Keress egy receptre, vagy összetevőre

KUKORICÁS CSIRKELEVES RACHEL ALLENTŐL



Léleksimogató, gyorsan elkészülő leves nem csak borongós napokra!

Barátnőm L.O. Mariann férje, Jóska készítette ezt a finom levest, vöröshagyma helyett pórét használt. Valóban nagyon ízletes, napsütötte, pénztárcakímélő leveske!!!

450 g kukorica konzerv (vagy fagyasztott megfőzve)
200 g csirkemell (maradék is jó)

2 dl tej
2 dl tejszín
5 dl csirke-alaplé
frissen őrölt bors
friss petrezselyemzöld
1 teáskanál friss vagy szárított tárkony apróra vágva (el is maradhat)
1 vöröshagyma (vagy póréhagyma)
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olaj


A pórét és a fokhagymát apróra vágjuk. A felhevített vaj és olaj keverékébe tesszü, rá a kockára vágott csirkemellet.  Jó 10 perc alatt átsütjük.



A kukorica ¾-edét leturmixoljuk a tejjel, tejszínnel és csirke-alaplével és a húst felöntjük vele. Sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a tárkonyt és a maradék kukoricaszemeket. 7 perc főzés után petrezselyemmel meghintve, frissen pirított kenyérrel tálaljuk.


Trollanyu krémsajttal készítette, kurkumával és curry pasztával megbolondította az ízvilágát.
Azt írta, hogy 1 dl fehérborral is nagyon ízletes! Lehet variálni!

Recept Renitől
Home Cooking c. könyv

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

8 megjegyzés:

trollanyu írta...

Ezt én is gyakran készítem, tényleg nagyon finom:)

Vicuska írta...

Rákerestem Erzsó Nálad, nagyon étvágygerjesztő leves, jó ötlet bele a krémsajt, szerintem úgy még selymesebb az íze.

gionetta írta...

Hm, ez igen jól hangzik! Ez kell a túlterhelt gyomornak. :-) Bár nem fogyókúrás, de sebaj!

Vicuska írta...

Nekem nagyon ízlett! :)

wanna írta...

Mi is nagyon szeretjük a kukorica krémlevest,igaz csirkemell nélkül...:)

Vicuska írta...

Csirkemell nélkül is finom :)

Ditti írta...

Ez annyira, de annyira tetszik, hogy el is mentettem, és szerintem még a héten ki is fogom próbálni. :) Köszönöm a receptet! :)

Vicuska írta...

Köszönöm Ditti, referálj, hogy ízlett :)

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők