Keress egy receptre, vagy összetevőre

TÚRÓS KŐRÖZÖTTEL TÖLTÖTT KRUMPLICSÓNAKOK




8-10 darab krumpli
500 g túró
túró állagától függően- néhány evőkanál sűrű tejföl
piros arany, hogy íze, színe harmonikus legyen
4-5 zöldhagyma a szárával együtt
1 kis fej vöröshagyma
bors
1 teáskanál őrölt köménymag
kapor

füstölt kecskesajt lereszelve a tetejére

A kőrözött készíthető csak juhtúróból, vagy fele-fele arányban tehéntúróból és juhtúróból, de sokan használnak csak tehéntúrót, mint én is jelen esetben. A tölteléknek való kőrözöttet alaposan összekevertem, utána ízesítettem.

A krumplit meghámoztam, kettévágtam hosszában és megfelelő edényben mikróban, lefedve, körülbelül 10-15 percig előpároltam. Teáskanál segítségével kikanalaztam a belsejét, előkészítve a helyet a tölteléknek. Vajjal kikent tepsibe raktam, mellé a forgácsokat és megsóztam. Betöltöttem a kis csónakokat.

Meglocsoltam olívaolajjal, kevés vizet öntöttem a töltött csónakok alá. Lefedtem fóliával és betoltam a tepsit az előmelegített sütőbe. 45 perc alatt készre sütöttem. A reszelt sajtot 10 perccel a sütés vége előtt rászórtam.

Tálalásnál a tetejükre helyeztem ízfokozóként 1-1 serpenyőben átsütött füstölt sonka szeletet. Tejfölt kínálunk mellé, de anélkül is finom, úgy hidegen, mint melegen, egymagában, köretként, máskor is fog szerepelni konyhai repertoárunkban :) .  


Az alapötletet Gizus http://gizi-receptjei.blogspot.com/2009/11/kapros-turoval-toltott-krumpli.html receptje adta. Izgalmasan hangzott a kapros túróval töltött krumpli, ezt a receptet egy kicsit saját ízlésemre formáztam, tekintettel a hozzávalóimra. Őt idézem- „Ma a sült oldalas mellé köretnek tálaltam fel. Nem is tudom miért vártam vele ennyi ideig, mert nagyon finom lett. Szerintem még csak úgy magában, egy kis savanyúsággal is kitűnő fogás lehet. Egy biztos, a receptet nem teszem a süllyesztőbe, mert hamarosan újra elfogom készíteni.”


Gizus hozzávalói:

3-4 db krumpli
30 dk túró
1 ek tejföl
sajt

őrölt fehérbors
szerecsendió
kapor
olíva olaj

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

30 megjegyzés:

Kati írta...

Ez nagyon jól hangzik:)

Vicuska írta...

Köszönöm, Kata, nekünk nagyon ízlett!!!

Tündérkonyha írta...

Huh ez biztosan nekem is nagyon ízlene ;)

Vicuska írta...

Az alaprecept szerintem még a diétádba is beleillik! Krumpli és túró, sütőben sütve...

Éva írta...

Nagyon fincsi lehet, szeretem a töltött krumplikat!

trollanyu írta...

Szuper ötlet, ezt az enyéim nagyon fogják szeretni:) Túróm nincs, de itt megint jöhet a ricotta szerintem, nemsokára kipróbálom, köszi:)

Vicuska írta...

Köszönöm, Évus, én is szeretem a töltött krumplikat- laktató és finom! :)
Ricotta is jó ide, Erzsó, csak jól fűszerezd be, érdekes módon sütés után már nem érződik ki intenzíven a kőrözött ízesítés, csak valami finom, ízletes ízkeverék.

marisz57 írta...

Én is kapros túróval szoktam tölteni, de biztos így is ízlene!

Vicuska írta...

Köszönöm, marisz57 :)Sok mindennel töltöttem már krumplit, de pont a túróval elkészítve most láttam először Gizusnál, fogom variálgatni az ízesítéseket, ki fogom próbálni a csak kapros változatát is.

Hankka írta...

Drága Vicuska, megint tanultam tőled valamit, a krumpli mikróban párolását. Eddig nem is hallottam, de ki fogom próbálni. Mint ahogy a receptedet is! :)

HajniZoli írta...

Milyen jó ötlet! Ezt majd én is kipróbálom! Biztosan szeretni fogják.

Csilla írta...

Én még nem töltöttem krumplit semmilyen formában, viszont a kőrözöttet imádjuk. Pont ma készítettem. :)

Gizi írta...

Vicuska szuper ötlet a kőrözöttel megtölteni a krumplit. Mennyei finom lehetett, így a sonkával a tetején.Főleg juhtúróval tudnám nagyon szeretni. Nagyon köszönöm, hogy engem is megemlítettél, és még idéztél is tőlem. Most bizony jó nagyokat nyelek.:)

Vicuska írta...

Köszönöm, Hankka!!! :) Örülök, ha jó tanáccsal tudok szolgálni, szívesen megosztom veletek. Máskor is szoktam mikróban készíteni párolt burgonyát. Az időfaktor függ a mérettől és a mennyiségtől. Ha héjastól készítem, akkor alaposan megmosom és vizesen rakom be mikrózni, letakarva, előtte megszurkálom kicsit villával, hogy a képződött gőz el tudjon távozni. Vitaminok, főleg a magnézium benne marad, nem fő ki a főzővízbe, ami nagy előnye ennek a készítési módnak.
HajniZoli, biztosan :)
Csilla, megéri kipróbálni, darált hússal szoktam púposan megtölteni, zöldségekkel is lehet....

wanna írta...

Imádom a túrót, krumplival még nem próbáltam, de miért ne :)

Vicuska írta...

Ez csak természetes, Gizus,- nagyon jó a recepted, még egyszer köszönöm, szerintem juhtúróval mennyei lenne! :)

Vicuska írta...

Wanna, kb. ugyanez volt a gondolat menetem, amikor elolvastam Gizus receptjét :)

Blogkonyha írta...

Vicuska, ez mennyei lehet! Most jó éhes lettem...Egy tál salátával neki ülnék! :o)

Vicuska írta...

Köszönöm, Krisztina! Egy tál salátával fogyasztva nem hizlal és mégis laktató!

Emi írta...

De rég nem készítettem töltött krumplit! Pedig nagyon szeretjük! És a tied rendesen elcsábított ám:)

Vicuska írta...

Emi, örülök, ha csábít! :) köszönöm :)

Unknown írta...

Ilyet kérnék nagyon finomnak látszik :)

Barbi konyhája írta...

Milyen egyszerű és mégis finom ki étel!! Jaj, csak el ne felejtsem!! :)

Vicuska írta...

Igen, Emi, ez az, aminek látszik- finom! :)
Köszönöm, Barbi, egyszerű- hozzávalókban, elkészítésben...

Tiffanylda írta...

Ismét egy egyszerű és nagyszerű recept!:) Én is valahogy elfeledkeztem a töltött krumpliról, pedig nagy sláger volt nálunk, mikor a gyerekek kicsik voltak! Rég...:( Viszont itt vannak az unokák!:)))

Vicuska írta...

Köszönöm :) Remélem, hogy az unokáknak is tetszek majd, a gyerekeid meg nosztalgiáznak egyet!

Névtelen írta...

Hű de éhes lettem!
<a href="http://adf.ly/8l5N5>☺</a>

Vicuska írta...

Köszönöm a virágcsokrot!!! :)

Katalin írta...

Nagyon guszták, fincsi lehetett, most szívesen megkóstolnám :)

Vicuska írta...

Vedd, vidd, kóstold! :)

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők