1 kg liszt
5 dkg élesztő (1 csomag)
2-3 tojás
só
150 dk margarin
10 dkg cukor
8 dl langyos tej
6 marék dió ledarálva
2 van. cukor
reszelt citromhéj
15-20 dkg cukor
20 dkg olv. margarin vagy vaj vegyesen
Öntet:
1 dl tej
5 dkg cukor
1 van. cukor
Az élesztőt felfuttatjuk, a lisztet átszitáljuk. A hozzávalókat összegyúrjuk és jól bedagasztjuk. Letakarva 1 ó kel. 2 vékonyabb, ½ cm-es lapot nyújtunk, rákenjük a diós kencét és felcsavarjuk. Az olvasztott margarinnal lekenhetjük a tésztát és megszórjuk a dióval. A másik módszer szerint a megolvasztott margarint összekeverjük a cukros dióval- nekem mindkét változat tetszik, de talán a második jobban. Nem szóródik úgy szét a dió :)
3 cm-es szeletekre vágjuk és zsírpapírra helyezzük. Cukorral „megsózzuk” a tetejüket. Konyhakendővel letakarva ½ órát kelesztjük.
A sütőt 175C fokra állítjuk, a tepsit berakjuk és aranysárgára sütjük a fészkeket kb. 40 perc alatt. A 35.percnél meglocsoljuk mindegyik tekercs tetejét az öntettel.
Érdekes adalékok az élesztő eredetéről:
"A ma használatos sajtolt sörélesztőt térségünkben Ausztriában, 1848-ban találták fel. Korábban sütemények kelesztésére, már ahol hozzáférhető volt, sörfőzdei felszínen erjedő élesztőt használtak folyékony állapotban. Ez megfogyatkozott, ahogy a sörfőzésnél áttértek az eltarthatóbb sört nyújtó fenéken erjedő élesztőfajták alkalmazására, amelyek viszont nem fejtik ki a kívánt hatást lisztbe áthelyezve. Új megoldás keresése eredményezte a fenti találmányt. Ezért mérték a (folyékony) élesztőt még kanállal az 1840-es években a szakácskönyvek (Czifray I. 1840: 440–441). A korábbi folyékony sütő sörélesztő a parasztokhoz csak korlátozottan juthatott el. A Somogy megyei Lábodon a századfordulón például muzsikus cigányok asszonyai hordták a faluba, üvegben árulták. Itt tréfásan még ma is mondják: Höjj, de erős vagy – akár a sörélesztő (Kisbán E. 1966: 215). Az új találmány viszonylag gyorsan eljutott a magyar falusi lakossághoz. Az 1890-es években a sajtolt élesztő rendszeres használatával már számolnunk kell. A helybeli postamester 1897-ben írta a csupán közel 1500 lakosú Tiszanagyrév községről (Jász-Nagykun-Szolnok vm.), hogy az élesztőből, amit nemrégiben még nem is ismertek, most évente öt métermázsa fogy el „kenyér és más sütemények” sütéséhez, amit a postahivatal igazolhat – mert ezek szerint oda érkezett (Major B. 1897: 30).
A gyári sajtolt sörélesztő hozzáférhetősége előtt a parasztok kalácsai és egyéb kelt tésztái elsősorban a kenyér vidékenként szokásos erjesztőanyagával készültek. Amint a sajtolt élesztő hozzáférhetővé vált, kalácsnál, süteménynél azonnal áttértek erre, míg a kenyérnél csak később és részlegesen, vagy a házi kenyérsütés megszűntéig egyáltalán nem."
Forrás- Szalál László: Régi ünnepek a konyhában. Minerva Kiadó 1985.
vicuska13.blogspot.hu
