Üdvözöllek a blogomon!



Keresés ebben a blogban

Közreműködők

2014. május 30., péntek

SELYMES-KRÉMES EPERLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL


A fotón látható gyönyörű üvegtálka Csaba Ildikó (Tiffanylda) kezemunkája 

Egyszerű és könnyen elkészíthető nyári gyümölcsleves eperből. Mindkét lányom sikerrel készítette el ezt a túrógombócos eperlevest, így elkértem a receptet és magam is nekiálltam. Köszönöm drágáim A. és R.- ez így isteni volt!!!

Túrógombócok:

250 dk túró
1 tojás sárgája
ízlés szerint pici cukor (kb 1-2 evőkanállal)

2,5 dk vaj
5 dk búzadara (egy evőkanálnyival érdemes megtoldani)
vaníliáscukor
+ a tojásfehérje habbá verve (1/2-1 órát áll hűtőben),
majd 20-50 Ft-os kisgombócokat gyúrunk és kifőzzük enyhén sós, nem lobogó vízben.  Ahogy a felszínre emelkedtek a kis gombócok, elég nekik 5 perc főzés.
Picit lágy lesz, de ha kihűl, már ok.


Leves

2 dl tejszín + 2 dl tej
+1 kis kókusztej-konzerv (főzőtejszín vagy joghurt)
0,5 kg
 megtisztított eper turmixolva, vagy villával összetörve
4-6 evőkanál porcukor (nyugodtan tehetünk bele mézet, úgy is finom)
+ vaníliáscukor
Mindezt összerottyantani  és ha kész + a 2 dl tejszín

Hidegen tálaljuk!



Díszíthetjük frissen szedett mentalevéllel vagy citromfű levélkékkel.
Jó étvágyat!

Villámgyors eperkrémleves és szintén finom változat!

Múlt héten nem főzve, hanem nyers formában fogyasztottuk az eperlevest, amibe a következők kerültek- eper villával szétnyomva, 1 citrom héja, méz és kefir (vagy bármilyen más savanykás tejtermék). Ehhez is tálalhatjuk a kis túrós gombócokat. Testet-lelket frissítő lett!
Nemcsak eperből- málnából, szederből, ribizliből, de akár meggyből is hihetetlenül ízletes!


Facebookon is követhetitek a receptjeimet! 

Ma újra elkészítettem- de dupla adag túrósgombóccal! Nem tudok vele betelni, annyira finom! :)

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

2014. május 27., kedd

EPERREL DISZITETT KRÉMESKOSARAK


Ez a sütemény mutatós és nagyon finom, egyik kedvencünk a családi recepttárból, mindig sikere volt a vendégek körében, bármilyen alkalomból készítettük. A 90-es évek elején-közepén még öcsém esküvői asztalán is méltó helyen díszítette a sokszínű süteményes kínálatot.


Gerdi panaszolta, hogy csak erélyes biztatásra jöttek ki a kosárkái a formából. Említettem a hozzászólásban, hogy nekem olyan finom receptem van, ahol a kosárka magától ugrik ki a fémformából.
Éva majd Okki is panaszolta, hogy sütés után a mosogatás még szörnyűbb! Erre is van megoldásom, mert én csak kitörlöm konyhai papírkendővel és elrakom a helyére a legközelebbi felhasználásig.
A másik leírt recept szintén családi, Ági nénitől, még 1976-ban körmöltem be kalligrafikus írásommal szakácsfüzetembe:)
Egyszerre a fele mennyiség is elég fogyasztásra, de én ennyit szoktam egyszerre kisütni, mert 1-2 hétig eláll a kisütött forma, amit később is beosztva, be lehet tölteni.


Hozzávalók, ebből a mennyiségből 60 db kosárka lesz:

500 g liszt
200 g margarin (vaj)
200 g porcukor
1 egész tojás (vagy 1 tojás sárgája)
3 dk jó fajta kakaó
2 dl (200 g) tejföl (tejet nem, mert rágóssá teszi)
késhegynyi szódabikarbóna vagy ½ csomag sütőpor
pici só

Vigyázzunk, hogy a margarin ne olvadjon meg! Először egy mélyebb tálban kézi habverővel jól átforgatom a tejfölt a tojással, a porcukorral, majd a kakaóval. Utána összezárt ujjal dolgozzunk, ne tenyérrel- jól kidolgozzuk a hozzávalókat. Félórát pihentetjük a hűtőben. Vékonyra nyújtjuk, pohárral kiszaggatjuk. Én úgy szoktam, hogy a 2 hüvelykujjam segítségével a kosárforma falához nyomkodom a tésztát, elvékonyítva és a tetejéről lesimítom a peremről lelógó felesleget. Nem kell a formát kizsírozni sütés előtt!!!!!
Tepsibe sorakoztattam és kb 60 db kosárkát kisütöttem. 25 perc alatt készen voltak kb 180C fokon sütve. Konyhakendő segítségével még melegen kiborítgattam őket egy nagyobb tálcára. Ezt a mennyiséget a kisebb sütőmben 3-szorra sütöttem ki :)


Elkészítettem a pudingos krémet.

