Keress egy receptre, vagy összetevőre

KEDVENC OROSZ RESZELT KRUMPLISALÁTÁM






Rakott krumpli saláta :) (Hankka elnevezése, Ő a névadó)

Nagyon szeretjük ezt a megformázásában a megszokottól eltérő, ettől ízben igen különleges krumplisalátát! A múlt század 90-es éveiben kaptam ezt a receptet az akkori Jugoszláviában járva egy Zentán élő kedves magyar családtól. Általában mindenki találgatja- miből és vajon hogyan készült, mert nem egyértelmű a külcsín miatt :) Volt már olyan eset, hogy érdeklődve a belevalókról, első komponensként a tojás után a rizst említették :)

5 tojás keményre főzve
5 közepes krumpli héjában megfőzve
kell még egy nagyobb fej vörös- vagy lilahagyma (vagy 2-3 kisebb)
1-2 db savanyú uborka (lehet paprika is)

bors

Egy tálba először kevés tejfelt öntünk, majd rétegenként össze állítjuk a salátát- ráreszelünk egy kis krumplit (a reszelő nagy méretű lyukán), ráterítünk egy sor hagymát karikára vágva, vékonyra szeleteljük erre az uborkát, majd egy sor karikára szeletelt tojás következik- így sorakoztatjuk a rétegeket, míg a hozzávaló el nem fogy.
Közben sózzuk, borsozzuk.

1 evőkanál ecetet (vagy 1/2-1 citrom kifacsart levét), 1 kanálka porcukrot, kevés sót összekeverünk 3 dl tejfellel, 1 tubus majonézzel és az egészet ráöntjük. Ha nincs kéznél majonéz, lehet házit készíteni, de, a fentieken kívül egy kis mustárral és egy evőkanál olajjal keverem ki a tejfölt. Finoman, hogy ne nagyon törjön-, összekeverjük. Pár órán át érni hagyjuk a hűtőben.

Nem érkeztem fotót készíteni egyszemélyes, individuális adagról, de a készítés fázisáról van fénykép és az asztalon feltálalt krumpli salátáról is sikerült kinagyítanom, hogy könnyítsek vizualizálni…

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim 

vicuska13.blogspot.hu

11 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon finom lehet, sok jó dolog van benne.

Hankka írta...

Mindig olyan finomságos ételeket hozol! Ez a saláta is nagyon jól hangzik, magamban el is neveztem rakott krumpli salátának! :)

Vicuska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
trollanyu írta...

Még nem is hallottam erről a salátáról,de hogy finom az nem is kétséges:)Ez nagyon találónév, rakott krumpli saláta:)

Vicuska írta...

Teljesen más az íz-érzékelés, mint amikor szeleteled a krumplit. A szósz is harmonikusan illeszkedik hozzá ízhatásban. :D Hankka, tetszik a rakott krumpli saláta elnevezésed, így fogom ezentúl becézni, Téged idézve :)

Vicuska írta...

Nekem is tetszik ez az elnevezés! :) A saláta meg különösen!

Márti írta...

Nagyon tetszik, biztos kipróbálom!

Hankka írta...

Most látom, milyen okos vagyok, a bejegyzés első mondata is rakott krumpli saláta! De ha ezentúl miattam hívod is, az nagyon megtisztelő! :D

Gerdi írta...

Szinte ugyanaz, mint ahogy én készítem a krumplisalátát, mégis más. Érdekes a reszelt krumpli benne, ami rizsnek álcázza magát:-)

Gizi írta...

Nagyon guszta, és remek recept!! Köszönöm, hogy megosztottad, én biztosan kifogom próbálni, mert nagyon tetszik így a saláta összeállítása.:)

Vicuska írta...

Márti, szerintem is tetszeni fog!
Hankka, találó nevet adtál :)
Igen, Gerdi, ugyanaz és mégis más, azonos alapanyaggal is lehet egészen más jellegű ételt kreálni, lám, még az álcázás is lehet mesteri :D

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők