Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

2012. április 23., hétfő

MEDVEHAGYMÁS SONKÁS ÓRIÁSCSIGA NAPRAFORGÓMAGGAL




A medvehagyma íze, aromája frissen a legintenzívebb, legélvezhetőbb, a maradékot apróra vágva lefagyasztottam zacskóban. Több ételnél sikerült felhasználnom, mindenütt méltóan megállta a helyét és beváltotta a hozzá fűzött gasztro-reményeket :) , tehát jól debütált, megszerettük! Ma Laci blogjáról készítettem el egy finom töltött óriáscsigát kissé átvariálva. Megfordult a fejemben, hogy tej helyett paradicsomlevet fogok használni, de aztán másképpen alakult. Színben-ízben csak a javára vált volna :) Legközelebb megvalósítom az ötletemet!

Tészta:

700 g liszt átszitálva
50 g rétesliszt
2,5 dk friss élesztő (kevés tejben oldva a lisztcsomó közepében) (7 g száraz élesztőnek felel meg)
bő 2 tk tengeri só
1 tk cukor
2 evőkanál burgonyapehely
4-4,5 dl langyos tej

Bedagasztottam a tésztát. Legalább 1 órát kelt, letakarva.
Előkészítettem a gáztepsit, sütőpapírral béleltem.

Töltelék:

jó nagy, 2 maréknyi medvehagyma
1 doboz tejfel (kb. 3 dl volt)
1 gerezd fokhagyma
só, bors
kockázott füstölt sonka, amit előfőztem kevés vízben (vagy bacon)
100 g reszelt trappista sajt
egy marék hántolt sótlan napraforgómag

Közben a sonkát kisebb kockákra vágtam, medvehagymát apróra.
A tésztát téglalap alakúra nyújtottam, lekentem a medvehagymás-fűszeres tejfellel, meghintettem a sonkával és a sajttal.


A pizza-vágó koronggal 3 cm széles csíkokat vágtam. Az első csíkot feltekertem és a tepsi közepére helyeztem.



A többit egyesével köré tekertem, tapasztottam, amíg a végén egy óriás csigát alkottam, Megszórtam a napraforgómaggal, amennyi a tenyerembe fért. Bő félórát kelni hagytam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra és 30 perc alatt készre is sült.Nagyon finom lett!


Alapötlet Szentirmay László blogjáról.
Szerintem a magyar gasztroblogosok között Ő Limara méltó férfinemű képviselője :) Érdemes körülnézni a Tanár úrnál!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

32 megjegyzés:

Barbi írta...

Képzeld Vicuska én is tudtam venni medvehagymát és sütöttem is belőle, de, ha ezt előbb felteszed, akkor ügyesebb lettem volna! ;D Mert ez nagyon jó kis recept és valami hasonlót fogok is sütni!! :)

Éva írta...

Nagyon guszta! Jót lehetne bele harapni biztos nagyon finom !

Vicuska írta...

Frissen, másnap fogyasztva- egyenértékűen finom. Örülök, hogy sikerült szerezned, egy hónappal ezelőtt még én sem tudtam, hogy szeretem a medvehagymát :D
Köszönöm, Évus, jókat haraptunk mi is! :)

Tündi írta...

A hét százát de guszta!!

Vicuska írta...

:D Köszi Tündüs!!!

heti menük írta...

Azt a betyár mindenit! Ezt csakis férfi alkothatta, mégpedig olyan, aki imádja a pocakját:) Ekkora csigát...Isteni finom lehet!

mági írta...

Hú Vicuska, ez nagyon jól néz ki (maradt belőle mára?) Nálunk a spenótos/aszalt paradicsomos az uzsonnát már nem érte meg.

Roza írta...

Vicuska, ez ellenállhatatlan!:)

Vicuska írta...

:D Hankka, igazad lehet, de Laci a kislányaiért igyekszik, meg szeret sütni.
Ági, ez akkora szép nagy példány, hogy 2 szeletke maradt még uzsonnára.
Roza, örülök, hogy így látod, köszönöm :)

martinelli írta...

Bloggerek figyelmébe ajánlom.
Új gyűjtőblog indult, Bloggerek Világa címmel, lehet jelentkezni!

http://bloggerek-vilaga.blogspot.com/

Lilla írta...

De szépek! Nagyon jól sikerült!

