Keress egy receptre, vagy összetevőre

KÉT FAJTA HŰTŐBEN KELT CSODATÉSZTA




A hagyományos foszlós francia péksütemény receptemben Tiffanylda írta, hogy „hallottam olyat, hogy kelt tésztát le lehet fagyasztani - vagy simán a hűtőbe tenni - és akkor reggel csak be kell dugni a sütőbe. Igaz ez???”. Igen, létezik az a csodatészta. Íme két recept, amit régóta használok és bevált:

CSODATÉSZTA:

½ l aludttej (vagy kefir, tejföl)
4 tojás
200 g olvasztott margarin vagy vaj
2 kávéskanál só
10-15 evőkanál cukor, tölteléktől függően
5 dk friss élesztő vagy 1 evőkanál száraz élesztő
kb. egy-másfél kg liszt ( lehet több vagy kevesebb is, az a lényeg, hogy kicsit ragadós legyen a tészta állaga)

A tojást jól kikevertem a cukorral és a sóval, hozzáadtam az aludttejet és az olvasztott margarint, alaposan kikevertem. Rászitáltam a lisztet, hozzáadtam az élesztőt. Annyi liszt kell hozzá, hogy puha állagú, kicsit ragadós tésztát kapjunk. Jól kidolgoztam, sima tésztává, meghintettem kevés liszttel és letakarva beraktam a hűtőbe éjszakára. Már 3 óra múlva használhatjuk sütéshez, de tovább is tartható a hidegben, akár következő nap estéjén is süthető. Reggel is összeállítható és estére munkaidő után kisüthető, kinek hogy a jó.
A hűtőből kivéve átgyúrjuk lisztezett táblán, ha szükséges, pici lisztet belegyúrhatunk, letakarva kicsit pihentetjük.

Ebből a tésztából bármi süthető! Tölthetjük túróval, lekvárral, dióval, mákkal, gyümölccsel, virslire tekerhetjük csíkokban, fűszeres-hagymás darált hússal is finom, vagy sajttal, dinsztelt káposztával, gombával töltve, „rózsának” töltve, pirog, süthető sütőben, zsírban, olajban.
Sütőben mindig 170-180 fokon sütöm 25-30 percet. Ugyanígy bármihez használható és jó az alább leírt, szintén bevált recept:

A HRUSCSOVI TÉSZTA. 4-7 napig hűtőben pihentethető kelt tészta tojás nélkül!
Larisza Iszarova „Gyorsan érő ételek. Történetek a kulináris ötletekről” könyvből- Л. Исарова "Блюда-скороспелки. Рассказы о кулинарных выдумках"
A jó humorral és iróniával megírt könyv témája- életképek és kulináris tanácsok a reális életből. Elolvastam egy interjút Hruscsov szakácsával. A szakács szerint ezt a tésztát nagyon szerette Nikita Szergejevics is. Leszűrve a kvintesszenciát hosszú évekkel ezelőtt beépítettem a mindennapi háztartásomba ezt a receptet. Olvastam róla Hruscsovi tészta elnevezésként is. Larisza Iszarova véleménye szerint 2-3 hónapig is lehet a hűtőben tárolni. Én nem kísérleteztem ekkora mennyiséggel, egy-két-négy napig tároltam csak! :)

1 csésze=250 ml

kb. 500 g liszt (3,5 csészével)
2-2,5 teáskanál száraz élesztő (9-10 g, nem teljes csomaggal), ez a mennyiség kb. 50 g friss élesztőnek felel meg
1 csésze tej (vagy savó, 1%-os kefir, aludttej)- 250 ml
0,5 teáskanál só
2 evőkanál cukor
200 g vaj vagy margarin

Az élesztőt meleg folyadékban feloldjuk, belekeverjük a sót és a cukrot és egy kevéske lisztet. Meleg helyen hagyjuk kicsit kelni.
Közben minden fanatizmus nélkül szétdörzsöljük a puha margarint a liszttel. Azért kellő ehhez 10-15 perc. Hozzáöntjük a kovászt. Homogénné keverjük és hozzáadjuk a lisztet. Egy pohárnyit hagyjunk meg a nyújtáshoz. Ne legyen sűrű és nehéz a tészta.

