Keress egy receptre, vagy összetevőre

KOVÁSZOS UBORKA BEFŐZÉSE TÉLÉRE HÁROM FÉLE MÓDON


A kovászos uborka az egyik legfinomabb és legegyszerűbben elkészíthető savanyúság. Én imádom :) 

Az ember szeretné télen is élvezni, ennek eltevéséhez néhány éve kaptam háromféleképpen elrakott bevált házi receptet. Direkt egy szezonban készítettem el őket, hogy leteszteljem, melyik módszer a jobb, így utólag elmondható, hogy mindhárom recept kiválóan jó, ugyanakkor mindegyik kicsit más.

Az üvegben úgy különböztettem meg a más-más recepttel készült koviubit, hogy ráírtam alkoholos filccel- A, Á, M betűjeleket.

A kovászos uborkát én így szoktam elkészíteni friss fogyasztásra:

a kemény uborkákat alaposan megmosom puha körömkefével, a két végéből levágok egy-egy karikát (érdemes megkóstolni, nem-e keserű, ha igen, addig vágunk le belőle, míg nem lesz jóízű), késsel hosszirányban bevágom két oldalról egymásra merőlegesen, az utolsó egy centit mindkét oldalon egyben hagyva. Ha kisebb méretűek, akkor egyben is hagyható. 3 literes üvegre számítva a kovászos uborkához szükséges- 3 bő (púposan mérve) evőkanál só, 1 csokor kapor szárral és virágfejjel, és sok cikk fokhagyma. 

Az előkészített levet a sóval felfőzzük, langyosan az üveg uborkára öntöm. Tetejére megy egy-két napos kenyérszelet, ha frissen sült, akkor szárazon pirítottat. Kistányérral vagy gézdarabbal lefedem, kb 3 napig hagyom érlelődni a verandán, nem tűző napon. Alá is helyezek egy tálat vagy tányért, hogy ne forrjon majd ki a leve. 

Amikor már egyenletesen világosra bezöldül mindenütt a belseje, készen van, kiszedem az uborkát, ha szükséges, leöblítem, a levét leszűröm. A kimosott üvegbe visszarakom az uborkákat, fokhagymát és a szűrt levet visszaöntöm. Frissen fogyasztáshoz hűtőben tárolom zárt edényben, üvegben vagy lábasban. Hónapokig eláll. Az üdítően finom levét is megszoktuk inni.


Anyukám receptje:

Egyszerű és finom! Az uborkát szokásos módon kovászoljuk, de kenyér nélkül, teszünk az üvegbe fokhagymát, kaprot. Kb 3 nap múlva kiszedjük az uborkákat egy tiszta edénybe, tiszta literes üvegekbe berakjuk, a levet leszűrjük, felforraljuk, ráöntjük az üveg uborkára- 1 liter vízhez 1-1,5 dk sót adunk. A levet újra felforraljuk és kissé lehűlve az üvegekbe merjük. Lezárva spájzoljuk.


Keresztanyum receptje:

Az uborkát 2 napig áztatjuk. Üvegbe szedjük, felöntjük vízzel, hogy lássuk, mennyi folyadékra van szükségünk, ehhez mérünk még + 2 dl-t. 

Alulra-felülre kaprot teszünk, fokhagyma nem kell. Adunk hozzá tormát, meggyfalevelet, literenként 3-5 szem éretlen szőlőt. 3 liter vízhez 9 dkg só kell.

A lét felfőzzük, forrón ráöntjük az üveg uborkára és meleg helyen, gézzel letakarva, állni hagyjuk. Zavaros lesz, de később letisztul. Akkor fémfedővel lezárjuk. Az így készített uborka ropogós lesz és nagyon finom!


Marisz receptje krumplival kovászolva és automatázva:

„Kovászos uborka télire:
Az uborkát ugyanúgy kovászoltam, mint ahogy a friss fogyasztásra szántat csinálom.
Egy csomag kaprot az üveg aljára teszek, 2 - 3 gerezd héjától megtisztított fokhagymát, néhány szem kaprot, néhány babérlevelet, mustármagot, esetleg ha van torma, azt is.
Egy jó nagy, vagy két kisebb krumplit megtisztítva, lekarikázva, és állítva, szorosan az uborkák.
Vizet forralok, minden liter vízhez 1 evőkanál sót adva, és ezt a forró sós vizet ráöntöm az uborkákra. Kistányért teszek az üvegek tetejére és néhány napig "napoztatom" a teraszon. Nem szabad túl erős napfényre tenni, mert akkor elpuhulhatnak az uborkák, inkább gyengén napos, vagy félárnyékban legyenek.
(az uborka a melegtől érik meg, meleg konyhában is megérne, de jót tesz neki a nap).


Az uborkák színe változásán is látható, mikor van kész, de 2-3 nap elég neki. Akkor leszűröm a levet róla, az uborkákat leöblítem, és tiszta üvegbe téve ráöntöm a leszűrt levet. Én a fokhagymagerezdeket is hozzá szoktam tenni, szeretjük. Hűtőben tartva néhány hétig így eláll.
Most az érett kovászos uborkákat öblítés után átraktam több egyliteres üvegbe, felöntöttem a szűrt levükkel, lezártam őket és mentek az automatába 90 fokon 30 percre. Még annyit megjegyzek, hogy az apróbbakat egészben, a nagyobbakat kettőbe, négybe vágva tettem üvegekbe.  Nyolc darab egyliteres uborkám lett.
Az elektromos fazékban nedves gőzölés történik a különféle zöldségeknek és gyümölcsöknek megfelelő hőmérsékleten és ideig, ezért nem kell semmiféle tartósítószer a befőttbe vagy savanyúságba.”


Mindenkinek jó befőzést!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

Nincsenek megjegyzések:

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők