nem is tudtam, hogy sprotni ilyen egészséges. Vittem a receptet, köszönöm! :))

Vicuska írta...

Köszönöm mindenkinek, én is nagyon szeretem a füstölt sprotnit, nem csak szendvicsekre :)

Kreatív konyha írta...

Mi is szeretjük a füstölt sprotnit, mégis olyan ritkán van. Valahogy nincs soha eszemben.

Tetszenek a szállingózó hópelyhek :)

Katalin írta...

Nagyon finom lehet az új salátád.
És köszi a névnapi gratulációt.

Vicuska írta...

Hát igen, manapság már oly sok félét főz az ember, hogy néha elfeledkezünk még a szeretett ételeinkről, hozzávalókról is :) A szállingózó hópelyhek egy alkalmazás, valamelyik blog oldalon találtam a rá utaló linket.
Nincs mit Katikám :), finom volt!

Roza írta...

Ez nekem is nagyon tetszik!:) Elviszem!:)

Vicuska írta...

Vidd csak, Roza :)

tücsi írta...

A krumpli salátát azt igen megenném, de ami füstölt azt már kevésbé. A férjem és a fiam szeretik, nekik ez most nagyon tetszene, hogy végre valaki ilyen finomat készít füstölt halacskákból. Gyönyörű színe van a salátás tálnak.

Vicuska írta...

Tücsi, hal nélkül is élvezhető, ki kellene próbálni :) A fiúk részébe meg tedd bele a füstölt halat!