KÉSZ. Hűtőszekrénybe rakjuk a tálban, amiben dagasztottuk, vagy fazékban, letakarva, hogy ki ne száradjon, és 4 órára elfeledkezünk róla (tapasztalatom szerint kell 5-7 óra neki). A hűtőben hagyhatjuk pihenni 4-7 napon át!
Nagyon finom, puha, jó állagú, plasztikus, kiváló struktúrájú élesztős kelt tésztát kapunk. Erős élesztő illatot érezni, de a kisütött terméken nem tapasztaltam az illatát. Bármit süthetünk belőle, még pizzát is!
Az élesztő az alacsony hőmérsékleten lelassítja „tevékenységét”, de nem állítja le. Amikor elővesszük, feléled. Betöltve sütés előtt 20 percet pihentetem. Ha a süteményünk megkívánja, kenjük le sütés előtt tojás sárgájával.
A tölteléket készítsük el előre. Mire kivesszük a kelt tésztát a hűtőből, legyen a kezünk alatt…
Piroghoz tepsibe nyomkodom a tészta felét, rárakom a tölteléket- sós vagy édes, betakarom a tészta másik felével és a szélein összecsípem, zárttá teszem. A közepére egy lyukat szúrok, elősegítve a felesleges gőz távozását vagy villával megszurkálom. Ha híg a töltelék állaga, szórhatunk alá keményítőt vagy grízt (darát).

Próbáljátok ki, nem bánjátok meg!!!

Az elmúlt héten bedagasztott tésztából a következők készültek pár nap kihagyással:
diós kalács meggyel:



almalekvárral töltött pirozski olajban kisütve:





és pizza:


Facebookon is megtalálhatóak a receptjeim

 vicuska13.blogspot.hu

A HAGYOMÁNYOS FOSZLÓS FRANCIA PÉKSÜTEMÉNY



MAZSOLÁVAL, DIÓVAL, FAHÉJJAL, BARACKLEKVÁRRAL

2,5 dl tej
2 dk friss élesztő (szárazból 1 evőkanál)
3 tojás
4 evőkanál cukor
250 g RAMA margarin vagy vaj mikrohullámúban megolvasztva és szoba-hőmérsékletűre visszahűtve
450 g liszt (ez kb. 4,5 csészényi)


TÖLTELÉK:

100-150 g szoba-hőmérsékletű vaj vagy margarin
minden nyújtott lapra 1-2 marék cukor, ízlés szerint:

fahéj
vagy
baracklekvár
vagy
darált dió
vagy
mazsola (beáztatva, kinyomkodva)

Tálaláshoz porcukor

Nagyon jó szerkezetű, könnyed tészta, másnap is hasonló kvalitással bír (tehát megtartja minőségét), mindenki kedvére betölthető autentikus francia sütemény.

Azt szerintem már mindenki tudja, hogy kelt tésztát csak békés lelkiállapotban, szeretettel lehet készíteni, huzatmentes helyiségben :) (természetesen bármit főzünk, a hangulatunkkal hatunk az előállított ételre).

Először is felfuttattam az élesztőt- 1 pohár meleg tejbe belemostam az élesztőt, hozzákevertem 1 kanál cukrot és 2 kanál lisztet. Meleg helyen, letakarva 25 percig kelesztettem.
Beleöntöttem egy nagy dagasztó tálba és a következő sorrendben adtam hozzá a hozzávalókat: 3 villával felvert tojás, 3 kanál cukor, 0,5 teáskanál só, csészénként mérve a liszt, mindegyik csésze után alaposan összekeverjük. Utoljára került bele a puha vaj (margarin) és az utolsó adag liszt, amit beleszitáltam. Meleg helyen, letakarva két órát kelt.

4 részre osztottam a megkelt tésztát. Mindegyiket vékonyra nyújtottam és lekentem a lágy vajjal (a vajat nem szabad megolvasztani), meghintettem a cukorral. Az egyiket mazsolával szórtam, a másodikat, dióval, a harmadikat fahéjjal, a negyediket baracklekvárral kentem le.

Ez a lekváros finom lett, de nem tartotta meg úgy a formáját, mint a többi, mert nem sikerült olyan szorosan feltekerni. Kicsit elterült és szétnyílt.


A hosszabb oldalától feltekertem a tésztát a töltelékkel, kettő és félujjnyi szeletekre vágtam. Az alját összecsíptem, és ez a része került alulra fordítva, ettől fent olyan lett, mint egy rózsa. Vékonyan kizsírozott, sütőpapírral bélelt tepsire raktam, egy órányit újrakelesztettem. A sütőt előmelegítettem 180 C fokra. 10-15 perc alatt készre sütöttem a csigákat, rögtön leemeltem a sütőlapról.

Két nagy gáztepsivel lett. Letakartam konyhakendővel. Porcukorral szórva kínáltam. Isteni finom!!!!!!

Facebookon is követhetőek a receptjeim :)

vicuska13.blogspot.hu

A CSÓKRA ÁLLÓ SÜTEMÉNY, avagy cukros tojáshabbal töltött leveles tészta



Ani porhanyós kiflije ihletett meg ennek a süteménynek az elkészítésére. Hájashoz hasonló a tésztája és felvert baracklekváros tojásfehérjével töltötte. Én leredukáltam a hozzávalókat és az előkészületeket időben is, ez lett belőle- nagyon finom, roppanós, gyorsan készülő, de még gyorsabban elfogyó harapnivaló. Sütés közben olyan aranyosan szétnyíltak, emberi szájat formálva, olyan viccesek. Bár kagylóra is asszociálható...

1 csomag leveles tészta
1 tojásfehérje
kicsivel kevesebb, mint ½ pohár kristály cukor
1csg vaníliás cukor
1 tojássárgája a süti lekenéshez

A mélyhűtőből kivettem a lefagyasztott tojásfehérjét, hagytam kiengedni és kemény habbá vertem mixer segítségével, a cukorral és a vaníliás cukorral. Nem gyúrtam tésztát, hanem a kész leveles tésztát elővettem a mélyhűtőből, hagytam kiengedni, lisztezett gyúrótáblán vékonyra nyújtottam, nagyobb pogácsaszaggatóval korongokat szúrtam belőle.

Mindegyik közepébe tettem egy jó mokkáskanálnyit a habból Kicsit többet raktam, ezért le kellett belőle kóstolgatni, hogy összezárható legyen a kagyló :).

A gáztepsire sütőpapírt terítettem, a sütőt előmelegítettem 165-170 C fokra. A habra hajtottam a tésztát minden korongon és ujjvéggel kicsit lenyomkodtam, vigyázva, hogy ne bújjon ki a töltelék. Lekentem a tojás sárgájával. Sütőbe téve 20-22 perc alatt készre sütöttem.

A tészta a hő hatására és a hab növekedésétől szétnyílt és a habrész a kristálycukortól kicsit karamellesre barnult. A leeső tésztát újra nyújtottam, lekentem a tojás sárgájával és megszórtam szezámmaggal, kis keskeny rudakra vágtam. Pár sós sütim is lett :)

A végeredmény egy törékenyen roppanós, légies, szájban olvadó, finom (és nagyon gyorsan készülő) sütemény. Kézzel leszedtem a kész sütiket, porcukorral hintve tálaltam.
Legközelebb még vékonyabbra nyújtom a tésztát, hogy még több sütit kapjak!

 vicuska13.blogspot.hu

CÉKLA LEFAGYASZTÁSA A MÉLYHŰTŐBEN és egyéb tanácsok





Vásárlásnál vegyük figyelembe, hogy az a legfinomabb cékla, amelyik kisebb, gömbölyű, bordó a színe és vékony a héja. Megfőzhetjük vízben, párolhatjuk kuktában, de megsüthetjük sütőben is. Hogy megtartsuk az összes hasznosítható vitamint benne, hámozás nélkül, a gyökerét rajta hagyva, alaposan megmosva folyó víz alatt kis kefével, felforrt vízbe téve (ez egyéb zöldségekre is vonatkozik) és lefedve kell főzni kb. 40 percet- 1 órát, de nem többet. Ha levágjuk a gyökerét vagy meghámozzuk előtte, akkor elhalványul-, elveszíti a színét és a lédússágát. A vizet nem kell sózni, inkább hozzá lehet tenni fél teáskanál cukrot. Ha meg szeretnénk tartani a színét, tehetünk a vízbe pici ecetet.
Kuktában 20-25 perc alatt készen van.
Meghámozott céklát nem szabad sokáig a szabad levegőn tárolni, mert elveszíti a benne lévő C vitamint. Salátákhoz és vinegrethez inkább a sütött cékla a megfelelő.
Ha alaposan megmostuk a céklát főzés előtt, akkor a levét felhasználhatjuk italként- ízlés szerint fűszerezve fahéjjal, gyömbérrel, citrom kifacsart levével. De attól függően,hogy mihez is készítjük, mindezzel együtt is főzhető.

