Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

2012. január 21., szombat

LEFAGYASZTHATÓ SÓS ROPOGÓS SAJTOS CSIGA


Ez is az az „este összeállítom, ha jön a vendég, gyorsan kisütöm” kategória. Nyersen lefagyaszthatóak a rudak, de ki lehet a fele mennyiséget sütni és csak a másik felét elraktározni a mélyhűtőben. Amikor sor kerül rá, elővéve feldaraboljuk, nem kell teljesen kiengednie, így könnyebb szeletelni és már süthetjük is.

Tehát este összeállítottam a rugalmas tésztát:

50 dk liszt
25 dk margarin
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál só
1 egész tojás
200 g tejföl

Hosszúkás rudat formáltam belőle, amit kettéosztva elvágtam, majd újra feleztem mindkét darabot- így 4 egyenlő részt kaptam. Mindegyiket egyesével kinyújtottam és rákentem a sajtos krémet:

200 g vaj
200 g reszelt sajt
1 teáskanál só
vagy ½ teáskanál só és 1 teáskanál piros Arany
én a saját elrakású darált piros paprikát sóban
használtam- 1 bő evőkanálnyit

Amennyire lehetett, szorosan feltekertem és fóliába (folpack) csomagolva, mint egy szaloncukrot, a hűtőbe küldtem másnapig.
Következő napon elővettem egy rudat, 2 mm-esre szeleteltem éles szélesebb késsel és sütőpapírral bélelt sütőlemezre sorakoztatva a csigákat 200 C fokon 10 perc alatt kisütöttem.


Amíg sült, azalatt felszeleteltem a következő rudat.

A 4 rúdból négy gáztepsinyi sós ropogós sajtos csigát kapunk. Frissen, de pár napig dobozban tárolva is nagyon finom sós rágcsa.

Recept Limarától, innen 

vicuska13.blogspot.hu

21 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Vicuska!

Ez a legkedvesebb sajtos ropogtatni valóm! Imádom! Nagyon guszta!!

Vicuska írta...

Köszönöm, Krisztina, lám, pedig milyen egyszerű a maga nemében és mégis milyen imádnivalóan finom :)

trollanyu írta...

Nagyon jól néz ki és ez a fagyasztás most nagyon megfogott. Még sosem próbáltam így nyersen lefagyasztani, de most meg fogom próbálni.

Gerdi írta...

Nagyon lemaradtam a finomságaidról, jó néhány újságot látok! De ez a sajtos csiga a legcsábítóbb:-)
Nézz be hozzám, légy szíves, szeretnélek egy díjjal megajándékozni!

Vicuska írta...

Milyen jó lesz majd trollanyu, amikor egy-két hét múlva akár csak előkapod és voálá, ott a friss sajtos csiga a semmiből :)
Köszönöm, Gerdi kedves és figyelmes vagy, megyek hozzád :)

Katalin írta...

Nézz be hozzám, vár egy meglepetés :)
http://katalin-konyha.blogspot.com/2012/01/magyarok-asztala-dij-uj-dij-tolem.html

Barbi írta...

Krisztitől már én is megsütöttem és jól vizsgázott! Nagyon praktikus kis csiga! :))

Gizi írta...

Nagyon guszta!! Milyen jó ötleteid vannak, eszembe nem jutott volna lefagyasztani. Köszönet érte, kifogom próbálni.:)

Vicuska írta...

Katalin, köszönöm meghívásodat, viszek egy kis kóstolót is :)
Barbi, találó kifejezés :)
Gizike, szívesen, a lefagyasztásról mástól hallottam, ami annyiból praktikus, ahogy Barbi jellemezte, hogy összeállítod, eltakarítod a "romokat", lepihensz, aztán napok múlva friss sütit varázsoltál a vendégeid vagy éppen a családod elé, utazás előtt.

hankka írta...

Szuper, viszem is! Tetszik, hogy lefagyasztható, jó szolgálatot tesz, ha hirtelen kell valami ropogtatnivaló! :)

Márti írta...

Ez nagyon praktikusnak hangzik! el is mentem a receptet! köszi :)

hankka írta...

Vicuska, nézz be hozzám légyszíves, meglepnélek valamivel!

Vicuska írta...

Praktikus és jó szolgálatot tesz valóban :)
Köszönöm, Hankka, benézek hajlékodba :)

Terike írta...

Nagyon jó ötlet! Nekem sem jutott eszembe,hogy lefagyasszam.
Biztos kipróbálom!

Vicuska írta...

úgy látom, a fagyaszthatóság ténye viszi a prímet ennél a receptnél, no de nagyon finom is, ne feledjük :) Tegnap egy festőművésznő kiállítás megnyitóján ezzel a süteménnyel találtam szemközt magam, csak azért kóstoltam meg, mert zöldes színű volt a tölteléke- pesztós. A másik verzió pedig valami fokhagymás. Mindkettő szintén finom- tehát tessék beizzítani a képzeletet és új töltelékeket kreálni a sós ropogóshoz. A sajt mindenképpen kell szerintem, mert ahogy a hőtől megolvad, összefogja, összeragassza a csiga-tekercset.

egycsipet írta...

Nagyon guszták lettek! Készítettem már egyszer-kétszer ilyet, de nekem valahogy mindig sósabb lesz, mint az ízlésem - bár sörözéshez pont így jó. :DDD

Vicuska írta...

Legalább a sör is fogy :D Én meg éppen azt konstatáltam, hogy picit bátrabban is paprikázhattam volna. Jól jön ez a csiga majd nyáron, igazad van! Majd akkor!:)

baratella írta...

Köszi a guszta ajánlást. és én már izzítom is a képzeletem, új töltelék kreáláshoz.Még két hetem van a vendégváráshoz.

wanna írta...

Nagyon finomak lehetnek ezek a sajtos pogácsák, én eddig csak leveles (boltban vásárolt) tésztából készítettem. Ki kellene próbálnom!

Vicuska írta...

Vendégváráshoz ideális lesz, addig (a két hét alatt) begyúrhatsz néhány variációt :)
Wanna- az az extra-gyors verzió :)

Kiss Gabi írta...

Itt jártam, és jó nagyokat nyeltem :D ezt a sütit én is szoktam csinálni, de még sose fagyasztottam! Jó ötlet! További jó sütés-főzést kívánok! :)