Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

2012. január 26., csütörtök

JUHTÚRÓS PULISZKA CHAMPIGNON GOMBÁS SERTÉSLAPOCKÁVAL

Azóta már rengetegszer készítettem, hús és gomba nélkül, sima juhtúrós puliszkaként és nagyon ízlett csirkemájjal is. (2016 szept.)




Hálás vagyok Mártinak , hogy leírta az általa heti rendszerességgel készített helyi specialitást- a juhtúrós puliszka elkészítését.

Pohár vagy csésze mérete: 250g = 2,5 dl

5 pohár víz
1 kávéskanál só
2 pohár kukoricadara

250 g juhtúró (vagy bryndza, brindza) nálam jelen esetben: 125 g juhtúró + 125 g kecskesajt
15 dk füstölt szalonna
tejföl a tálaláshoz


Beszereztem végre a hiányzó juhtúrót, csak nem néztem utána vásárlás előtt a szükséges mennyiségnek, ezért, mint utólag kiderült, csak 125 g-os volt a csomag. Az eredeti recept szerint pedig 250 g szükségeltetik. A puliszkát már megfőztem, ezért megoldást kellett találnom, hogy ne legyen már olyan „szegényes” az a töltelék. Fokhagymával ízesített kaporral fűszerezett házi kecskesajtból volt egy darab a hűtőben, hát én hirtelen felindulásból azt kis apró kockára vágtam, juhtúrónak álcázva, a brindza sor közé rejtettem. Sós jellegüknél fogva olyan jó ízt adtak a puliszkának és állaguknál fogva a sütőbe tolva gyönyörűen összefogták, összeolvasztották a rétegeket, bár a kecskesajt megtartotta eredeti formáját. Jó döntésnek bizonyult a kecskesajt!

A szalonnát kis kockákra vágva kisütöttem.
A gáztűzhelyre helyezett nagyobb, öblös lábasban felfőztem a vizet a sóval, de nem vártam meg, hogy főjön, hanem valamivel hamarabb szórtam bele a puliszkának valót, miközben fáradhatatlanul kevergettem a masszát, nehogy összekapja a víz. Mártika azt írta, hogy fedő alatt, ám én biztos, ami biztos, forrástól számítva 10 percig kevergettem egy masszív fakanállal. Gyönyörű napsütötte színében gyönyörködtem közben.
A sütőt bekapcsoltam, 180 C fokra melegítettem. Közben egy 15x25 cm-es kerámia tepsibe terítettem a puliszka kb 1/3-át. Rákanalaztam valamennyi pörcöt a zsírjával együtt és megszórtam a juhtúró, majd a kecskesajt felével. Beterítettem egy réteg puliszkával, szalonnakockákkal, sajtokkal. A felső réteggel már rutinos mozdulatokkal ugyanígy jártam el. Hogy őszinte legyek, én már így nekiestem volna megkóstolni :D
30 perc alatt készre sütöttem. Gyönyörű lett! Tejföllel és gombás sertéshússal tálaltam.

Látszik a fotón is, hogy azon melegében, akarom mondani még forrón tálaltam, ezért kicsit szétesett, de a repetánál már szépen szeletelhető fotogén téglalapokat lehetett szelni belőle.

Fél kiló sertéslapockát felkockáztam és forró olajban fehéredésig átsütöttem, megsóztam, megborsoztam és vízzel bőven felöntve fedő alatt sütöttem. Félidőben hozzáadtam a közben megpucolt negyed kiló (300 g)szeletekre vágott barna champignon gombát. Negyed óra után hozzákevertem egy-két kanálnyi burgonyakeményítőt, 5 perc múlva levettem a tűzről és megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel. Kapott kétkanálnyi tejfölt is.

Méltó kísérője volt a juhtúrós puliszkánknak!!!!
Többszörös eséllyel és méltósággal bekerült a „gyakrabban fogjuk készíteni” kategóriába :) Nagyon-nagyon finom volt!!!!



Érdekesség a Wikipédiáról:
Román szavak más nyelvekben

Elsősorban a pásztorélet területére jellemző szavak kerültek más nyelvekbe (200-nál több a magyarba, 25 a szlovákba.[6]

Ilyen, például, a brânză ’túró’ szó, amely közvetlenül szomszédos népek nyelvébe került, és ezek közvetítésével távolabbi nyelvekbe is. Megtalálható a szlovák nyelvben (bryndza), a csehben (brynza) a lengyelben (bryndza), az ukránban (бринза), az oroszban (брынза), a belaruszban (брынза), a jiddisben (ברינזע – brinze), de még az észtben (brõnsa) és a németben is (Brimsen). Megjegyzendő, hogy miközben a brânză a románban mindeféle túrót és sajtot összefoglaló fogalom, más nyelvekben csak a juhtejből készült túróra vonatkozik. Ilyenből készül például a magyarul liptói néven ismert túró. A szlovák nyelvben a szóból több más szó is képződött: bryndzový ’túrós, túróból készült’ bryndziareň ’túrót termelő üzem’, bryndziarský a túrót termelő iparágra vonatkozó melléknév, bryndzovník ’túróval készült sós sütemény’. A bryndza az Európai Bizottság rendeletei révén két oltalmazott termék nevében szerepel. A lengyel bryndza podhalańska OEM (oltalom alatt álló eredetmegjelölés) lett,[7] a slovenská bryndza pedig OFJ (oltalom alatt álló földrajzi jelzés).


Forrás: http://hu.wikipedia.org


Ismert még kukoricagánica, kukoricamálé, ganca, keményebb sült változata a görhe.

Mivel a búzával és rozzsal ellentétben a puliszka nem tartalmaz sikért (glutént), a lisztérzékeny személyek táplálkozásában fontos. Jelentősége ismert még a csecsemőélelmezésben is – a sikértartalmú gabonák helyett felhasználva segíthet megelőzni a lisztérzékenység kialakulását.

Nosalty.hu oldalról- "A juhtúró, vagy másik közismert nevén a brindza a friss sajtok közül az ún. oltós alvadású sajtok közé tartozik.
Eredetileg Romániában készítették, de gyorsan elterjed a közép- és kelet-európai országokban a középkorban.
A juh tejét 30-35 C-osra melegítik és tipikusan kisebb faedényekbe adagolják, majd beoltják. Több napig érlelik, miközben renszeresen megkeverik.
Ennek a folyamatnak a végén készül el a sima, könnyen kenhető, kissé csípős és sós, jellegzetes ízű túró.
Jelentős a probiotikum tartalma, így fogyasztása nagyon kedvező hatású a bélflóra működésére.
Közismerten a szlovák konyhában gyakran használják. A kőrözött és a sztrapacska elengedhetetlen kiegészítője."



"Puliszkát az asztalra,
ne légy fukar asszonyka!
Melléje egy bog hagymát,
hogy csókolnám meg a szád.

Borból is egy fityákkal,
de a jobbik fajtából!
Osztán szépen összebúvunk
Hold-paplannyal takaródzunk.

Csillagokra függönyt húzunk,
meg ne igézze az álmunk!
Hadd szállhassunk felhőkön túl,
'hol a kurta farkú -se túr."



Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

10 megjegyzés:

hankka írta...

Meghiszem, hogy finom volt kecskesajttal is! Nagyon guszta! :)

Vicuska írta...

Minket levett a lábunkról így, ahogy volt :)

Gizi írta...

Nagyon guszta!! A napokban több blogbon is találkoztam a puliszkával, és mindegyik recept más. Most úgy megkívánta, hogy muszáj lesz nekem is elkészíteni.:)

Gerdi írta...

Ha nem is hetente, de szoktam puliszkát főzni. Mi csirkemájjal szeretjük a legjobban, de a túrós-sajtos-tejfölös sem megvetendő. De a gombás hús is méltó mellévaló:-)

Vicuska írta...

Gizike, akkor megértesz, mert én is hasonló hatások alá kerültem :)
Gerdi, legközelebb csirkemájas lesz, már csak miattad is kipróbáljuk, most tolmácsoltam a férjemnek és sűrűn bólogatott, hogy jöhet :D

Szabina írta...

Tyűű ez nagyon finom lehet! Nagyokat nyelek. Imádom a juhtúrót, érdekes ez a bryndza szó, nekem egyből sajtféle jutott róla eszembe, de nem jártam messze a valóságtól. :)) Köszönöm az információt!

Márti írta...

Akkor bővült a puliszkát kedvelők klubja! mondtam én, hogy finom!
A + érdekességet, külön köszönjük :)

Márti írta...

Ja, akkor a grillen sütöttet is kipróbálhatnád !

Katalin írta...

Megint nagyon finomat készítettél!

Vicuska írta...

Köszönöm, Szabina :)
Igen, igen Márti, elkötelezetten beléptünk a klubba :D és köszönjük ennek lehetőségét!
Köszönöm, Katalin :)