Ahhoz, hogy a borscs levesünknek szép színe legyen, a kész levesbe frissen reszeljünk bele egy megfőzött vagy akár nyers céklagumót.

Céklából általában sokat párolok egyszerre, ezzel is energiát és időt spórolva. Egy részét felhasználom ecetes- köménymagos-tormás salátához, a többit lereszelem vagy felkockázom, illetve vékony hosszú hasábokra vágom és porciózva zacskóban lefagyasztom. Vagy ugyanígy darabolva, reszelve nyersen. Több hónapig eláll. Persze egészben is fagyasztható lenne, de úgy sok helyet foglal.
A zacskóba téve az adagokat tenyeremmel ellapítom olyan 2 cm-re és egymásra téve a fagyasztóba helyezem.

Ugyanígy fagyasztható a sárgarépa is vagy padlizsán, ha nincs megfelelő helység a tárolására, de a mélyhűtőnkben elfér.

vicuska13.blogspot.hu

JUHTÚRÓS PULISZKA CHAMPIGNON GOMBÁS SERTÉSLAPOCKÁVAL



Azóta már rengetegszer készítettem, hús és gomba nélkül, sima juhtúrós puliszkaként és nagyon ízlett csirkemájjal is. (2016 szept.)

Hálás vagyok Mártinak , hogy leírta az általa heti rendszerességgel készített helyi specialitást- a juhtúrós puliszka elkészítését.

Pohár vagy csésze mérete: 250g = 2,5 dl

5 pohár víz

1 kávéskanál só

2 pohár kukoricadara


250 g juhtúró (vagy bryndza, brindza) nálam jelen esetben: 125 g juhtúró + 125 g kecskesajt

15 dk füstölt szalonna

tejföl a tálaláshoz


Beszereztem végre a hiányzó juhtúrót, csak nem néztem utána vásárlás előtt a szükséges mennyiségnek, ezért, mint utólag kiderült, csak 125 g-os volt a csomag. Az eredeti recept szerint pedig 250 g szükségeltetik. A puliszkát már megfőztem, ezért megoldást kellett találnom, hogy ne legyen már olyan „szegényes” az a töltelék.

Fokhagymával ízesített kaporral fűszerezett házi kecskesajtból volt egy darab a hűtőben, hát én hirtelen felindulásból azt kis apró kockára vágtam, juhtúrónak álcázva, a brindza sor közé rejtettem. 

Sós jellegüknél fogva olyan jó ízt adtak a puliszkának és állaguknál fogva a sütőbe tolva gyönyörűen összefogták, összeolvasztották a rétegeket, bár a kecskesajt megtartotta eredeti formáját. Jó döntésnek bizonyult a kecskesajt!

A szalonnát kis kockákra vágva kisütöttem.
A gáztűzhelyre helyezett nagyobb, öblös lábasban felfőztem a vizet a sóval, de nem vártam meg, hogy főjön, hanem valamivel hamarabb szórtam bele a puliszkának valót, miközben fáradhatatlanul kevergettem a masszát, nehogy összekapja a víz. 

Mártika azt írta, hogy fedő alatt, ám én biztos, ami biztos, forrástól számítva 10 percig kevergettem egy masszív fakanállal. Gyönyörű napsütötte színében gyönyörködtem közben.
 
A sütőt bekapcsoltam, 180 C fokra melegítettem. Közben egy 15x25 cm-es kerámia tepsibe terítettem a puliszka kb 1/3-át. Rákanalaztam valamennyi pörcöt a zsírjával együtt és megszórtam a juhtúró, majd a kecskesajt felével. Beterítettem egy réteg puliszkával, szalonnakockákkal, sajtokkal. A felső réteggel már rutinos mozdulatokkal ugyanígy jártam el. Hogy őszinte legyek, én már így nekiestem volna megkóstolni :D
30 perc alatt készre sütöttem. Gyönyörű lett! Tejföllel és gombás sertéshússal tálaltam.

Látszik a fotón is, hogy azon melegében, akarom mondani még forrón tálaltam, ezért kicsit szétesett, de a repetánál már szépen szeletelhető fotogén téglalapokat lehetett szelni belőle.

Fél kiló sertéslapockát felkockáztam és forró olajban fehéredésig átsütöttem, megsóztam, megborsoztam és vízzel bőven felöntve fedő alatt sütöttem. Félidőben hozzáadtam a közben megpucolt negyed kiló (300 g)szeletekre vágott barna champignon gombát. Negyed óra után hozzákevertem egy-két kanálnyi burgonyakeményítőt, 5 perc múlva levettem a tűzről és megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel. Kapott kétkanálnyi tejfölt is.

Méltó kísérője volt a juhtúrós puliszkánknak!!!!
Többszörös eséllyel és méltósággal bekerült a „gyakrabban fogjuk készíteni” kategóriába :) Nagyon-nagyon finom volt!!!!



Érdekesség a Wikipédiáról:
Román szavak más nyelvekben

Elsősorban a pásztorélet területére jellemző szavak kerültek más nyelvekbe (200-nál több a magyarba, 25 a szlovákba.[6]

Ilyen, például, a brânză ’túró’ szó, amely közvetlenül szomszédos népek nyelvébe került, és ezek közvetítésével távolabbi nyelvekbe is. Megtalálható a szlovák nyelvben (bryndza), a csehben (brynza) a lengyelben (bryndza), az ukránban (бринза), az oroszban (брынза), a belaruszban (брынза), a jiddisben (ברינזע – brinze), de még az észtben (brõnsa) és a németben is (Brimsen). Megjegyzendő, hogy miközben a brânză a románban mindeféle túrót és sajtot összefoglaló fogalom, más nyelvekben csak a juhtejből készült túróra vonatkozik. Ilyenből készül például a magyarul liptói néven ismert túró. A szlovák nyelvben a szóból több más szó is képződött: bryndzový ’túrós, túróból készült’ bryndziareň ’túrót termelő üzem’, bryndziarský a túrót termelő iparágra vonatkozó melléknév, bryndzovník ’túróval készült sós sütemény’. A bryndza az Európai Bizottság rendeletei révén két oltalmazott termék nevében szerepel. A lengyel bryndza podhalańska OEM (oltalom alatt álló eredetmegjelölés) lett,[7] a slovenská bryndza pedig OFJ (oltalom alatt álló földrajzi jelzés).


Forrás: http://hu.wikipedia.org


Ismert még kukoricagánica, kukoricamálé, ganca, keményebb sült változata a görhe.

Mivel a búzával és rozzsal ellentétben a puliszka nem tartalmaz sikért (glutént), a lisztérzékeny személyek táplálkozásában fontos. Jelentősége ismert még a csecsemőélelmezésben is – a sikértartalmú gabonák helyett felhasználva segíthet megelőzni a lisztérzékenység kialakulását.

Nosalty.hu oldalról- "A juhtúró, vagy másik közismert nevén a brindza a friss sajtok közül az ún. oltós alvadású sajtok közé tartozik.
Eredetileg Romániában készítették, de gyorsan elterjed a közép- és kelet-európai országokban a középkorban.
A juh tejét 30-35 C-osra melegítik és tipikusan kisebb faedényekbe adagolják, majd beoltják. Több napig érlelik, miközben renszeresen megkeverik.
Ennek a folyamatnak a végén készül el a sima, könnyen kenhető, kissé csípős és sós, jellegzetes ízű túró.
Jelentős a probiotikum tartalma, így fogyasztása nagyon kedvező hatású a bélflóra működésére.
Közismerten a szlovák konyhában gyakran használják. A kőrözött és a sztrapacska elengedhetetlen kiegészítője."



"Puliszkát az asztalra,
ne légy fukar asszonyka!
Melléje egy bog hagymát,
hogy csókolnám meg a szád.

Borból is egy fityákkal,
de a jobbik fajtából!
Osztán szépen összebúvunk
Hold-paplannyal takaródzunk.

Csillagokra függönyt húzunk,
meg ne igézze az álmunk!
Hadd szállhassunk felhőkön túl,
'hol a kurta farkú -se túr."



Facebookon is követhetőek a receptjeim! :)

vicuska13.blogspot.hu

Legnépszerűbb receptjeim:

Közreműködők