Illéskrisz Konyhája írta...

Laci nagyon finomakat süt, ez is szuper recept! nagyon guszta! Jó sajtos! :o)

Anazar írta...

Woo-hoo, ez aztán a finom falat!!

Katalin írta...

Nagyon finomnak néz ki! Szép nagy csigák lehettek valóban.

Vicuska írta...

Köszönöm, Martinelli!
Köszi, Lilla :)
Régóta figyelemmel kísérem László „alkotásait”! Jó benne az a sajt, Kriszti!
Köszönöm, Anazar!
Katalin, ez EGY nagy csiga! Nagyon finom nagy csiga :)

Vikvi írta...

Ez nagyon guszta, azt hiszem a medvehagymás receptek közül a következő kipróbálandó, bár mi a tök magot jobban szeretjük, de gondolom azzal is jó lenne :)

Vicuska írta...

Köszi, Vikvi, tökmagot és napraforgót akartam vegyesen szórni, csak előbbi hűlt helyét találtam, elfelejtettem, hogy magos kenyeret sütöttem és elhasználtam mindet :)

Marika írta...

Ez istenien néz ki!!! szívesen megkóstolnám! bár medvehagymát még nem sikerült beszereznem , de talán jobban körül kellene nézni, és találnék, biztosan! :) Szuper a recept4 Valamikor ki fogom próbálni!!!

hankka írta...

Jaj, ha kicsit hamarabb jövök... Akkor nem sörkiflit, hanem ilyen óriáscsigát sütök a medvehagymával! Nagggyon guszta! :)

Márti írta...

Sok finomság van ebben a családi csigában:) Odavagyok a medvehagymáért! Megnézem én is ezt a Lacit. Képzeld, a Tesóm ottfelejtette Zsaninál a csomagot :(

wanna írta...

Hűha Vicuska, ez igazi mestermű! Tetszik!

Vicuska írta...

Marika, bár csak virtuálisan tudlak megkínálni, de szívesen :) Elvileg Európában megtalálható, erdőkben, amerre a medvék is járnak, keresd a fokhagymaszagot :). Komolyra fordítva a szót, utána lehet nézni, hátha felétek is megterem!
Hankka, miért jöttél ilyen későn? ja, mert éppen medvehagymás sörkiflit sütöttél?!
Most már én is odavagyok érte :) Márti, :( szomorú lettem, hogy itt felejtették! Mikor jönnek legközelebb? mert akkor kipótolom... ezzel-azzal...
Annácska, köszönöm, én is csak próbálkozom, tanulgatok, van mit :)

Márti írta...

Isten őrizz, már így is eleget rohangáltál miattam!!!!!!Sajnos, nem tudom még, lehet én megyek előbb (?)

Tiffanylda írta...

Elkeserítő, hogy pont a medvehagymára vagyok allergiás!:( Felénk rettentő sok van!!! Ami a csigát illeti, elképesztő jól néz ki és van benne anyag bőven! Nálunk írmagja sem maradna, az biztos!:)
Megnéztem Laci blogját, valóban klassz, jó lesz figyelni!;)

Vicuska írta...

Én is szívesebben lennék olyasmire allergiás, amit amúgy sem szeretek :), ha választhatna az ember lánya... Például csigára, na persze nem erre a nagy családira, amit sütöttem :D Én is figyelemmel kísérem, van mit ellesni tőle ;)

Vicuska írta...

Márti, tervben van? mikorra?

marisz57 írta...

Csigacsinálás nálunk is tervbe véve!

Édeskonyha írta...

Hú, azta! Ez zseniááális! Wunderschön! Jövőre tényleg szerzek medvehagymát.

Vicuska írta...

Hajrá! :)

Vicuska írta...

Édeskonyha, köszi :), ha nincs a közeletekben lelőhelye, akkor ültetni lenne a legjobb!

Elisabeth írta...

Én csak itt egymás után gyönyörködök és vágyok medvehagymás receptekre...nálunk itt még véletlen sem találunk, és nem is terem...sajnos!
Nagyon guszta, gazdag, és finom a csigád...jajj de szeretném megkostolni!

♥ Beauty and fashion- * Make Up *♥ írta...

:) most találtam rád. tetszik nagyon a blogod. fel is iratkoztam hát gyorsan:D

http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu/

puszi