Fele mennyiségű kosárka betöltéséhez fél adag krémet készítsünk! 1 l tejhez 4 csomag vaníliás (vagy lehet banán ízűt) pudingot a szokott módon kifőztem. Hagytam kihűlni. 400 g vajat habosra kevertem ízlés szerinti kevés porcukorral és egybevarázsoltam a főtt résszel és fakanállal alaposan kihabosítottam.
Mehet bele- rum vagy rumeszencia, egy citrom reszelt héja, egy csomag beáztatott mazsola, megpörkölt, héjától megszabadított kisebb darabokra tört dió, főtt, apróra vágott narancshéj.
A kosarakat megtöltjük ezzel a finom tartalommal és tetejébe nyomunk egy szem mosott epret vagy meggyet esetleg meggybefőttet.


A kisütött kosarak kemények, de ehetőek lesznek, a krém betöltése után már másnap megpuhulnak.


A másik receptet ide másolom a nagybecsű füzetemből:

„Kosár

300 g liszt
100 g vaj
2 tojás sárgája
5 dk vaníliás cukor
2 szegfűszeg
reszelt citromhéj (vagy citromlé)
rum
1 kávéskanál sütőpor

Krém:

150 g vaj
80 g cukor
vanília
2 dl tej
40 g liszt
2 tojás sárgája

Díszítés:

80 g szép eper

A bevonathoz: 30 dkg ribizli vagy eper, 300 g cukor, citromlé, 2 dl zselatinpor (hab)

A szegfűszeget a vaníliás porcukorral mozsárban összezúzzuk. A lisztet a vajjal és a csipetnyi sóval összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a cukrot, fél citrom levében elkevert késhegynyi sütőport, kevés reszelt citromhéjat, kanálnyi rumot és linzertésztát gyúrunk belőle. Ezt jól lehűtjük, majd vékonyra kinyújtva, nagyobb kerek kiszúróval 25 tésztalapot szaggatunk ki belőle. Ezekkel kisebb fémformákat bélelünk ki, majd a tésztát kisütjük.

Közben a krémhez való anyagokat keverőtálba tesszük és forró vízgőz felett (nem fontos) habverővel kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzről és lehűtjük. Ezután jól kikeverjük, amíg könnyű, habszerű krémet kapunk. Likőrrel ízesítjük és megtöltjük vele a tésztakosárkákat. Tetejüket jól megmosott, szitán lecsurgatott eperrel diszítjük és hűtőbe tesszük. Az eperre jöhet egy kis tejszínhab is.”



Még egy nagyon finom túrós kosárkát ajánlok citrom kurddal, fehér csokival és gyümölcsökkel Ljubany blogjáról. Érdemes megkóstolni!

120 g puha vaj
2 evőkanál porcukor
2 tojás sárgája
210 g liszt

 A vajat kikeverjük a porcukorral, egyesével hozzáadva- a tojás sárgákkal. Belekerül a liszt, gyorsan összeállítjuk a nem túl kemény tésztát. Folpackba csomagolva a hűtőbe helyezzük. 12 darab, 180C fokon kisütött kosárka lesz belőle. Hűl.

Túrós krém:

300 g friss zsíros túró ledarálva
150 g tejföl vagy zsíros tejszín
100 g porcukor
200 g olvasztott fehér csokoládé

A fente leírt sorrendben összeállítjuk a krémet, a legvégén beleforgatjuk a mikróban megolvasztott csokoládét

Citrom kurd:

2 tojás
1 nagyobb citrom leve
100 g cukor

Kis lángon folyamatosan kavargatva sűrűre főzzük.


A kosárkát betöltjük a krémmel, rákanalazzuk a citrom kurd-ot, gyümölcsökkel és fehér csokoládéból készült figurákkal díszítjük.

Facebookon is követhetitek a receptjeimet! 
vicuska13.blogspot.hu

2014. május 23., péntek

ÜNNEPI ÚJKRUMPLIKÖRET MINDEN NAPRA


Ez a recept nem új a blogon, őzgerincben készült sajtszószos hús mellé készült. De mivel nagyon jól sikerült , ezért elég gyakran készítem. Hámozgatni sem kell az újkrumplit, ami szintén előnyt jelent! :)
A recept könnyebb megtalálása végett külön posztot szentelek neki. 
Mesefinom!
Az újkrumplit kefével megsikáljuk, de csak finoman, hogy a héja rajta maradjon. Kuktában 15-20 perc alatt megpároljuk. Ízlés szerint feldaraboljuk és erős tűzön, lefedve, hogy ne spricceljen, átsütjük. A fokhagymát szétnyomjuk, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, kevés sót, és óvatosan, gyengéden, szeretettel átkeverjük a krumplival.
Fogyaszthatjuk különböző zöldséges salátákkal!

Őzgerincben készült sajtszószos hússal isteni! :) 

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu

2014. május 19., hétfő

EPER TORTA, SÜTÉS NÉLKÜL


Ez a torta egy üde, könnyű és könnyed, nyári, gyümölcsös finomság! Gyorsan készül! Mindenféle idénygyümölccsel gazdagíthatjuk! Tejföl helyett lehet mascarponét és tejszínt használni, joghurtot.


A forma mérete: 11x28 cm tégla alakú üvegforma, amely lefelé enyhén szűkül


1 kg friss, zamatos földieper (többféle más gyümölcsöt lehet beletenni)
1 evőkanál liofilizált eper porrá törve (a lányomtól kaptam, Bécsből hozta)
16 db babapiskóta
1 csomag zselatin , 30 g     
2 dl meleg víz
porcukor ízlés szerint (kb 80-100 g)
1 citrom reszelt héja

1 vedres 450 g-os tejföl (lehet joghurt)


A tejfölt mixerrel felvertem a porcukorral, közben néhány szem puhább epret és egy evőkanál porrá tört liofilizált epret is belekevertem.
A zselatint az előírásnak megfelelően előkészítjük (attól függően, ki milyet használ). Én felöntöttem jó meleg vízzel és kanállal alaposan elkevertem. Ahogy feloldódott, hozzáöntöttem a tejfeles krémhez, beleforgattam a citromhéjjal együtt.
Egy hosszúkás üveg kekszformát (lehet gömbölyű, mély üvegtálat használni) kibéleltem folpackkal, az aljára kanalaztam 1 cm-t a krémből, kiraktam egy sor babapiskótával. Rásorakoztattam az eper felét. Újabb réteg krémet simítottam rá, hogy ellepje. Újabb sor babapiskóta, krém, majd eper következett. A maradék zselatinos-tejfeles masszát rákentem, a formát megütögettem, hogy ne maradjanak benne légrések. Folpackkal lefedtem és pár órára betettem a hűtőbe dermedni (ez minimum 2 óra legyen, de a legjobb egy éjszakéra).
Óvatosan egy tálra kiborítottam és gond nélkül levettem róla a folpackot. Liofilizált és friss eper szeletekkel díszítettem.



A liofilizálás fagyasztva szárítást jelent. Az így tartósított gyümölcs megőrzi eredeti intenzív ízét és illatát, aromáját és vitaminjait. Nem tartalmaz mesterséges tartósítószert!
Jégkrémbe, csokikba és sütikbe is lehet tenni.

Köszönöm A-nek, hogy kipróbálhattam :)


Az előtérben a liofilizált eper (a szeletelt)

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)
vicuska13.blogspot.hu

2014. május 6., kedd

PALÓC KRUMPLILÁNGOS (LASKA)


Mindenkinek ajánlom kipróbálni, mert biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog! Maradék tört krumpliból is ilyen finom, egyszerű, laktató vacsorát varázsolhatunk asztalunkra. Édes és sós változatban is remekül helyt áll. Régen a sparhelt platniján sütötték ezt a lepénykét.
A krumplilángos emlékeztet az indiai aloo paratha-ra, ami teljes kiőrlésű lisztből készül gheevel, só és víz hozzáadásával, ott a töltelék a főtt, fűszerezett burgonya, ami két vékonyra nyújtott tészta közé kerül. 

Hozzávalók:

krumpli
liszt
  
Elkészítjük a sokoldalú krumplis tésztát: 6 krumplit sózott vízben megfőztem, leszűrtem, összetörtem. Langyosra hűlve utána sóztam, fokozatosan annyi lisztet gyúrtam hozzá, amennyit felvett, tehát ne legyen ragacsos a tészta, hanem rugalmas állagú. Nekem a bő 1/2 kg krumplihoz kb. 150-180g liszt kellett. A mennyisége függ a liszt fajtájától. Szerintem egy kiló krumplihoz számolva 200-300 g lisztet számítsunk.
Rudat formáltam, egyforma kisebb darabokra vágtam. Lisztezett deszkán egyesével vékonyra, kör alakúra nyújtottam és száraz serpenyőben közepestől picit kisebb gázlángon kisütöttem mindkét oldalukat, ugyanúgy, mint a palacsintát, csak zsiradék nélkül. Itt-ott felfújódott, de ez normális jelenség. Sütés közben időnként át kellett törölnöm papírkendővel a serpenyőt, mielőtt a következő lángost beletettem, hogy ne égjen oda a lehulló liszt.

sütés közben

Egy részét lekentem libazsírral, rákentem házi szilvalekvárt és feltekertem, mint a palacsintát.
Másik felét ghí-vel (tisztított vaj, ennek a zsírtartalma 99,6 %, a legjobb az emberi szervezet számára) kentem át és salátával meg maradék grillezett hússal jóízűen elfogyasztottuk. Erről nem érkeztem fotót készíteni.






Laktató, gyorsan elkészül és nagyon finom! Leves mellé is adható kenyér helyett. El tudom képzelni fokhagymával és tejfellel, reszelt sajttal megszórva fogyasztani-, mint a lángost. De zaftos húsok mellé is nagyon finom köretként. Darált dióval és darált mákkal, porcukorral szórva nagyszerű desszertet kreálhatunk. Sült zöldségekkel kínálhatjuk vegáknak vagy könnyű nyári harapnivalónak. 

Hani Izemlékek blogjában írta, hogy Heves megyéből származik és ott nagyon elterjedt a laska készítése. Létezik egy olyan édes változata, amikor a kisült lángost hirtelen megmártják forró vízben, majd megszórják cukros mákkal, feltornyozzák, és palacsintaszerűen feltekerve fogyasztják.

Reformkori konyha gazdája, Petra is lelkesen számolt be Patay: A Tisza-család szakácskönyve  alapján elkészített lángos köretről, amit grillezett csirkemellhez és salátához tálalt. Sikeresen. 
1 kg burgonyához egy tojást, 1 teáskanál sót és 25-28 dkg finomlisztet (amennyit felvesz) ajánlott.

Anikónál (Zsanuária blog) pedig tárkonyos-tejszínes tokányhoz készült. Szerinte frissen sült tepertővel, ropogósra sült hagymakarikákkal és bőven tejfölözve szintén, akár vendégfogadásra is alkalmas. „Nagyon finom köret, sűrű szaftos, tárkonyos, tejszínes húsételekhez, tokányokhoz, pörköltekhez, paprikásokhoz....most csirkepörkölthöz készítettem, csodás volt.....”- írta blogjában.   
                       
Ötlet Muskátli Büfétől innen
pompázik a kertben a nőszirom vagy írisz
Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim :)
vicuska13.blogspot.hu

2014. május 4., vasárnap

KÓKUSZOS ÁLOM – A´LA BOUNTY


Ilyen hűvös időben jól esik a konyhában ügyködni egy kicsit. A végeredmény a Gabriellánál látott kókuszos álom lett, Egy réteg csokival. Mert ki bírja kivárni :)

300 g tej
100 g vaj
80 g cukor
4 bő evőkanál búzadara (gríz)
1 csomag 100-120 g kókuszreszelék

200 g ét- vagy tejcsokoládé (nálam 100 g)
2 teáskanál olaj (nálam 50 g vaj)
  


A tejet a cukorral és a vajjal felfőztem, megvártam, hogy a vaj elolvadjon, akor belekevertem kanalanként a darát és csak 1 percig főztem. A tűzről leemelve a lábast- belekevertem a kókuszreszeléket.
Amikor langyosra hűlt, beleterítettem egy 15x20 cm-es, folpackkal kibélelt négyszögletes kerámia edénybe. A tetejét elegyengettem. Hűlni hagytam.
Gőz fölött felolvasztottam a csokoládét és beledobtam a vajat. Kikevertem és a kihűlt kókuszos masszára simítottam. A hűtőben dermedt.
Ezután kiborítva csokis felével lefelé lehúzzuk a folpackot róla. Rákenjük a másik fele adag csokoládét. Ez a rész nálam kimaradt, de egy réteg csokival is gyorsan elfogyott :) 1-2 óra hűtés után fogyasztható.
Minden szeletnél forró vízbe mártott, papírkendővel megtörölt késsel szépen lehet szeletelni.


Álmomat megvalósítva el kell mondanom, hogy ez egy kellemesen jóízű sütés nélküli desszert.


Nyári kánikulában gyakran fog készülni, de dupla adagból, mert nagyon ízlett!!!

Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

vicuska13.blogspot.hu